A moszaszaurusz-félék (Mosasauridae) a tengeri hüllők családja volt a kréta időszakban, a legnagyobb fajok testhossza meghaladhatta a 17 métert. A hatalmas testű ragadozók 65 millió évvel ezelőtti kihalásukig népesítették be a világ tengereit.
Mint Daniel Field, a Yale Egyetem őslénykutatója, a tanulmány vezető szerzője rámutatott: a moszaszauruszok a mezozoikum gerinces állatvilágának legátfogóbban tanulmányozott csoportjai közé tartoznak. Ennek ellenére a paleontológusok eddig vajmi keveset tudtak a pikkelyes tengeri hüllők szaporodásáról, mivel rendkívül ritkák az újszülött egyedek fosszíliái.
Az amerikai és kanadai őslénykutatók a Yale Peabody Természettudományi Múzeum gyűjteményében őrzött két töredékes koponyát tanulmányoztak, amelyek egy évszázada Kansas-államban, a késő kréta Niobrara formáció üledékes kőzetéből kerültek elő. Az őskövületeket kis méreteik miatt mindeddig tengeri madarak fosszíliáinak hitték – olvasható a Yale Egyetem, valamint a Paleontology című folyóirat honlapján.
Daniel Field és Aaron LeBlanc, a Torontói Egyetem paleontológusa viszont több, a moszaszauruszokra jellemző fog- és állkapocs-sajátosságot fedezett fel.
A testméretük az egyetlen jellegzetesség, amely a „madárelméletet” támaszthatná alá – hangsúlyozta Aaron LeBlanc, hozzátéve: az eddig ismert legkisebb moszaszaurusz-egyedek fosszíliáiról van szó.
A feltételezések szerint a Clidastes faj egyedeiről van szó, a gyors és mozgékony ragadozók átlagos testhossza 2-4 méter volt, de elérhették akár a 6 métert is. Mivel a fosszíliák mélyvízi üledékes kőzetből kerültek napvilágra, vélelmezhető, hogy a pikkelyes gyíkok a tengerben jöttek a világra.
„Az általánosan elfogadott nézetekkel szemben kiderült, hogy a moszaszauruszok nem tojásrakók (ovoparia), hanem elevenszülők (viviparia) voltak, s kicsinyeiknek a nyílt vízen adtak életet” – összegezte vizsgálataik eredményeit a kanadai kutató.
