Így lehet kezelni az „özvegycsináló” artériát

„A magyar ember bírja a fájdalmat, csak sajnos utána nem éli túl.” Mit tehetünk a szívinfarktus ellen?

A Harvardról csábította haza a Lendület program Maurovich-Horvat Pál kardiológust. Néhány éven belül szeretne kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel még szívinfarktus előtt megtalálhatnák a legnagyobb veszélyben lévő embereket. A kutatóorvossal készült interjú a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható.

– Mekkora az esélye, hogy Ön vagy én szívinfarktusban haljunk meg?
– Több, mint 50 százalék.

– Nem nyugtatott meg!
– Hatalmas népegészségügyi probléma ez. Magyarországon háromszor többen halnak meg szívinfarktus miatt, mint amennyi az európai átlag. Ugyanakkor az is nagy gond, hogy a betegek többségénél a szívinfarktus vagy a hirtelen szívhalál az első „tünete” annak, hogy valami nincs rendben a koszorúereivel. Előtte panaszmentes.

– És ha már megtörtént a baj?
– A szívizom-infarktusos betegek egyharmada a helyszínen meghal. Ha túlélik az első néhány percet, akkor már azon múlik a sorsuk, hogy milyen gyorsan cselekszünk. Minden perccel szívizomsejteket vesztünk, minden egyes óra késlekedés 15 százalékkal csökkenti a túlélés esélyét. Sajnos Magyarországon ebben sem vagyunk túl jók: a szomszédos Ausztriához képest átlagosan egy órával később hívunk mentőt.

– Miért? Nem tudjuk, mit kellene tennünk?
– A magyar ember bírja a fájdalmat, csak sajnos utána nem éli túl... Az általam vezetett csapat – az MTA-SE Lendület Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoport – a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján pont azzal foglalkozik, hogyan lehetne időben felismerni a koszorúerekben képződő rosszindulatú felrakódásokat, az úgynevezett sérülékeny plakkokat, mielőtt még problémát okoznának.

– Mik ezek, és hogyan alakulnak ki?
– Az életkor előrehaladtával szinte mindenkinél kialakulnak a koszorúereken felrakódások. Nagyon kevesen vannak, akiknél nem jönnek létre, másoknál képződnek, de nem okoznak panaszt. És sajnos a betegek egy jó részénél nemcsak kialakulnak, hanem később infarktust is okoznak. A kérdés az, hogyan tudjuk megkülönböztetni a felrakódásokat: melyek a jó-, és melyek a rosszindulatú plakkok? Ha például van valakinek egy rosszindulatú plakkja a koszorúér bal elülső leszálló ágán – amit „özvegycsináló” artériának is hívunk –, és ezt sikerül időben felfedezni, akkor olyan gyógyszeres kezelést alkalmazunk, ami stabilizálja a felrakódást. Egy ilyen kezelés után már nem valószínű, hogy a plakk a jövőben infarktust okoz. Csakhogy jelenleg nincs elég adatunk, ami alapján a veszélyes és veszélytelen típust el tudnánk egymástól különíteni.

– Nehéz elképzelni, hogyan nézhet ez ki...
– A plakk nagyon picike képződmény, mintegy 2-3 mm vastagságban, legfeljebb 1-2 cm hosszan helyezkedik el a koszorúér falában. Koleszterinből, gyulladásos és elhalt sejtekből, azok törmelékéből áll, amit egy kötőszövetes sapka fed. Ez elzárja a keringéstől, de ha a védőréteg megreped, a plakk anyaga érintkezésbe kerül a vérrel, ami ettől megalvad. Hirtelen kialakul egy vérrög, ami elzárja az eret: ez a szívinfarktus.

– Azt gondolnánk, hogy egy ekkora elváltozás érezhető problémákat okoz. Akkor miért nem észleljük időben, hogy betegek vagyunk?
– A felrakódás nem feltétlenül okoz szűkületet az érben, és ezért nem okoz tüneteket sem. De ettől még megrepedhet.

– Tudják már, hogy ezt mi befolyásolja? Öröklött, vagy környezeti hatások alakítják?
– Most fejeztünk be egy egyedülálló vizsgálatot 105 egészségesnek gondolt ikerpár bevonásával. Korábban ilyet háromdimenziós CT-készülékkel még nem végeztek. Ezzel nagy pontossággal meg tudtuk nézni a szívet, beleláttunk a koszorúerekbe. Érdekes volt látni, hogy az ikreknél a koszorúerek lefutásán túl a lerakódások helyei is nagyon hasonlóak. Az egypetéjű ikrek genetikai állománya tökéletesen megegyezik, ennek ellenére kis eltérések lehetnek az ereik formájában. Mi pont ezt vizsgáltuk, és már az előzetes eredményekből is látszik, hogy ha az ikerpár egyik tagjában találtunk plakkokat, akkor szinte biztosan vannak a testvérében is.

– Akkor nem is érdemes törődni az egészséges életmóddal? Hiszen ezek szerint a koszorúér-betegség erősen öröklődik...
– Ez nem így van! Az igaz, hogy a plakkok megjelenésében jelentős az öröklődés szerepe, de az, hogy milyen felrakódások lesznek, mennyi alakul ki, és hogy okoznak-e infarktust, vagy százhúsz évig élünk, azt már a környezet és az életmód határozza meg. A klasszikus rizikófaktorok – amelyek közül néhányat lehet és érdemes is elkerülni – a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a magas vérnyomás, a cukorbetegség. Ha csak ezeken a rajtunk múló tényezőkön változtatnánk, az infarktusok 80%-a megelőzhető lenne!

– Ez megdöbbentően magas arány, de mit kellene érte tennünk?
– Nem kell különleges dolgokra gondolni. A Harvard Egyetem egyik professzora mindig azt mondta: "Mindennap vigyük le a kutyánkat sétálni. Még akkor is, ha nincs kutyánk." Ebben minden benne van, hiszen megmutatja, hogy a minimális napi mozgásnak is nagyon erős védő szerepe van. Ha a testsúly nem csökken is, a zsírraktárak átrendeződnek, izom épül.

– Egészséges életmódról nem beszélhetünk megfelelő táplálkozás nélkül. Annyiféle különböző elmélet közül melyiket ajánlja a kardiológus?
– A mediterrán étrendet: sok friss zöldséget és gyümölcsöt, halételeket, olívaolajat, magvas növényeket és fehér húsokat. De Magyarországon ezt nagyon ritkán tartják be. Nem ehhez szoktunk hozzá, és az sem könnyíti meg a váltást, hogy az egészséges ételek drágábbak.

– És a dohányzás?
– A dohányzás az egyik legerősebb módosítható rizikófaktor, amiben szintén nagyon rosszul állunk. Ritkán említik például, hogy a dohányzás abbahagyásával már másnap felére csökken a hirtelen szívhalál valószínűsége.

– Mi a helyzet a különböző gyógyszerekkel, amiket sokkal egyszerűbb beszedni, mint egészségesen élni?
– Amikor már kialakultak a veszélyes felrakódások, akkor mindenképpen gyógyszert kell szedni. Ilyenek például a koleszterincsökkentőként használt sztatinok, amelyek hatékonysága bizonyított. Ezek képesek a sérülékeny, rosszindulatú plakkokat úgy átalakítani, hogy soha ne „robbanjanak fel”, és ezáltal ne okozzanak infarktust. Ezzel szemben az aszpirin a vérrög képződését akadályozza, hogy ha mégis kialakulna, ne zárja el az eret. De fontos a magas vérnyomás kezelése is, mert az is károsítja az ereket. Ebből is látszik, hogy gyógyszerrel rengeteg rizikófaktor kezelhető, de azt szokták mondani, hogy tíz kilónként egy-egy gyógyszer elhagyható. Gyakran elég csak egy kis fogyás, és a vérnyomáscsökkentő gyógyszer adagja megfelezhető, vagy akár el is hagyható. Mindezek a készítmények viszont csak akkor szükségesek, amikor már kialakult a probléma.

– Meg lehetne ezt előzni szűréssel?
– A munkacsoportomnak pontosan ez a fő célkitűzése. Olyan diagnosztikai sort szeretnénk kifejleszteni, amelynek segítségével időben meg tudjuk találni a legveszélyeztetettebb betegeket. Az nyilván nem kivitelezhető, hogy CT-vel vizsgáljunk meg mindenkit az országban. A készülék költséges, nem érhető el mindenhol, ráadásul egy kis sugárterheléssel is jár – népegészségügyi szinten szűrésre önmagában nem alkalmas. Első lépésként egy teljesen kockázatmentes, olcsó és bárhol elvégezhető eljárást kellene alkalmazni. Erre ideális lenne egy vérvizsgálat, de sajnos a jelenleg használt paraméterek ehhez még nem elég pontosak. Egy New York-i kutatócsoporttal olyan megoldás kifejlesztésén dolgozunk, amelynek alapján nagy biztonsággal el lehetne dönteni, hogy valakinek van-e koszorúér-betegsége. Ha igen, akkor jöhet a CT a diagnózis megerősítésére. Ez az a jövőkép, ahova néhány éven belül szeretnénk eljutni.

– Akkor ez egy többlépcsős szűrés lenne?
– Igen, méghozzá olyan, aminek az első lépése a háziorvosi rendelőben is elvégezhető. Bonyolultabb vizsgálatokra már csak a nagy kockázatú betegeknek lenne szükségük, remélhetőleg még panaszmentesen.

– Nyilván nem Önök egyedül kutatják az infarktus problémáját.
– Nagyon sokan dolgoznak ezen a témán. Nekünk az az előnyünk, hogy multidiszciplináris a csapat, tehát sokféle szakterület tudását egyesítjük. Sajnos Magyarország „adottságaiból" kifolyólag rengeteg beteget vizsgálunk, a Városmajori Klinika Európa egyik legforgalmasabb ilyen intézete. Évente 2000-2500 akut szívinfarktus ellátását végezzük, és ennél valamivel több szív-CT-t. Ezek nagyon nagy számok, hatalmas adatbázisunk van. Emellett kiváló hazai és nemzetközi együttműködéseket alakítottunk ki, például a Műegyetem Hidrodinamikai Tanszékével.

– Mérnökök egy orvosi kutatásban?
– Élő szervezetet gépként értelmezni nehézkes, de nekik volt ebben tapasztalatuk. Kérdés az, hogy egy egyszerűsített modell segítségével közelebb jutunk-e ahhoz, hogy a veszélyes plakkokat elcsípjük. Mi azt nézzük, hogy hol helyezkedik el a felrakódás, milyen a mintázata és a sűrűsége. Ehhez ad teljesen új dimenziót a keringés vizsgálata: hogyan áramlik a vér a plakk körül, hogyan változik a nyomás, milyen erőhatás éri, és emiatt hol repedhet meg. Ehhez pedig mérnöki tudás kell.

– Hogyan lehet egy olyan kutatócsoportot összefogni, ami ennyire sokféle területet foglal magába?
– Én kardiológus vagyok, a fő területem a képalkotó diagnosztika. Ehhez kell a jó csapat: már a medikusok között is van, aki inkább műszaki beállítottságú, más a biológiai szemléletet viszi tovább. A kutatók egy része jól érti a mérnökök nyelvét – amit én nem feltétlenül –, mások a képalkotó csapatot erősítik. Ez a mi erősségünk, hogy többféle szakma, érdeklődés tud ilyen kis helyen összpontosulni. Ráadásul azon kevés kutatócsoport közé tartozunk idehaza, amelyek tagjai a kutatás mellett klinikai munkát is végeznek. Ez persze megnehezíti a tudományos tevékenység folytatását, de megvan az az előnyünk, hogy valódi kérdéseket tudunk feltenni. Megmarad az orvos-beteg kapcsolat, találkozunk a mindennapi problémákkal, és az eredményeket nagyon gyorsan át tudjuk ültetni a gyakorlatba. Nyilván az alapkutatás is fontos, de annak eredményeit 10-20 év múlva tudjuk bevezetni a klinikumba. Mi olyan dolgokkal foglalkozunk, amiket szinte már másnap használni tudunk.

– Ha már a betegeket említette: hogyan fogadják a magukat egészségesnek gondoló emberek, amikor megmutatják nekik a szívük valós állapotát?
– Sokan megdöbbennek, amikor látják a sok meszet, koleszterint, a lerakódásokat az erekben. Ilyenkor könnyebben leszoknak a dohányzásról is. Másokon az látszik, a szívük mélyén sejtették, hogy nincs minden rendben, sőt van, aki ilyenkor mondja el, hogy elő-előfordult már, hogy szorított a mellkasa. De persze mindenki megkönnyebbül egy kicsit, hogy még időben észrevettük a bajt, és nem mentő hozta be infarktussal...

– Ön a Harvard Egyetemen kutatott korábban. Mi hozta haza?
– Három évet töltöttem Bostonban, ahol hasonló témán dolgoztam. 2010-ben Merkely professzor, a Városmajori Klinika vezetője hívott fel azzal, hogy ide is érkezik egy olyan készülék, amivel folytatni lehetne a munkát. A feleségemmel úgy éreztük, adnunk kell egy esélyt Magyarországnak, nem lenne fair, ha egyetem után mindjárt külföldön maradnánk, bár nagyon csábító volt. Nem volt könnyű döntés, de itthon nagyon szerencsésen alakult a helyzet, és tavaly elnyertem a Lendület program támogatását. Ez a kutatásban is sok függetlenséget és új lehetőségeket hozott.

– Gyakorló orvosként és kutatóként egyaránt dolgozik. Hatalmas tapasztalata és tudása van a témában, de mi a személyes véleménye, hogyan lehetne eredményesebben javítani a jelenlegi helyzeten idehaza?
– A legnagyobb nyereséget a megelőzéssel lehetne elérni. Az életmód, a táplálkozás, hogy mozgunk-e eleget: sajnos ez nincs benne a köztudatban. Pláne ahol volt infarktus a családban – tehát sejthető, hogy öröklötten nagyobb a kockázata –, ott már egész kicsi gyermekkorban el kellene kezdeni az egészséges életmódra nevelést, hogy ez legyen később a természetes. A másik, amivel sokat lehetne javítani, hogy tudjunk cselekedni, amikor megtörténik a baj. Néhány hete behoztak a klinikára egy eszméletlen amerikai férfit. Hajókiránduláson szenvedett hirtelen szívhalált, de a 70 éves felesége újraélesztette. Egy hét múlva haza tudtuk engedni. Sajnos egy magyar pár esetében nem ugyanez a dolog kimenetele, mert nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Nem tudunk újraéleszteni. Sokszor még mentőt sem hívunk, majd elmúlik...

– Mit kellene tennie egy laikusnak?
– Szűnni nem akaró, fél óra után sem enyhülő mellkasi fájdalom esetén azonnal mentőt kell hívni! Nem várni, borogatni, vagy lepihenni, hogy majdcsak jobb lesz! A mentő el tudja dönteni egy EKG-val, hogy infarktusunk van-e, és ha igen, a kórházban azonnal megkatéterezik a beteget, és megnyitják az elzáródott eret. Ilyen esetben minimális lesz a szívizom károsodása, és teljes életet élhetünk tovább.