Ősi templom bújt meg a lakóház alatt

Eddig ismeretlen, feltehetően több ezer éves templomot fedeztek fel házuk alatt illegális ásatást végző kairóiak.

tt
2014. 11. 09. 4:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gízai Nagy Piramisoktól 40 kilométerre délre talált templom az egyiptomi régiségügyi minisztérium információi szerint valószínűleg az Egyiptomban 3500 éve uralkodó III. Thotmesz fáraó idejéből származik. Hét helyi lakos végzett illegális ásatást otthonuk alatt a Kairóhoz tartozó Badrasin kerületben, erre figyeltek fel a hatóságok.

Mamdúh el-Damáti műemlékvédelmi miniszter egyedülállónak nevezte a leleteket: több dombormű, két márványoszlop és egy hatalmas, vörös gránitból készült alak is előkerült. A minisztérium szakértőinek beszámolói szerint sok lelet teljesen víz alatt volt, a kilencméteres mélységből, a talajvíz alóli kiemelésük komoly feladatot jelentett. A felszínre hozott szobrokat és egyéb leleteket a következőkben Szakkarában vizsgálják.

Az egyiptomi rendőrség letartóztatta az illegális ásatást végző kairóiakat, ám később szabadon engedték őket. A helyszínt a minisztérium védett régészeti területté nyilvánította, a továbbiakban szakértők folytatják a munkát.

III. Thotmesz a 18. dinasztia hatodik fáraója volt. Gyermekként vált uralkodóvá, helyette mostohaanyja és nagynénje, Hatsepszut, a dinasztia ötödik fáraója, az ókori Egyiptom történetének legnagyobb hatalommal bíró nője vette át a hatalmat. III. Thotmesz csak Hatsepszut halála után, 22 éves korától kezdett önállóan uralkodni. Az egyik legnagyobb hódító fáraó volt: uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál távolabbra terjeszkedett, több mint ötven templomot építtetett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.