A húsz centiméteres triászi hüllő a Pappochelys nevet kapta, amely a teknősbéka-családfán elfoglalt helyére utalva annyit tesz: „nagypapateknős”.
„A Pappochelys két szempontból is hiányzó láncszemet jelent. Jóval idősebb, mint az eddig ismert teknősök, és a felépítése is primitívebb, a test különböző régióinak ősi változatait mutatja” – magyarázta Rainer Schoch, a stuttgarti Természettudományi Múzeum paleontológusa.
A mostani felfedezés megfosztja a legősibb teknősbéka titulusától a hüllők Odontochelys nemzetségét. A Kínában felfedezett Odontochelys már alakulófélben lévő, a 20 millió évvel öregebb Pappochelys mindössze nagyon kezdetleges háti teknővel rendelkezett.
„A mellvértet, azaz a hasoldali teknőt vastag, bordaszerű csontok alkotják, amelyek több helyen is elkezdtek összeforrni” – mondta Hans-Dieter Sues, a washingtoni Smithsonian Intézet Természettudományi Múzeumának paleontológusa.
A 18 fosszíliából ismert Pappochelysnek hosszú farka, széles törzse és csőr helyett gyíkszerű koponyája volt, számos, szögre hasonlító foggal, amelyek alkalmasak voltak rovarok és kisebb gyíkok elfogyasztására.
A Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az őshüllő édesvizű tó mellett élt és a farkát úszáshoz, a lábait a vízben való kormányzáshoz használhatta.
Schoch szerint a Pappochelys – mint átmeneti fejlődési formákat megtestesítő állat – rengeteg információval szolgál a hüllők evolúciójáról.
A Pappochelys 10 millió évvel előzte meg az első dinoszauruszokat, ám így is számtalan veszély leselkedett rá. Az élőhelyéül szolgáló tó legnagyobb ragadozója az ötméteres kétéltű, a Mastodonsaurus volt, míg a szárazföldet a hatméteres Batrachotomus uralta.