Mesterséges fészkekkel várják az erdők-mezők lakóit

Mesterséges madárfészkek készítésével és kihelyezésével segítik a költést a nyíregyházi természetvédők a város védett határrészein.

UDM
2015. 02. 19. 5:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szigetvári Csaba, az E-misszió Környezet- és Természetvédelmi Egyesület projektvezetője szerdán elmondta az MTI-nek: eddig mintegy száz fészket készítettek az önkéntesek és raktak ki a Sóstói-erdőbe, az Oláh-rét Természetvédelmi Területre, a bokortanyák körzetébe, sőt a nagyváros óvodáinak fás udvaraiba is. Hozzátette, hogy a madarak rendre elfoglalják a mesterséges fészkelőhelyeket, melyekben a folyamatos ellenőrzés összesített adatai szerint évente mintegy félezer fióka kel ki a tojásokból.

Főként széncinegék, kékcinegék, csúszkák, örvös légykapók és a mezei verebek költöznek be a mesterséges fészkekbe, odúkba. Az odúk télen a város északi szélén elterülő, 370 hektáros Sóstói-erdőben védelmet nyújtanak a mogyorós peléknek és a népes denevérpopuláció tagjainak is.

Szigetvári Csaba tájékoztatása szerint a nyíregyházi természetvédők idén olyan madaraknak szeretnének segíteni a mesterséges fészkek készítésével, amelyek alacsonyan fészkelnek, a fák törzsének réseiben, zugaiban, odvaiban, illetve a bokrokon. Ilyen madár például a vörösbegy, az ökörszem, a barázdabillegető.

A projektvezető hozzáfűzte, hogy az alacsony fészkelőhelyek miatt ezek a madarak különösen ki vannak téve a kóbor macskák és a menyétféle ragadozók fosztogatásának, ezért az önkéntesek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által „kifejlesztett” fészektípust készítik nekik. Tövisekkel veszik körbe a költőhelyet, hogy a ragadozók ne férhessenek a költő madarakhoz, a tojásokhoz és a fiókákhoz.

A tövises fészkeket, odúkat február 21-én, szombaton 9 óra 30 perctől készítik a nyíregyházi Sóstói-erdő tornapályáján, ahová bárkit várnak, aki érdeklődik, hogyan tudna saját kertjében ilyen biztonságos költőhelyet kialakítani a kis szárnyasoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.