Itt illen állapotok vadnak:
Meg harczolván az Velenczesekkel, volt a' Török Classis, eőtven eőt, 55. azon kívül száz hetven Kaik, kiben 60., 70. számu nép volt, az Gállyákb[an] 14. maradott meg, az kik el szaladtanak, de az vezér mihent ki értek, mind meg ölette, a száz hetven Kaikokb[an]30. Maradott meg. Soha az Török Nemzeten illen veszedelem nem esett, mint az idén, csak most husz eszer ember veszet el, az idén száz Hajojoknál több oda, az fekete Tengherön, az Donczki Koszák egetöt el 30. Várost, falut, csak nem által a fejér Tengheren, negied nappal ez előtt itt közel két három méli főldnire voltanak, mindenütt éghetnek, rabolnak, ez meghrőttent, félemlőt nép. Az vezér 3. Passát, 17 nagi rendeket öletöt megh az futásért, azon kívül többet 2. ezer embernél, az kik ide haza jöttenekis, a Császár mindenütt öleti őket. Az meli helyöket a' Kozákok el éghettenek Panghalia, Galata, Bulgharianak minden Portusit, Pizát, utolb[an] Reksinél voltanak.
Egy másik, K. betűjelű levélről pedig kiderült, hogy Lázár János édesapja jegyezte. Neki azért kellett a rovásíráshoz folyamodnia, mert az Bethlen Miklós kancellár hazaárulási vádjaira adott válaszát tartalmazta. „Az adott körülmények között teljesen érthető és indokolt volt az eljárása, hiszen ha akkoriban a császár emberei megtalálják nála, komoly veszélybe sodorta volna magát” – írta cikkében Zsupos. A harmadik levelet Lázár János nagyapja írta, a negyediket pedig Dakó János.
A 17. század első harmada és a 18. század eleje között készült leveleket a báró tudta olvasni. „Feltételezhető, hogy az évszázadok óta vezető szerepet betöltő, művelt család tagjai körében a székely írás ismerete apáról fiúra szállt. (Más forrásból azt is biztosan tudjuk, hogy a család gyalakutai ágának több nemzedéke ismerte a székelyírást, rendelkezett székely ábécékkel, sőt Kájoni János egyik székely ábécéje is a család egyik tagjának iratai közül származik.)” – áll a cikkben, amely kiemeli:
