Illegális medvefarmokat zárt be a hatóság

2007 óta folyamatosan üzemeltek az engedély nélküli medvefarmok.

tt
2014. 10. 26. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ha Long-öböl mentén található medvefarmokat főleg dél-koreai turisták látogatták – állítja az Oktatás a Természetért (ENV) környezetvédelmi csoport. A hatóságok ebben az évben már többször utasították a két farmot a tevékenységük befejezésére, de azok nem tettek eleget a felszólításnak.

„Most valóban zárva maradnak” – közölte Van Anh Nguyen, az ENV kommunikációs vezetője. Nguyen szerint a farmok már május óta nem fogadtak látogatókat, a felszerelést és a medvéket is elszállították azóta.
A most bezárt két farm az utolsó lehetett abból a hatból, amelyet 2007-ben nyitottak meg a Vietnam északi részén.
2005-ben a vietnami kormányzat erőfeszítéseket tett az illegális medvefarmok visszaszorítására. Ekkor 4 ezer medvébe ültettek mikrochipet annak érdekében, hogy megakadályozzák illegális befogásukat. A hiányos állami felügyelet miatt azonban az intézkedések nem érték el céljukat.

Az elmúlt években aktivisták küzdöttek azért, hogy ráirányítsák a társadalom figyelmét az illegális medvefarmokon tapasztalható körülményekre, valamint hogy visszaszorítsák a különböző medvékből készült termékek, így a medveepe iránti fogyasztói érdeklődést is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.