Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint már 2020-ra a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegség a depresszió lesz. A kór világjelenséggé nőtte ki magát, de sajnos mi Magyarországon is jól ismerjük. Havonta mintegy 200 ezerre becsülik itthon a depressziósok számát, ám csak feléről van tényleges információ. Csupán ennyien mennek el orvoshoz és kapják meg a szükséges kezelést. Mint mindenhez, ami szorosan hozzátartozik a mindennapjainkhoz, a depresszióhoz is számtalan közkeletű tévhit kötődik. A Huffingtonpost.com 10 pontba gyűjtötte össze azokat a mítoszokat, amelyeket el kellene felejteni, mert csak megnehezítik a depresszió megismerését és gyógyítását. Különös tekintettel arra, hogy a depresszió sok emberéletet is követel, mert a betegek nagy számban hajlamosak akár véget vetni életüknek.
A mindenre rátelepedő szomorúság a depresszió egyik tünete, de semmiképpen se egyezik meg vele. A szomorúság hullámzó és mulandó. A szomorúságot a kellemetlen tapasztalatok és az erős emlékek váltják ki, megjelenik és eltűnik, nem állandó. Ezzel szemben a depresszió krónikus állapot. A depressziós emberek úgy érzik, hogy mélységes szomorúságuk soha sem múlik el, és nem ez az egyetlen negatív érzelem, amit megtapasztalnak. A depressziós betegek üresnek, fásultnak, idegesnek és feszültnek érzik magukat, aminek következtében az életük elképesztően nehéznek és fájdalmasnak tűnik számukra.
Ez a tévhit a leggyakoribb oka annak, amiért olyan sok ember szenved otthon csendben, ahelyett, hogy segítséget kérne. Senki sem választja magának a depressziót. Ez a betegség egy összetett mentális rendellenesség, amely kihat a személy biológiai, pszichológiai és közösségi életére is, és nem válogat. Amikor a beteget igazán legyengítette ez az állapot, akkor csak a nagyfokú rugalmassága segíthet abban, hogy a minden egyes napon megtett erőfeszítésével kilábaljon belőle.
Igaz, hogy egyes körülmények magukkal vonhatják a depresszió bizonyos elemeit, de az események önmagukban nem tehetők teljes egészében felelőssé a depresszióért. A szeretett személy elvesztése, a válás és más kellemetlen élmény minden érzelmileg sebezhető ember életében szomorúságot, bűnbánatot, magányt és ürességet ébreszt, vélhetően hosszabb időre. Az igazi depressziósok úgy érzik, hogy ezek a jelek több mint két hétig jelen vannak az életükben és gyakran vissza is térnek. Ez az egyik kulcsfontosságú tünet, amelynek segítségével a szakember diagnosztizálni tudja a depressziót.
Mivel a tüneteit nehéz diagnosztizálni és kezelését nem is lehet uniformizálni, a depresszió igen komoly egészségi állapot. A Mayo klinika állásfoglalása szerint a depresszióban szenvedő emberek agyában fizikai elváltozás tapasztalható, az állapotukat befolyásolhatják a neurotranszmitterek és a hormonok egyensúlyának felbomlása, annak súlyosságától függően.
A depresszió – mint megannyi más betegség – több szinten is érinti a beteget a hangulatától kezdve a gondolatain át a fizikai létéig. Ugyanakkor sokan – lekicsinylően – a jellem betegségeként kategorizálják a depressziót, és nem csoda, hogy ezzel sok beteget elriasztanak a segítség keresésétől.
Az érzelmi tüneteket szokták a leggyakrabban említeni mint a depresszió legfontosabb jellemzőjét, de ez nem minden. Sok depressziós beteg kapja azon magát, hogy különböző elváltozásokkal kell szembenéznie a testének különböző pontjain. Az amerikai Nemzeti Mentálhigiéniai Intézet (National Institute of Mental Health) szerint a depresszió megnyilvánulhat fáradtságban, álmatlanságban, az étvágy szokatlan megváltozásában, krónikus izom- és mellkasi fájdalomban is. Elősegítvén a gondolatot, hogy a depresszió csupán mentális alapon zajlik, figyelmen kívül hagyhatjuk azokat a fizikai jeleket, amelyek szintén komoly kérdéseket vetnek fel.
Pusztán csak az a tény, miszerint a nők kétszer hajlamosabbak a depresszióra, nem jelenti az, hogy a férfiaknak kötelező csendben szenvedni. Férfiak esetében a depresszió gyakran más jelekkel mutatkozik meg, mint a nőknél, így a társadalom könnyebben hagyja figyelmen kívül. A félelem, hogy kevésbé tűnik majd férfiasnak, erősnek és stabilnak, gyakran meggátolja a férfiakat a probléma feltárásában és a szükséges segítség elérésében. Emiatt a depresszió akár veszélyesebb is lehet rájuk nézve, mert elkerülik a kezelést.
A genetikai hajlam a depresszióra mindössze 10-15 százalék, ám arra mégis kihat, hogy az egyén kifejlessze azt magában. A régebbi kutatások találtak kapcsolatot az örökletességben, de a frissebb eredmények vitatják ezt. Ezt talán csak annyit kell értékelni, hogy amennyiben a családban előfordult a depresszió, bizonyos tünetekre érdemes odafigyelni.
Mivel a depresszió minden embernél másféle tünetekkel jár, ezt a betegséget nem lehet megoldani a „beveszek egy pirulát, és minden rendben lesz” módon. Az antidepresszánsok az orvosok által javasolt általános kezelés részei, de nem az egyetlen gyógymód. Gyakran van szükség pszichoterápiára vagy kombinált kezelésre. Az orvosok ez utóbbit tartják a legcélravezetőbbnek, de megtörténhet, hogy a beteg csak több gyógymód kipróbálása után találja meg a számára leghatékonyabbat.
A depresszió kezelését a beteg meglévő tünetei alapján építik fel. Bizonyos esetekben rövidebb, máskor hosszabb ideig van szükség gyógyszerre, de néha antidepresszánsok nélkül a legjobb a kezelés. A betegek 40 százalékánál a pszichoterápia hatékonyabb, mint a gyógyszer.
Mivel mindig is nehéz témának számított a depresszió, ezért ösztönösen kellemetlenül érezzük magunkat, ha beszélni kell róla. De nem szabad figyelmen kívül hagyni és elvárni, hogy magától meggyógyul. Ha feladjuk a rendellenességhez kötődő téveszméket, nyitottak lehetünk azok felé, akiknek szükségük lenne a gyógyulásra – talán éppen a szeretteink egyike –, és képesek lehetünk egy segítő beszélgetés megkezdésére, ahelyett, hogy a destruktív, negatív érzéseket erősítenénk. Több ember mutatná ki így az érzéseit, mielőtt még azok fatálissá válnának és keresne igazi segítséget.
