A kaliforniai La Jollában működő Scripps Oceanográfiai Intézet kutatójaként dolgozó Richard Norris és unokatestvére, James Norris fényképeken örökítette meg a Death Valley Nemzeti Parkban elterülő Racetrack Playa (Versenypálya-síkság) – egy teljesen vízszintes kiszáradt tómeder – vidékén lévő szikladarabok mozgását.
A PLOS ONE című online tudományos folyóiratban közölt beszámolójuk szerint a kövek mozgásához a tómederben felgyülemlő víznek elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy a síkság déli részét elárassza, de elég sekélynek ahhoz, hogy a kövek kilógjanak belőle.
A hideg téli éjszakákon a víz felületén vékony jégtakaró képződik, amely napkelte után, amikor a jég olvadni kezd, nagy méretű úszó jégtáblákká töredezik fel. A lágy fuvallatok hatására a jégtáblák mozogni kezdenek, maguk előtt tolva a köveket, amelyek nyomot hagynak a jégfelszín alatti iszapos talajban. Hónapokkal később, amikor a síkság felszárad, a nyomok láthatóvá válnak. (Ezt az elméletet egyébként 1976-ban elutasították egy sikertelen tesztet követően.)
A geológusokat az 1940-es évek óta foglalkoztató jelenség nem túl gyakori, mivel a Föld egyik legforróbb területének számító száraz, sivatagos vidéken alig esik az eső. Norrisék elsőként láthatták mozgás közben a köveket: 2013 decemberének egy napján hatvan darab vitorlázó szikladarabot számoltak össze. A kövek nagyjából öt métert haladtak percenként.
A 2011-ben indított projekt keretében a kutatók felállítottak egy meteorológiai állomást és 15, GPS-készülékkel felszerelt követ helyeztek el télen a síkság déli végében, ahol a heves esőzések hatására a hegyekből leszakadó kisebb-nagyobb szikladarabok megkezdik különleges vándorútjukat.
2013 végén Norrisék visszatértek a helyszínre, hogy megvizsgálják a készülékeket. „A területet jég borította” – idézte fel Richard, hozzátéve, hogy friss sziklanyomokat is észrevettek a jégtakaróban. A következő délutánon a kutatók a hegyoldalon üldögélve gyönyörködtek a táj szépségében, amikor a jég recsegni kezdett, majd tanúi lettek a kövek vándorlásának.
