Még mindig a Nokia a második legnagyobb mobilgyártó

Amikor már épp eltemettük a Nokiát, a legváratlanabb helyen tűnt fel a finn gyártó.

Droppa Béla
2014. 12. 17. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gartner adataiból dolgozó Statista idei harmadik negyedévre szóló jelentéséből kiderült, hogy a Samsung után a Nokia a második legnagyobb mobilgyártó az egész világon, vagyis a gyenge okostelefonos eladásai ellenére a régi brand a butafonok kategóriájában továbbra is él – írja az Androbit.net.

 

Természetesen ez a második helyezés a valóságban jóval kevesebb pénzt ér, mint gondolnánk, hiszen a lista első helyén trónoló Samsung, továbbá a még dobogós Apple is javarészt az okosmobiljai iránt való hatalmas érdeklődésének köszönheti az előkelő pozícióját, a Nokia viszont az alacsony nyereségrátával eladható butafonok miatt a második. Az is érdekes tény, hogy a két negyedévvel későbbi jelentésből már teljesen el fog tűnni ez a patinás név, a Microsoft Mobile fogja átvenni a helyét.

A teljes készülékpiac 456 millió eladott masinával zárt, ebbe bele kell érteni az okos- és butafonokat is, de az okosmobilok a leszállított egységek kétharmadát teszik ki, vagyis minden három megvásárolt telefonból kettő az okos kategóriába tartozik. A legnagyobb növekedést a kínai Xiaomi érte el, ők egy év alatt 336 százalékkal növelték az eladásaikat, a leghatalmasabb vesztes pedig nem meglepő módon a Nokia, ők 31,6 százalékot veszítettek a részesedésükből az elmúlt 12 hónapban.

Hasonló cikkeket olvashatnak az Androbit.net oldalán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.