Orvosi-élettani Nobel-díj: agy GPS-ének felfedezéséért

Három tudós, egy amerikai és egy norvég házaspár lett a díjazott.

„Az agy belső GPS-ének felfedezése paradigmaváltást jelentett a magasabb kognitív funkciók celluláris alapjainak megismerése szempontjából” – hangsúlyozta a méltatás.

John O’Keefe 1939-ben született New Yorkban, ír bevándorlók gyerekeként. Előbb a City College of New York, majd a McGill Egyetemen a fájdalomkutatásban forradalmi eredményeket elért Ronald Melzack hallgatója volt, kutatói munkáját is ott kezdte, doktori disszertációját 1967-ben írta. Posztdoktori tanulmányait a University College Londonon végezte – Melzack kutatótársa, Patrick Wall mellett dolgozott –, 1987-től az intézmény professzora, az egyetem kognitív idegtudományokkal foglalkozó intézetének tanára.

2014-ben megkapta a Kavli-díjat, 2013-ben a Columbia Egyetem által a biológiai és a biokémiai kutatások terén elért eredményekért odaítélt Louisa Gross Horwitz-díjat, 2008-ban az idegtudományi kutatásokért járó Gruber-díjat és a European Neuroscience Journal című tudományos folyóirat díját, 2007-ben pedig a brit neurológiai társaság díját is. Tagja a brit királyi tudományos akadémiának és az orvostudományi akadémiának, és idén az európai molekuláris biológiai szervezet tagjává választották. Amerikai és brit állampolgárságú, nős, két fia van.

May-Britt Moser 1963. január 4-én született egy Fosnavag nevű kisvárosban, 1990-ben diplomázott az Oslói Egyetemen, ahol öt évvel később neurológusként szerzett  PhD-fokozatot, de tanult az Edinburghi Egyetem idegtudományi központjában is, és hallgatója volt annak a John O’Keefe-nek Londonban, akivel együtt most Nobel-díjat kap. 1996-ban tért vissza Norvégiába, ahol a trondheimi tudományos és műszaki egyetemen kapott munkát, 2000-ben az intézmény teljes állású tanára lett. Alapító társigazgatója az egyetem emlékezésbiológiával foglalkozó intézetének és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Tagja a norvég tudományos és irodalmi akadémiának, valamint a norvég műszaki akadémiának.

Edvard Moser 1962. április 27-én született Alesundban. Három diplomája van az Oslói Egyetemről, köztük egy matematikai és egy neurobiológiai. Ő is 1995-ben szerezte meg a PhD-fokozatot, posztdoktori tanulmányait szintén Edinburghben és Londonban John O’Keefe keze alatt végezte, 1996-ban tért vissza Norvégiába, ahol Trondheimbe vezetett az útja. Feleségéhez hasonlóan alapító társigazgatója az egyetem emlékezésbiológiai központjának és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Tagja a norvég tudományos és irodalmi akadémiának és a norvég műszaki akadémiának.

A kitüntetettek 8 millió svéd koronával (272 millió forintnak megfelelő összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, az intézmény Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (MTA KOKI) főigazgatója a három díjazott munkásságát méltatva rámutatott, hogy John O\'Keefe a térsejtek felfedezésével érdemelte ki a legmagasabb tudományos elismerést. A memóriáért felelős agyterület, a hippokampusz ugyanis ezeknek a sejteknek a segítségével készít kognitív térképet a környezetről. May-Britt Moser és Edvard Moser pedig az agy memóriatárolási rendszerének fontos részét képező entorhinális kéregben fedezte fel a „hálózati” sejteket, a grideket.

„Az entorhinális kéreg a hippokampusz fő bemeneti régiója, és mindig is nagy kérdés volt, hogy a külső környezeti szenzoros impulzusokból miképp áll össze a hippokampuszban a specifikus térmező-érzékenység. Rendkívül izgalmas, hogy miként fedezte fel ezt rendszert a Moser házaspár” – magyarázta az akadémikus.

Freund Tamás kitért az idei Nobel-díjasok magyarországi kapcsolataira is. Ismertetése szerint mindhárman meghívott előadóként plenáris előadásokat tartottak 2009-ben a Magyar Idegtudományi Társaság éves konferenciáján. John O\'Keefe a térsejtek szerepéről beszélt, bemutatva, hogy miként fejlődnek ki az élet kezdetén, s miként károsodnak, pusztulnak a demenciában szenvedő idős betegeknél. May-Britt Moser és Edvard Moser az entorhinális agykéreggel kapcsolatos kutatásaikat ismertették a résztvevőkkel.

„A Moser házaspár többször tartott előadást a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet idegtudományi szemináriumsorozatán is. Rokon témán dolgozunk, szoros, mondhatni baráti a kapcsolatunk” – fogalmazott Freund Tamás.

Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 105. alkalommal ítélték oda összesen 207 tudósnak. Harmincnyolc alkalommal kapta egy, 32 alkalommal kettő és 35 alkalommal három tudós részesült megosztva az elismerésben. A 207 kitüntetettből 11 nő, közülük csak Barbara McClintock vehette át 1983-ban egyedül a díjat. Kilenc alkalommal nem ítélték oda a kitüntetést.

Az eddigiek során a legfiatalabb kitüntetett a 32 éves Frederick G. Banting volt 1923-ban, míg a legidősebb Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban átvehette a díjat. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja megkapta az orvosi Nobel-díjat, ekkor Gerty és Carl Cori részesült az elismerésben. A díjazottak átlag életkora 58 év, a legidősebb élő kitüntetett az 1920-ban született Edmond H. Fischer amerikai tudós, aki 1992-ben kapta meg a díjat.

Érdekesség, hogy a nyerteseken kívül a többi jelölt kilétéről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert 8 alkalommal jelölték, de egyszer se kapta meg a díjat.

Eddig három magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt a fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjnak. A Svédországban élt Bárány Róbert (1876–1936) 1914-ben kapta a díjat „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért”. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893–1986) kapta a kitüntetést „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”, – ő az egyetlen magyar, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki az orvosi Nobel-díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy) (1899–1972) „a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.