Ebben jobbak a farkasok, mint a kutyák

A farkasok a kutyáknál jobban mérik fel, hogy mennyi étel lehet egy edényben.

kn
2014. 12. 17. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutyák valószínűleg a háziasítással veszítették el lassanként ezt a képességüket, mivel az ember gondoskodott róluk – írták a kutatók a Frontiers in Psychology című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Azoknál az állatoknál, amelyek közösségben élnek, jelentősége van a mennyiség becslésének: ez segít például az ellenséges csapat létszámának felmérésében. A Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem és az ernstbrunni Farkaskutató Központ munkatársai, Fiederike Range és Virányi Zsófia farkasok és kutyák becslési képességeit vizsgálták meg.

A két tudós már 2012-ben kimutatta, hogy a farkasok különbséget tudnak tenni két ételmennyiség között. Most 13 keverékkutyát vizsgáltak meg, mindegyikük a kutatóközpontban nőtt fel, ott többféle csoportban is éltek.

Úgy tesztelték a képzelőerejüket, hogy sajtdarabokat mutattak nekik egymás után, amelyek rögtön ezután két nem átlátszó edényben tűntek el. Az állatok nem látták az embert, aki az edénybe ejtette a darabokat.

Ezután egy csengőgomb lenyomásával választhatták ki, melyik edény érdekli jobban őket. „Tudatosan úgy végeztük a tesztet, hogy a kutyák a teljes mennyiséget egyszerre sose láthassák. Mindig egyenként mutattuk a sajtdarabokat, a kutyáknak el kellett képzelniük, hány darab sajt van a végén egy-egy edényben” – magyarázta Range.

A kutyáknak az is nehézséget okozott, hogy különbséget tegyenek két- és három-, valamint három- és négydarabos ételmennyiség között, míg a farkasok ezt viszonylag biztosan el tudták dönteni.

„A kutyák akkor tudták a két mennyiséget jól megkülönböztetni, ha a szemük előtt volt, és nem kellett hozzá képzelőerő” – összegezte az eredményeket Range.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.