Több mint egymilliárd okostelefont vásároltunk tavaly

A GfK piackutató szerint az okostelefonok eladásai 2014 folyamán minden eddigi értéket felülmúltak.

Droppa Béla
2015. 02. 18. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem is akárhogyan lépték át, éves szinten majdnem negyedével, 23 százalékkal több okosmobil kelt el, mint 2013-ban, így megugorva az 1,228 milliárdot – számolt be az Androbit.net.

A növekedés főként Latin-Amerikának volt köszönhető, a régióban 110 millió eszköz került a felhasználókhoz, ezzel 59 százalékos effektív növekedést okozva. Pénzügyi téren még jobb a helyzet: a több mint 100 millió értékesített okostelefon 31,4 milliárd dollárt ér, ami 52 százalékkal több az előző éves 20,6 milliárd dollárnál, amit a tavalyi évet megelőző 12 hónapban Latin-Amerikában össze tudtak szedni az operátorok és a forgalmazók.

Ázsia szigetvilága is jobban teljesít, ott 55 százalékkal több eszköz fogyott, viszont az értékesítési ár már nem változott olyan drasztikus mértékben, ezért ott csupán 27 százalékos többlet keletkezett a bevételi oldalon. Másfajta trendek is kirajzolódtak ám: az 5 hüvelyknél nagyobb képátlóval felvértezett készülékek iránt különös vágyat éreznek a felhasználók, ebben a kategóriában rendkívüli, 180 százalékos növekedés volt tapasztalható.

2015-re vonatkozóan már borúlátóbbak az elemzők: a piac és a felhasználók okosmobilokkal való továbbtelítődése miatt a növekedés már alacsonyabb lesz, de globálisan még mindig 14 százalékkal több eszközt értékesíthetnek, mint az idén, nagyjából 1,368 milliárd eladott masinára számítanak. Az idei év egyértelműen az alsó kategória felemelkedéséről fog szólni, minden bizonnyal a 100-150 dolláros ajánlatok teszik majd ki az eladások döntő hányadát.

Hasonló cikkeket olvashat az Androbit.net oldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.