Az Egyesült Államok keleti részén az őshonos kőrisfajok erdőségeit fokozatosan, mindmáig megállíthatatlanul pusztítja az alig több mint tíz éve Ázsiából behurcolt díszbogárfaj, a kőrisrontó karcsú díszbogár (Agrilus planipennis). Óriási tudományos figyelem irányult a kártevő biológiájának, azonbelül a tájékozódásának és a fajtársak egymással való kommunikációjának a megértésére – magyarázta a magyar kutató.
Az Amerikában élő faj jelenthet ugyan veszélyt a magyar fákra, ám erre valószínűleg kicsi az esély – mondta el Imrei Zoltán, hozzáfűzve, hogy a magyar kísérleteket egy helyi, európai fajjal, a kétpettyes karcsú díszbogárral (Agrilus biguttatus) végezték.
A magyar erdőket azért nem fenyegeti jelentősen ez utóbbi faj, mert őshonos, így az evolúciója együtt zajlott az itteni fákéval, tehát nem távoli kontinensekről hurcolták be. Utóbbi jelenti az igazi veszélyt, mert nem fejlődtek ki a védekező mechanizmusok ellene – magyarázta. Azt korábban is tudták a rovarok elleni védekezés szakemberei, hogy egyes, fajtársaktól vagy a tápnövénytől származó illatanyagok csalogatóan hatnak rájuk.
A más rovarcsoportoknál jellemzően domináló, szagláson alapuló tájékozódással szemben a kőrisrontó karcsú díszbogárnál a vizuális tájékozódás kulcsingerei ígérkeztek döntőnek, hasonlóan a hazánkban tanulmányozott európai díszbogárfajokhoz. Nem volt elég az illat, ennek a nagyon fürgén repülő, alig fél centiméteres nagyságú rovarnak arra is szüksége volt, hogy észrevegye a levélen üldögélő fajtársat – mondta a tudós.
A csali létrehozásában az volt a különleges, hogy a karcsú díszbogár hímjei a nőstényt idéző sziluettet megközelítik ugyan, de a műbogárra való leszálláshoz a nőstény külső kitinvázának anyagszerkezeti sajátosságaiból fakadó fénytörésre is szükség volt, ezért egy nanométeres pontosságú modellt kellett elkészíteni.
Nemcsak hogy lemásolták a bogár testének anyagát, de azt is sikerült a nemzetközi kutatócsoportnak bebizonyítania, hogy e különleges anyag tulajdonságainak szerepe van a rovar tájékozódásában, a fajtársak egymásra találásában – mondta a kutató. A megfelelő illatanyagok és a testfelépítés finom részleteinek a hiánya miatt a bogarak a nanométeres pontosságú modellre történő leszállás után körülbelül két másodperc alatt ismerték fel, hogy nem egy karcsú díszbogár-egyedet találtak – magyarázta Imrei Zoltán.
Ahhoz, hogy a párzási viselkedést kiváltsák a bogaraknál, elpusztult egyedeket kellett kihelyezni, amelyen egy perc körüli időtartamot tartózkodtak a bogarak, mire felhagytak a próbálkozással. Érdekesség, hogy nem csak a hímek kutatnak nőstények után, kisebb számban ugyan, de a nőstények is keresik a hímeket.
A megfelelő csalétek fejlesztéséhez, vagyis a „műbogarak” nagy tételben való gyártásához több tudományterület: a fénytan, az anyagtudomány, az ökológia új kutatási eredményeire is szükség lesz, ezért leghamarabb öt-tíz év alatt képzelhető el az ismeretek hasznosítása – vélte a kutató.
A felfedezéshez az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem több kutatócsoportja, valamint az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete kutatóinak munkája vezetett. A munkát Michael Domingue erdészeti entomológus koordinálta, míg a magyar résztvevők Imrei Zoltán növényvédelmi entomológus és Janik Gergely erdészmérnök voltak.
