– Meghatároztuk azt a kiindulópontot, amikor az állatoknál elkezdődött a belső megtermékenyítéssel történő szaporodás – jelentette ki John Long, a dél-ausztráliai Flinders Egyetem paleontológusa, a Nature tudományos folyóiratban vasárnap publikált tanulmány szerzője.
A szexuális reprodukció evolúciós történetének e jelentős felfedezése során a tudósok megállapították, hogy a placodermi csoporthoz tartozó Microbrachius dicki hím fosszíliáin megfigyelhető egy páros, csontos, L alakú szerv, „nyúlvány” megjelenése, amely a spermát juttatta be a nőstény egyedbe. A nőstényeken viszont olyan apró páros csontok fejlődtek ki, amelyek befogadták a hím szervét a párzáshoz.
– Korábban azt gondolták, hogy kihalt csoportról van szó, amelynek nem voltak továbbélő rokonai, de a legutóbbi kutatások azt mutatják, hogy az evolúciónk mélyen gyökerezik a placodermikben és sok jellegzetességünk – állkapocs, fogak és páros végtagok – elsődlegesen a halaknak ezen csoportjából ered – magyarázta Long.
Matt Friedman, az Oxfordi Egyetem paleobiológusa – aki nem vett részt a kutatásban – azonban úgy értékelte, hogy a felfedezés „nem különösebben figyelemre méltó”.
Long tavaly, a Tallinni Műszaki Egyetem fosszíliagyűjteményének tanulmányozása közben bukkant rá arra a kövületre, amely az ősi halak párosodási képességére utal. A kutatásba ausztrál, brit, svéd és kínai tudósok is bekapcsolódtak, akik a világ különböző fosszíliagyűjteményeit elemezték. A fosszíliákkal igazolták a szaporodási stratégia első belső megtermékenyítéssel és párosodással történő megjelenését. A nyolc centiméter hosszú Microbrachius az ősi Skócia tavaiban éppúgy megtalálható volt, mint Észtország és Kína egyes vidékein.
A dél-ausztráliai Flinders Egyetem paleontológusa elmondta: a Microbrachius elnevezés kis karokat jelent, ám a tudósok évszázadokig tévesen gondolkodtak az apró, csontos „karok” funkciójáról. Long szerint azonban a kutatással most sikerült megoldani a rejtélyt. A tanulmány egyik legbizarrabb megállapítása szerint a halak valószínűleg oldalról párosodtak és közben karjaik is összekapcsolódtak, így aztán úgy néztek ki, mintha körtáncot járnának. A kutató szerint ez a pozíció tette azonban lehetővé, hogy a hím megfelelően be tudja juttatni a párzószervét a nősténybe. John Long úgy véli, a felfedezés egyúttal arra is utal, hogy honnan ered a szexuális öröm kialakulása. – Miért fejlődtek volna ki ezek a nagy csontos szervek, amiket a nősténybe helyezett, ha nem élvezték volna az aktust< – tette fel a költői kérdést Long.
