Okostelefonok: mi lesz a „balf*sz generációval”?

Szakértőket kérdeztünk, hogy milyen hatással vannak az agyat igencsak stimuláló használati tárgyak a gyerekre.

Készségfejlesztés, információ- és jártasságszerzés, beilleszkedés – leggyakrabban ezekkel érvelnek azok, akik szerint hagyni kell gyermekeinket a legmodernebb fogyasztói elektronikai eszközökkel játszani. Az ellenzők táborának képviselői a mozgás hiányában fellépő egészségromlástól, a valós kapcsolatok elsorvadásától és az eszközök következtében bizonyítottan nagyobb eséllyel kialakuló figyelemzavartól, tanulási problémáktól féltik leginkább a fiatalokat.

„Még nem volt olyan változás az emberiség történetében, amikor ne riogattak volna a beleszületettekre váró rémséges és visszafordíthatatlan pszichológiai károkkal, végül azonban valahogy mindent megoldottunk” – mondta az MNO-nak Sas István. Azt azonban a számtalan szakmai díjjal kitüntetett reklámpszichológus is elismeri, hogy a digitális korszak súlyos pszichikai terheket ró az emberi idegrendszerre. Sas a fő veszélynek – némileg talán meglepő módon – nem az új kütyüktől való függőséget látja, mivel szerinte az addikció a társadalom által kezelhető és korrigálható jelenség. Más a helyzet a digitalizált világnak a gondolkodásra és az emberi kapcsolatokra való hatásával. Kísérletekkel igazolt tény ugyanis, hogy a párhuzamos eszközhasználat rövid idő alatt is képes kimutatható változásokat okozni a homloklebeny szerkezetében. Vagyis sok csatorna – tévé, számítógép, okostelefon, Skype, egyéb netes alkalmazások stb.) egyidejű használata olyan mértékben veszi igénybe a koncentrációs képességünket, ami már lerontja a végső logikai teljesítményt vagy a kreatív alkotást. Sőt, a folyamatos problémamegoldás, figyelemmegosztás idegrendszeri változásokat is eredményez – emelte ki a szakértő.

Mint mondta, a másik nagy probléma a közösségi oldalakon kialakult kommunikáció mennyiségi túláradása és minőségi gyatrasága, általa pedig a kibertérben kialakuló virtuális személyiség, ami együtt jár a valódi emberi kapcsolatok kiürülésével, a felszínes társalgással a lájkok, tegek, fanok és a néhány szavas kommentek birodalmában. Nem beszélve arról, hogy a virtuális térben az én is képlékennyé válik. Bármilyen profilt készíthetünk magunkról, bármit hazudhatunk, bármilyen történeteket megoszthatunk és bármilyen képeket feltölthetünk. Létrehozható akár többféle képzelt vagy ideális én, amely aztán örök harcban állhat a valóságossal. Önmagunk folyamatos fotózása, a szelfiőrület hatása is sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Sas István szerint a valós teljesítményt kerülő, de mindenáron sikerre vágyó, önmaguk csodálatával eltelő, narcisztikus fiatalok tömegére mégis igazságtalanul ragasztják egyes szerzők a nem túl hízelgő „balf*sz generáció” elnevezést. Hiszen ebbe a szeretethiányos, önértékelési válságba épp az őket felnevelő idősebb nemzedék hajszolja bele őket.

Kétéves kor alatt egyenesen tilos, az ötödik születésnap előtt pedig nem tanácsos okoseszközt a gyerekek kezébe adni, mert azokat a tartalmakat, amelyeket a kicsik ezeken a kütyükön láthatnak, nem képesek még felfogni – véli dr. Altmann Anna gyermekideggyógyász, a Szent János kórház osztályvezető neurológusa. A későbbi kognitív folyamatok kialakulásában kulcsszerepet játszó homloklebeny intenzív fejlődése hatéves korig a legélénkebb. Az agyi idegpályák kialakulásához elengedhetetlen, hogy a gyermek megtapasztalja saját testét, azt, hogy a különböző külső környezeti változásokhoz hogyan tud alkalmazkodni, ez a folyamat segíti a testérzet kialakulását, mely a későbbi tanulási folyamatokhoz elengedhetetlen. Ezekhez az élményekhez különböző mozgások – mászás, ugrálás, egyensúlyozás – útján lehet eljutni. A megfelelő ideghálózatok kialakításához nem elég a gyakorlás, fontos, hogy a gyermek ezt lelkesen tegye, ezért szükséges, hogy a gyermekkel megszerettessük a mozgást. A gyermekek keresik a kihívást, szeretik kipróbálni, mire képesek. Azok a gyerekek, akiknél a szülők erre odafigyelnek, nem lesznek számítógép-, illetve tévéfüggők.

Az idegpályák mozgás hatására válnak aktívvá, ha viszont a tévé előtt bambul a gyerek, akkor ezek kimaradnak, passzívan, interakció nélkül érkeznek az ingerek, amelyeket aztán vagy feldolgoz, vagy nem. Bár az okoseszközökhöz legalább az ujjait használja, így ezek a kütyük látszólag egy fokkal jobbak a tévénél, ebben az esetben is elmaradnak a figyelmi funkciók kialakulásához szükséges mozdulatok. Bizonyított, hogy ezeknél a gyermekeknél a szem-kéz koordináció jobban fejlődik, de a tanuláshoz szükséges finommotorika-, egyensúly- és nagymozgásfejlődés elmarad. Ezért több a figyelemzavaros, viselkedési és magatartási problémával küzdő gyerek a sokat tévézők, mint televíziót nem vagy alig néző társaik között – erősítette meg Sas István szavait az ideggyógyász.

Az okoseszközök és a tévé az interakció hiánya miatt hátráltatja a kommunikációs és nyelvi fejlődést is – teszi hozzá Altmann. A szótanuláshoz a két-három éveseknek szükségük van szenzoros ingerre, vagyis a kezükbe, szájukba kell venniük a tárgyakat, és ezekhez az érzetekhez társítják a szavakat. Később a már rögzült szavakhoz kapcsolják az újabbakat, így kerülnek mélyen a memóriájukba. Bár a televíziót néző gyerekek látszólag több szót ismernek, valójában tudásuk felületes, mert a tévén keresztül érkező gyors ingereket nem tudják elég hatékonyan internalizálni. A sokat kütyüzők ingerlékenyebbek és szorongóbbak is társaiknál, mert a gyors kép- és hangváltozásokra nem tudnak megfelelően reagálni, nem alakul ki a tartós figyelem képessége, aminek pedig egyenes következménye a hibás információfeldolgozás.

Tudományos bizonyítékok cáfolják azt az általános nézetet, hogy a kütyük inkább ártanak, mint használnak – mondta dr. Németh Erzsébet szociálpszichológus, aki szerint tizenkét éves kor fölött az okostelefon hiánya komolyabb károsodást jelent a mentális egészségre a mai világban, mint ezeknek az eszközöknek az egyébként nem elhanyagolható veszélyei. Nyilvánvaló, hogy mennyivel könnyebb a kapcsolatok fenntartása – Németh szerint butaság, hogy ezek csak virtuálisak lennének – a kütyük segítségével, amire viszont egy kamasznak, pláne egy egyetemistának nagy szüksége van. Kamaszkor előtt viszont többet ártanak, mint használnak a digitális eszközök.

Ma már valós probléma, hogy a testvérféltékenység mellett megjelent a gyerekeknél a szülő telefonjával való rivalizálás. Sok esetben a gyerek úgy érzi, versenyeznie kell az anya, apa figyelmét lekötő okoseszközzel, ami szakértők szerint rontja a szülő-gyermek kapcsolatot, és pszichés problémákhoz vezethet. Németh Erzsébet szerint ebben nem a szülő a hibás, hanem a felgyorsult világ, amelyben mindig elérhetőnek kell lenni. Manapság már nem a megbecsültség jele, ha a munkahely fizeti a telefont, csak annyit jelent, hogy bármelyik pillanatban sürgős feladatot kaphat a szülő, közös családi elfoglaltság ide vagy oda. Fontos, hogy ezt a gyerekkel is megértessük, ugyanis az sem normális, ha a telefoncsörgésre hisztisen reagáló, féltékenykedő picinek engedve szakítjuk meg a beszélgetést. A gyereknek is meg kell tanulnia az otthoni telefonálás szabályait, és hogy a szülőknek időnként dolguk van – emelte ki a szociálpszichológus.

Az őrült tempó persze nem menti fel a szülőt az alól, hogy gyermekébe időt és energiát fektessen. Mint Németh Erzsébet fogalmazott: a szülő nem adhatja albérletbe a gyerekkel töltött időt. Csak úgy van kompetenciánk segíteni őket, ha tudjuk, hogy mi történik velük, kik a barátai, kiket nem kedvelnek és miért, ez pedig beszélgetés és együttlét nélkül nem megy – hangsúlyozta. Arra a kérdésünkre, hogy hogyan kell kezelni a felmérések szerint az okoseszközök megvonása következtében fellépő, a családok felénél gondot okozó konfliktust, a szociálpszichológus így reagált: alkudozni kell. Ranschburg Jenő is azt mondta, hogy a jó családok az alkudozós családok – tette hozzá. Németh arra is felhívta a figyelmet, hogy sosem szabad a magát földre vető gyereknek engedni, mert megerősítjük abban, hogy ez a konfliktuskezelés járható útja, és ha ezt tapasztalja, még gyakrabban és erőteljesebben veszi elő módszerét.

Legtöbbször a szülők pótszerként használják a digitális korszak vívmányait, mert nem tudnak a saját gyerekükkel kommunikálni, játszani és egyáltalán mit kezdeni – véli dr. Altmann Anna. A gyerekideggyógyász szerint a szülő saját szégyene, hogy például rendelésre várva nem beszélgetésre használja a közös időt, hanem a gyerek kezébe nyomja a tabletet. Mint mondta, ezzel a szülők maguk nevelik a gyerekeiket arra, hogy bezáruljanak a saját világukba, aztán csodálkoznak, hogy a kortárs környezetbe kerülve nem tudnak kommunikálni. Meg kellene tanítani a szülőket, hogyan foglalkozzanak, játsszanak gyerekeikkel – véli Altmann.

Sas István szerint a tiltás sehova nem vezet, csak arra jó, hogy életre szóló hátrányt okozzon a fiatalnak. Attól ugyanis, hogy néhányan kevesebbet mobiloznak, kevesebbet játszadoznak vagy csetelgetnek, ez a trend nem fog megváltozni. A reklámpszichológus szerint az egyetlen lehetőség, hogy a legváltozatosabb módszerekkel rávezessük a fiatalokat ezeknek az eszközöknek az igazi, előremutató hasznára.

Sok kollégájával ellentétben Sas például nem tiltja óráin az okostelefonozást, sőt jutalom jár annak, aki az általa elfelejtett szerző vagy forrás címét a leghamarabb megtalálja. Szerinte még az is elképzelhető, hogy a fiatalabbak házi feladata sem csak egy példa hagyományos megoldása lenne, hanem a hozzá vezető út sokféleségének megtalálása a világháló rejtekeiben. Sok tanárnak égnek áll a haja olyan módszerektől, amikor például Rómeó és Júlia történetét csetszerűen teszik közérthetőbbé vagy blogot íratnak a diákkal János vitéz helyzetébe képzelve magát, de legalább addig se lövöldöz a dinoszauruszokra – villantott fel egy-két ötletet a lehetőségek tárházából a szakértő.

Altmann Anna szerint sem a legjobb ötlet a tiltás, úgy véli, az okoseszközök használata vagy a televíziónézés közös tevékenység kellene hogy legyen a szülővel, miközben a gyermek bátran felteheti a kérdéseit, vagy később közösen eljátszhatják a megnézett mesét, így a gyerek is támaszkodhat kreativitására, és a szülő is láthatja, mit értett meg a poronty a kapott ingerekből.

Sarkalatos kérdés, hogy mikor érdemes készüléket venni a gyermeknek. Németh Erzsébet szerint annak, akit nem enged el önállóan az iskolába a szülő, és folyamatosan mellette van, nem jár telefon. A telefon a szülő-gyermek kapcsolatnál olyan póráz, amely segítséget nyújt az önállóvá válásban, ezt szem előtt tartva kell mérlegelni.

Negatív és pozitív hatások, tiltás vagy engedékenység ide vagy oda, összességében a digitális eszközök használatáról is elmondható, hogy meg kell találni az arany középutat. Megfelelő életkorban a szabályok betartásával nagyon hasznosak lehetnek ezek a kütyük, csak ésszel kell tudnunk használni.

Sas István szerint egy biztos: amíg a felnőttek nem értik a napról napra robbanásszerűen terjedő új alkalmazások szerepét és nem mérik fel azoknak a beláthatatlan távlatokat nyitó hasznát, addig csak jajveszékelni fognak. A szakértő ekképpen figyelmezteti a szülőket: „Rossz hírem van, kedves apukák és anyukák: a szociológusok egyre többet emlegetik az úgynevezett fordított szocializáció jelenségét, amely az Y és főleg a Z generáció sajátja. Korábban az idősebbek tanították meg a fiataloknak a vadászást, az olvasást, a főzést és az élet minden fontos alkalmazkodási dolgát. Most ez megfordult. A tizenévesek tanítják szüleiket a wifi, a felhő és az usb rejtelmeire. Ne tessék ellenállni! Tessék együttműködni és jó képet vágni az egészhez!”