Élet az erőszak után – Hogyan dolgozható fel a trauma?

Az erőszakos cselekmények jelentős részéről az áldozatok soha nem beszélnek.

A nők elleni erőszak – függetlenül attól, hogy fizikai vagy verbális erőszakról van szó – ma is komoly problémákat okoz világszerte, az Egészségügyi Világszervezet tanulmánya szerint élete során minden harmadik nőt ér valamilyen családon belüli bántalmazás. Dr. Virág György pszichológussal, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettesével beszélgettünk az ENSZ által 1999-ben meghirdetett Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, november 25-e apropóján.

– Egy nő életének súlyos traumája, ha erőszak áldozatává válik. Milyen pszichológiai minták érvényesülnek egy nemi erőszak áldozatánál, illetve kell-e különbséget tenni a családon belüli bántalmazás és ismeretlen által elkövetett, eseti erőszak között?
– Minden bántalmazás bántalmazás, és súlyosan traumatizáló lehet az áldozat számára. Ez fokozottan érvényes, ha a bántalmazó ismerős, rokon vagy családtag – olyan személy, akiben előzetes tapasztalata szerint megbízhat, akitől védelmet, támogatást, szeretetet remélhet az áldozat, nem pedig bántalmazást és erőszakot. Az erőszak áldozatai leginkább bűntudatot éreznek azért, ami velük történt és súlyosan szégyenlik magukat. A szexuális erőszak nagyon komoly pszichés trauma az összes olyan jellemzővel, ami egy trauma utáni helyzetet, úgynevezett poszttraumás állapotot kísér.

– Ebben a helyzetben hogyan segíthet feldolgozni a történteket a szakember, és mit tehet a család?
– A szakember alapvetően a pszichoterápia eszközeivel próbálja az erőszakot elszenvedettet segíteni. Mindig kiemeljük, mennyire fontos egy támogató közeg, amely segíti a feldolgozást. Elsősorban a szégyen következményeivel kell küszködni, a szilánkokra törött bizalom helyreállításával – és ez egyáltalán nem könnyű. Fokozottan igaz ez, ha az erőszakos cselekményt ismerős, rokon vagy családtag követte el. Ilyenkor az áldozatoknak azzal kell szembenézniük, hogy a korábban működőképes megküzdési mechanizmusok felmondták a szolgálatot, és egy másik ember teljhatalmat gyakorolt felettük. Ezeket a következményeket fel kell dolgozni. A közeli hozzátartozók, barátok sokat segíthetnek a felépülésében, a bizalom helyreállításában. Azt kell ilyenkor megértetni az áldozatokkal, hogy a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Ők ugyanis gyakran naiv hittel abban bíznak, hogy az idő majd mindent megold, begyógyítja a sebeket. A legtöbb esetben a felejtésbe vetett hit áll a hallgatás mögött is. Ez azonban nem jó stratégia, szinte az első dolog, aminek az elfogadásán dolgozni kell, hogy ami megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni. Amit elveszített az ember, azt elveszítette, de ezt meg lehet gyászolni, elfogadni és megérteni, hogy ezért nem ő a hibás és van élet az erőszak után is – ezt nagyon fontos tudatosítani.

– Milyen negatív változásokhoz vezethet, ha ez a folyamat nem következik be; ha az áldozat a szégyen vagy a bűntudat miatt nem fordul segítségért és nincs megfelelően feldolgozva a bántalmazás?
– Ez problémákkal és nehézségekkel teli életet eredményezhet. Persze nem féltétlenül, vannak, akik maguk is meg tudnak birkózni egy ilyen helyzettel, de nagyon sokszor azt látjuk – főleg ott, ahol fiatalon szenvedték el az erőszakot –, hogy egy életen át hurcolják magukkal egy ilyen esemény következményeit, és senkinek sem beszélnek róla. Gyakran évek múlva kapcsolják össze az életük eseményeit, a szorongást, az öröm hiányát, a bizalmatlanságot a korábbi történésekkel. Az áldozatok nem tudnak közel engedni magukhoz másokat, a világot egy kontrollálhatatlan, kaotikus helyként élik meg, és vagy nincs örömteli szexuális életük, vagy az érzelmek teljes kizárásával folyamatosan váltogatják a partnereket.

– Azért, hogy ne így kelljen szembesülni a feldolgozatlan problémával, hol kaphatnak szakértői segítséget a bántalmazott nők Magyarországon?
– Szomorú, de az egyetlen ingyenes, pszichoterápiás rendelő, az ESZTER Ambulancia – mely speciálisan az ilyen jellegű problémák megoldására szakosodott központ, és aminek magam is alapítója és húsz éve munkatársa vagyok – októbertől anyagi források hiánya miatt átmenetileg nem tudja fogadni az új klienseket. Itt szakképzett, tapasztalt pszichológusok dolgoztak, akik segítették az erőszak elszenvedőinek – gyerekeknek és felnőtteknek is – a trauma pszichoterápiás feldolgozását és jogi segítséget is biztosítottak. Kapacitáshiány miatt most csak a korábbi páciensekkel dolgoznak a kollégák, újakat már nem tudnak fogadni, pedig igény sajnos lenne rá – idén már várólistát kellett bevezetni. De nem csak itt van probléma, a teljes ingyenes, pszichoterápiás ellátás összességében elég gyenge lábakon áll Magyarországon.

– Elég rémisztő képet mutat a jelenlegi helyzetről, hogy az áldozatok száma miatt már várólistára volt szükség az ESZTER Ambulancián is. Milyen magas a nők elleni erőszakos bűncselekmények száma a 10-20 évvel korábbi adatokhoz képest?
– Sajnos a statisztikák ebben a kérdéskörben nem használhatóak vagy nagyon nagy fenntartással kell kezelni őket. A szexuális erőszak körében szerte a világon különböző számadatok vannak, de minden kutatásból, felmérésből tudjuk, hogy őrületesen magas a látencia. Az erőszakos cselekmények jelentős részéről az áldozatok évekig vagy soha nem beszélnek senkinek, és csak az esetek törtrészében jutnak el a feljelentésig. Ha a szexuális erőszakra vonatkozó kriminálstatisztikákat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a rendszerváltás utáni időkben, mikor jelentősen megemelkedett a statisztikában megjelenő bűncselekmények száma, akkor a szexuális bűncselekmények miatt regisztrált esetek csökkentek. Ez nyilvánvalóan nem tükrözheti a valóságot. Abból a szempontból jobb a helyzet ma, hogy többet beszélünk a nők és a gyerekek elleni erőszakos cselekményekről; nagyobb a társadalmi nyilvánosság.

– A nyilvánosságon kívül a társadalmi szerepvállalás is fontos. Egyre több reklám, plakát és szervezet hívja fel az emberek figyelmét arra, hogy nem menjenek el a probléma mellett. Mennyire hatásosak ezek a kampányok?
– A társadalmi tudatformáló kampányok különösen ebben a témában borzasztóan lényegesek, a konkrét segítségnyújtás mellett ez az egyik legfontosabb eszköz. Az a baj, hogy ezek hosszú távú projektek. Nem elég egy óriásplakátokon megjelenő reklám vagy társadalmi tudatformáló kampány, ami zajlik egy hónapig, majd eltűnik. Hosszú éveken keresztül folytatott, végiggondolt és egymásra épülő kampányokra és az ehhez kapcsolódó intézkedésekre van szükség. Csak azoknak az áldozatoknak tudunk segíteni, akik jelentkeznek. Ez például lehet egy kampánycél, hogy a rejtőzködő áldozatok jelentkezzenek, de ezt nem kérhetjük felelősen akkor, ha nincs megfelelő segítség, szakszerű ellátás a számukra.

– Mit lehet tudni a nők elleni erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos jogi háttérről? Milyen szankciók vannak érvényben, és ezek funkcionálnak-e visszatartó erőként?
– Bizonyos büntetések súlyosbodtak, de kiemelném, hogy alapvetően nem a jogi normák hiánya vagy a büntetés enyhesége az, ami ezen a területen problémát jelent. Nyilván lehet tökéletesebb jogszabályokat alkotni, főleg a távol tartás területén, de alapvetően a gond nem az anyagi jog területén van. Inkább a társadalmi tudatformáláson és az áldozatok segítésén kellene még dolgozni. Ha pedig büntetőeljárásra kerül sor, akkor áldozatbarát, sértettcentrikus eljárásra kellene törekedni. A médiának is olyan módon kellene foglalkozni ezekkel a témákkal, hogy az a sértettnek ne legyen kárára.

– A fizikai erőszak mellett beszélhetünk verbális erőszakról is. Hogyan lehet kezelni egy olyan helyzetet, mikor a kapcsolat egyik tagja folyamatosan verbális erőszak áldozata?
– Fontos kérdések, hogy milyen viszonyok között élünk, az indulataink, a gonoszságunk hogyan bántja a környezetünket. Ahogy az egykori dalszöveg mondta, a szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen. Nem kell ahhoz valakit verni, hogy meg lehessen nyomorítani egy életre, verbálisan gyakran súlyosabb sérüléseket lehet okozni, mint tettlegességgel. A tapasztalat az, hogy ahol verbális kegyetlenség van, ott előbb-utóbb fizikai erőszak is megjelenik. Aki érintett, annak mindenképpen azt mondanám, hogy ne hagyja, hogy bármilyen fizikai vagy verbális erőszakot kövessenek el ellene, amint tud, lépjen ki egy ilyen kapcsolatból. Fontos kérdés az is, hogy Magyarországon nemcsak az áldozatok, a bántalmazók sem kapnak szakszerű segítséget. Távolról sem védem a bántalmazókat, minden ember a saját tetteiért felelős, de az életben gyakran nem tiszta helyzetekből alakulnak ki erőszakos cselekedetek. Egy párkapcsolatban például egy meg nem beszélt, fel nem dolgozott konfliktus vezethet oda, hogy az egyik fél agresszív lesz. Ilyenkor gyakran hivatkoznak arra, hogy provokáció történt, nem lehetett mit tenni. Azt üzenném nekik, hogy ez nem így van, mindig van az ütés előtt egy pont, amikor el lehet menni, ki lehet lépni abból a szituációból. Még rosszabb a helyzet, mikor egy gyermek a tanúja annak, hogy az édesapja és az édesanyja milyen tisztelettel vagy éppen mennyire megalázva kommunikálnak egymással. Ez egy nagyon erős minta, amit visznek magukkal tovább. Vagyis nemcsak a jelen élményeit határozza meg, ha nem teszünk a fizikai vagy verbális erőszak ellen, hanem a jövőnket is súlyosan károsíthatja.