A Kaspersky Lab kutatása alapján az Apple számítógépek felhasználói mára szinte ugyanolyan gyakorisággal találkoznak kiberfenyegetésekkel, mint a más platformokat használók. Sőt, bizonyos típusú veszélyekkel akár többször is szembesülnek. Igaz, hogy a biztonsági szakértők mind ez idáig nem találtak annyi káros szoftvert OS X rendszerre, mint más operációs rendszerekre, de ez nem jelenti azt, hogy a Mac-eszközök és a rajtuk tárolt adatok ne lennének kockázatnak kitéve. A felmérés során a megkérdezett Apple asztali gépet használók 26 százaléka és az Apple laptopokat használók 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy találkozott az év folyamán malware-rel.
A fertőzött PC-k tulajdonosainak száma némileg magasabb volt, összesen 31 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy találkozott az elmúlt 12 hónapban rosszindulatú vírussal. Azonban az elmúlt egy év során a Mac-tulajdonosok 19 százaléka nézett szembe zsaroló vírusokkal, míg a Windows-felhasználók mindössze 11 százaléka volt érintett. A pénzügyi adatokat célzó támadások esetében hasonló eredményt mutatott a két tábor: ilyen eseteket az OS X-felhasználók 52, a Windows-felhasználók 54 százaléka jelentett.
A felmérésből továbbá kiderült, hogy a Mac-felhasználók általában kevésbé vannak tudatában az internetes veszélyeknek, mint a Windowst használók. Például a megkérdezett MacBook-tulajdonosok 41 százaléka sosem hallott még zsaroló vírusokról.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a Mac-felhasználók fele még mindig mellőzi az internetbiztonsági megoldások használatát: jelenleg a Macbookok 38, míg az asztali Apple gépek 50 százaléka védett. Sőt, biztonsági megoldás vásárlásakor az Apple-felhasználók 40 százaléka az árat jelölte meg legfontosabb tényezőként, szemben 37 százalékkal, akik a kártékony programok észlelését helyezték az első helyre.