Egyre közelebb a gyapjas mamut feltámasztása

Talán inkább utóbb, mint előbb, de sikerülni fog klónozással „előállítani” a jégkorszaki óriásokat.

Jelenleg is élő állatfajok klónozása már szinte unalmasnak tetszik. Ki emlékszik már a Dolly nevű bárány, a világ első klónozott állata körüli médiafelhajtásra? Azóta számos más állatfaj (például kutyák, macskák, tehenek) egyedeit hozták létre laboratóriumban egy fajtársuk testi sejtjéből nyert mag segítségével. Kis túlzással az efféle klónozás napjainkban rutinműveletnek tekinthető (és vegyük észre azt is, hogy a bárány és az ember biotechnológiai szempontból igen hasonló „állatok”, de ez egy másik történet).

Már jóval azelőtt, hogy a nagyra törő álmokhoz felnőtt volna a technológia, sokaknak eszébe jutott, hogy ha már kihalt fajok maradványaiból tudnánk érintetlenül konzerválódott sejteket (és bennük ép örökítőanyagot) szerezni, akkor elvileg lehetséges lenne visszafordítani az idő kerekét, és feléleszteni rég elveszettnek hitt, ősi fajokat. A Jurassic Park című regény és a belőle készített film miatt elsőre persze a dinoszauruszok juthatnak eszünkbe. A sok millió év és a jelenkori közeli rokon fajok hiánya miatt a valóságban azonban gyakorlatilag nulla az esélye, hogy egy ilyen vállalkozást bármikor is a jövőben siker koronázna.

Van viszont egy állatfaj, amely nem évmilliókkal ezelőtt, csupán három-négyezer éve halt ki, fönt északon, az állandó fagy világában élt (így az elhullott egyedek azonnal konzerválódhattak is), és ma is élnek hozzá igen hasonló állatok. Ez a mamut, amelynek újraalkotásáig egyes – többé-kevésbé komolyan vehető – kutatók és a projektben egy új, hatalmas profittal kecsegtető iparág megszületését remélő vállalkozók ígérete szerint szinte csak néhány évet kell várnunk. Mások azonban szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és még évtizedekre teszik a vállalkozás sikerét. A témáról a Motherboard online tudományos magazin stábja (angol nyelvű) dokumentumfilmet forgatott, amely a Youtube-on megtekinthető.

Az évek óta fel-fellángoló, mamutklónozással kapcsolatos híresztelések néhány hete újabb erőre kaptak. Most ugyanis nem a mindenki által fenntartásokkal kezelt, obskúrus orosz vagy kínai intézetekben, esetleg a karibi szigetvilágban működő kutatók tettek szenzációs bejelentést, hanem a világ vezető egyeteme, a Harvard genetikusai. Nem klónoztak mamutot, bár a legtöbb médium így értékelte az eredményt. Ehelyett géneket metszettek ki egy fagyott mamut ép sejtjéből, és azokat sikeresen ültették be egy mai ázsiai elefánt DNS-ébe. A gének, amelyek a mamut kis fülét, testzsírját és a színét határozták meg, 3500 éve először működni kezdtek új helyükön.

De ez a kutatócsoportot vezető George Church szerint is csak az első, kis lépés a klónozott mamut felé vezető úton. Mielőtt az akár csak egyetlen mamutgént tartalmazó kis elefánt × mamut hibrid megszülethetne, talán évtizedek kutatómunkájára van szükség. A csoport fokozatosan akar haladni az egyre több mamutgénnel felvértezett hibridek felé. Kutatásuk saját bevallásuk szerint gyakorlati célt is szolgál: hidegtűrő elefántokat akarnak létrehozni, hogy a ma még csak a trópusokon honos fajok északabbra is megélhessenek, ezzel biztosítva hosszú távú túlélésüket. Ez az érvelés azonban kissé furcsán hat a globális felmelegedés korszakában.

Csak idő kérdése tehát, hogy találjanak az egyre sokasodó, mindeddig fagyott mamutmaradványokban alkalmas sejteket a teljes klónozásra. Kérdés azonban, hogy mire lenne jó, ha újra megszületne néhány vastag bundájú, elefántszerű nagyvad. Lenne-e egyáltalán tudományos értéke egy olyan állatnak, amely idegenként próbálna életben maradni egy számára teljesen élhetetlen bolygón kialakított, minden tekintetben mesterséges környezetben? Sokan már azt is etikátlannak tartják, hogy e nehezen indokolható vállalkozás miatt veszélybe sodorjuk az élő inkubátornak kiválasztott ázsiai elefántokat, holott az az elefántfaj (ahogy az összes ma élő ormányos) is a kihalás felé tart.

De morálisan sem ért mindenki egyet a már kihalt állatfajok újraélesztésével, és nem csak azért, mert irtózik az „istent játszó” tudósoktól. Sokan úgy vélik, ha hozzászokunk ahhoz, hogy egy kihalt faj bármikor feltámasztható, könnyedén lerázhatjuk majd magunkról a földi bioszféra megőrzésének felelősségét. Még a mostaninál is kevésbé fogunk a jelenkori faunával és a bolygó állapotával törődni, a szemünk előtt veszik majd el minden, miközben mi abban a hamis hiszemben ringatjuk magunkat, hogy bármit visszafordíthatunk.

Jelenleg is élő állatfajok klónozása már szinte unalmasnak tetszik. Ki emlékszik már Dolly bárány, a világ első klónozott állata körüli médiafelhajtásra? Azóta számos más állatfaj (például kutyák, macskák, tehenek) egyedeit hozták létre laboratóriumban egy fajtársuk testi sejtjéből nyert mag segítségével. Kis túlzással az efféle klónozás napjainkban rutinműveletnek tekinthető (és vegyük észre azt is, hogy a bárány és az ember biotechnológiai szempontból igen hasonló állatok, de ez egy másik történet).

Már jóval azelőtt, hogy a nagyra törő álmokhoz felnőtt volna a technológia, sokaknak eszébe jutott, hogy ha már kihalt fajok maradványaiból tudnánk érintetlenül konzerválódott sejteket (és bennük ép örökítőanyagot) szerezni, akkor elvileg lehetséges lenne visszafordítani az idő kerekét, és feléleszteni rég elveszettnek hitt, ősi fajokat. A Jurassic Park című regény és a belőle készített film miatt elsőre persze a dinoszauruszok juthatnak eszünkbe. A sok millió év és a jelenkori közeli rokon fajok hiánya miatt a valóságban azonban gyakorlatilag nulla az esélye, hogy egy ilyen vállalkozást bármikor is a jövőben siker koronázna.

Van viszont egy állatfaj, amely nem évmilliókkal ezelőtt, csupán három-négyezer éve halt ki, fönt északon, az állandó fagy világában élt (így az elhullott egyedek azonnal konzerválódhattak is), és ma is élnek hozzá igen hasonló állatok. Ez a mamut, amelynek újraalkotásáig egyes – többé-kevésbé komolyan vehető – kutatók és a projektben egy új, hatalmas profittal kecsegtető iparág megszületését remélő vállalkozók ígérete szerint szinte csak néhány évet kell várnunk. Mások azonban szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és még évtizedekre teszik a vállalkozás sikerét. A témáról a Motherboard online tudományos magazin stábja (angol nyelvű) dokumentumfilmet forgatott, amelyet a Youtube-on (http://youtu.be/xmlpSOHc5A4) tekinthetnek meg.

Az évek óta fel-fellángoló, mamutklónozással kapcsolatos híresztelések néhány hete újabb erőre kaptak. Most ugyanis nem a mindenki által fenntartásokkal kezelt, obskúrus orosz vagy kínai intézetekben, esetleg a karibi szigetvilágban működő kutatók tettek szenzációs bejelentést, hanem a világ vezető egyeteme, a Harvard genetikusai. Nem klónoztak mamutot, bár a legtöbb médium így értékelte az eredményt. Ehelyett géneket metszettek ki egy fagyott mamut ép sejtjéből, és azokat sikeresen ültették be egy mai ázsiai elefánt DNS-ébe. A gének, amelyek a mamut kis fülét, testzsírját és a színét határozták meg, 3500 éve először működni kezdtek új helyükön.

De ez a kutatócsoportot vezető George Church szerint is csak az első, kis lépés a klónozott mamut felé vezető úton. Mielőtt az akár csak egyetlen mamutgént tartalmazó kis elefánt-mamut hibrid megszülethetne, talán évtizedek kutatómunkájára van szükség. A csoport fokozatosan akar haladni az egyre több mamutgénnel felvértezett hibridek felé. Kutatásuk saját bevallásuk szerint gyakorlati célt is szolgál: hidegtűrő elefántokat akarnak létrehozni, hogy a ma még csak a trópusokon honos fajok északabbra is megélhessenek, ezzel biztosítva hosszú távú túlélésüket. Ez az érvelés azonban kissé furcsán hat a globális felmelegedés korszakában.

Csak idő kérdése tehát, hogy találjanak az egyre sokasodó, mindeddig fagyott mamutmaradványokban alkalmas sejteket a teljes klónozásra. Kérdés azonban, hogy mire lenne jó, ha újra megszületne néhány vastag bundájú, elefántszerű nagyvad? Lenne-e egyáltalán tudományos értéke egy olyan állatnak, amely idegenként próbálna életben maradni egy számára teljesen élhetetlen bolygón kialakított, minden tekintetben mesterséges környezetben. Sokan már azt is etikátlannak tartják, hogy e nehezen indokolható vállalkozás miatt veszélybe sodorjuk az élő inkubátornak kiválasztott ázsiai elefántokat, holott az az elefántfaj (ahogy az összes ma élő ormányos) is a kihalás felé tart.

De morálisan sem ért mindenki egyet a már kihalt állatfajok újraélesztésével, és nem csak azért, mert irtózik az „istent játszó” tudósoktól. Sokan úgy vélik, hogy ha hozzászokunk ahhoz, hogy egy kihalt faj bármikor feltámasztható, könnyedén lerázhatjuk majd magunkról a földi bioszféra megőrzésének felelősségét. Még a mostaninál is kevésbé fogunk a jelenkori faunával és a bolygó állapotával törődni, a szemünk előtt veszik majd el minden, miközben mi abban a hamis hiszemben ringatjuk magunkat, hogy bármit visszafordíthatunk.