Jurassic Park, az ijesztgetős rész nélkül

Idővel már korábban kihalt állatfajokat is újjáéleszthetnek a tudósok – kérdés, hogy szükség van-e erre.

A genetikai újraalkotási eljárás technikai nehézségein, illetve a születendő egyedek rendkívüli beltenyésztettségén túl sokan a vállalkozás indokoltságát is vitatják. Egyesek általában nem értenek egyet a konzervációbiológia alapelveivel. Ők úgy gondolják, hogy a fajok kihalása és új fajok megjelenése az evolúció természetes velejárója, így szükségtelen görcsösen ragaszkodni a „túlhaladott” állatokhoz, növényekhez. És az evolúcióba beleértik az emberi tevékenység okozta környezeti változásokat is.

Mások azzal érvelnek, hogy ha feltámasztjuk is például az északi szélesszájú orrszarvút, a létrehozott egyedeket nem engedhetjük szabadon, hiszen pontosan az történne velük, mint az elődeikkel: az élőhely elpusztulása, összezsugorodása, illetve az orvvadászok pusztítása miatt rövid úton újra kivesznének. Maradnának tehát állatkerti állatok, a csak fogságban létező élőlények. Az így újjáélesztett fajok összessége az orrszarvúőssejteken dolgozó Loring szerint is amolyan „Jurassic Park lenne, az ijesztgetős rész nélkül”.

Ugyanakkor az állatvilág konzervációjával foglalkozó szakemberek többsége más véleményen van.
– Az északi szélesszájú orrszarvú esetében biztosan van értelme a tőle vett genetikai anyagot úgy tárolni, hogy abból a későbbiekben embriókat tudjanak létrehozni, hiszen potenciális dajkaanyaként rendelkezésre áll az igen közeli rokon déli szélesszájú orrszarvú – mondja Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főállatorvosa. – Ugyanakkor rendkívül összetett kérdésről van szó, hiszen e faj természetes élőhelyén, Közép-Afrikában olyan bizonytalanok az állapotok, hogy a visszatelepítésre jelenleg kevés az esély.

Nem tudhatjuk azonban, hogy mit hoz a jövő. Az állatkerti tenyészprogramok végső célja mindig a vadon élő állomány gyarapítása. Volt már példa arra a közelmúltban, hogy olyan állatfaj egyedeit, amely korábban kihalt a természetben, és csak fogságban élő példányok maradtak fenn, idővel sikeresen lehetett visszatelepíteni eredeti élőhelyére, miután ott rendeződött a helyzet. Jó példa a Przsevalszkij-ló, amely Mongóliában élt egészen 1969-ig, amikor az utolsó vadon élő példányt látták. Ezután csak az állatkertekben élő populációk maradtak fenn, de a kilencvenes években Mongóliában nemzeti parkot hoztak létre a védelmére, és fogságban szaporított példányokat kezdtek visszatelepíteni. Mára több száz egyed él szabadon. Ma már a Hortobágyon is él belőlük mintegy háromszáz. A déli szélesszájú orrszarvú megóvásában a budapesti állatkert is fontos szerepet vállal.

Néhány évvel ezelőtt Sós Endre a társaival maga utazott Dél-Afrikába, hogy az ott vadon élő bikáktól hímivarsejteket vegyen, amelyet később az állatkerti nőstények termékenyítéséhez használtak föl.
– E „vad” sperma segítségével növelhetjük az állatkerti állatok közötti genetikai változatosságot, ezzel segítjük a tenyészprogram sikerét. Mindezt úgy, hogy nincs szükség afrikai hímek költséges importjára – érvel az állatorvos. – A budapesti állatkert úttörő volt a déli szélesszájú orrszarvú mesterséges termékenyítésében (ez nem lombikbébiprogramot jelent, hanem inszeminálást), ugyanis a világ első két ily módon fogant borja nálunk született. A második kis orrszarvú ráadásul fagyasztott spermából, amely bizonyítja ennek életképességét és használhatóságát.