Új békafajok New Yorkban

Új békafajt azonosítottak kutatók New York vizenyős területein.

tt
2014. 11. 08. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New Jersey állambeli Rutgers Egyetem munkatársaként dolgozó Jeremy Feinberg két évvel ezelőtt számolt be először felfedezéséről, miután a New York-i Staten Islanden végzett kutatás során felfigyelt a farkatlan kétéltűek egy csoportjának „rendkívül különös” karénekére. „A békáknak nagyon jellegzetes hangjuk van egy-egy fajon belül, ezért tudtam, hogy ezúttal valami újat hallok” – mondta a területen élő ismert békafajok szakértője, akinek két évébe telt, hogy genetikai szakértők bevonásával megerősítse a felfedezést. A Plos One nyílt hozzáférésű tudományos lapban folyóiratban közölt eredmények szerint majdnem harminc éve ez az első új békafaj, amelyet a térségben felfedeztek.

Feinberg szerint a Rana kauffeldi névre keresztelt kétéltű, amelyet a leopárdbékák közé sorolnak, egykor egész Manhattan területén elterjedt lehetett. A békát már korábban is látták a környéken, ám mostanáig a területen élő hasonló külsejű, már ismert leopárdbéka fajba sorolták. A szakemberek a békáktól származó szövetminták elemzésével erősítették meg, hogy a városlakó kétéltűek valóban önálló fajt képeznek. A mostani egészen ritka felfedezésnek számít Észak-Amerikában: a kontinens békafajairól pontos nyilvántartást vezetnek. „Ez mindössze a harmadik új békafaj, amelyet 1986 óta Mexikótól északra felfedeztek” – mondta Feinberg, aki szerint a dolgot még pikánsabbá teszi, hogy városi területen bukkantak rá az új kétéltűre.

A szakember ugyanakkor elmondta, hogy a városlakók nem fognak a Rana kauffeldi egyedeivel találkozni a Times Square környékén vagy a Central Park tavacskáiban. „Ezeknek a békáknak valószínűleg legalább 40 ezer négyzetméternyi vizenyős területre van szükségük” – idézte Feinberget a BBC News.

„Ha az ember felkeresi azt a helyet Staten Islanden, ahol a békát találtuk, akkor eltekintve attól, hogy a távolban láthatja a manhattani égboltot, nem mondaná meg, hogy a városban van” – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy épp a kiterjedt vizenyős terület iránti igény teheti sérülékennyé a fajt, hiszen fejlett városi területről van szó. Feinberg reményei szerint ugyanakkor a faj mostani felfedezése segíthet a megóvásában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.