Elkészült a világ rovarjainak első modern, evolúciós térképe

Újraszerkesztették a világ leghatalmasabb, legtöbb fajt magában foglaló állatcsoportjának családfáját.

kn
2014. 11. 10. 10:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány készítői újraszerkesztették a világ leghatalmasabb, legtöbb fajt magában foglaló állatcsoportjának családfáját, és megválaszolták eredetük és evolúciójuk régóta nyitott kérdéseit.

A kutatásban részt vevő tudósok a 1KITE (1K Insect Transcriptomes Evolution) projektben dolgoztak, amelynek célja, hogy több mint ezer – minden ismert – rovarfaj transzkriptomját, vagyis az összes RNS-molekuláját tanulmányozza.

A projektet kezdeményező Hszin Cso, a Kínai Nemzeti Génbank igazgatóhelyettese elmondta: 144 gondosan kiválasztott faj adatkészletével dolgoztak, hogy leírhassák „a rovarok létező legteljesebb evolúciós történetét”.

A genetikai adatok alapján úgy becsülték, hogy a rovarok eredete és a legkorábbi földi növények születése egybeesik: mintegy 480 millió évvel ezelőtt történt. Ez 70 millió évvel korábbi, mint a legrégibb ismert rovarkövület. A tudósok szerint ez arra utal, hogy a rovarok és a növények együtt alkották a bolygó első ökoszisztémáját.

„A Föld 480 millió éve inkább a Marsra, mint bolygónk jelenlegi képére hasonlított: csupa kő, semmi élet a szárazföldön. Az óceánokban nyüzsgött a sok élőlény, a vízen kívüli élet azonban óriási kihívást jelentett” – mondta Karl Kjer, az amerikai Rutgers Egyetem professzora, a kutatócsoport egyik vezetője.

„Az első rovarok feltehetően a remipedia nevű mérges rákok csoportjából fejlődtek ki. Fogalmunk sincs arról, milyenek voltak, valószínűleg rák- és rovarvonásaik is lehettek” – fogalmazott Bernhard Misof, a német Alexander König Zoológiai Múzeum munkatársa, a kutatás harmadik vezetője.

Az elemzés arra is utal, hogy a rovarok szárnya körülbelül 400 millió évvel ezelőtt fejlődött ki azért, hogy „az eget meghódítsák”, 200 millió évvel azelőtt, hogy bármely más faj képes lett volna a repülésre. Ez nagyjából abban az időben ment végbe, amikor a növények először nőttek igazán magasra, és kialakultak belőlük az erdők.

„A filogenetika, vagyis a fejlődéstörténeti rendszertan segítségével sok korábban megválaszolatlan kérdést oldottunk meg, és a kisebb molekuláris adatbázisok alapján készült munkák hibáit most sikerült kijavítani” – összegezte Kjer.

A rovarok „életfájának” újraszerkesztése több mint száz szakember: molekuláris biológusok, rovaralaktan-kutatók, paleontológusok, rovarrendszertan-kutatók, evolúciós és embriológiai bioinformatikusok munkájának eredménye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.