Jurassic Park, az ijesztgetős rész nélkül

Idővel már korábban kihalt állatfajokat is újjáéleszthetnek a tudósok – kérdés, hogy szükség van-e erre.

Minden egyede híres lett az északi szélesszájú orrszarvúnak – talán ez az egyetlen ilyen állatfaj a világon. Szomorú adalék ehhez, hogy mindössze öten élnek közülük, négy nőstény és egyetlen hím. A bika mindeddig nem volt hajlandó párzani a nőstényekkel, és 43 éves létére ma már túl öreg is hozzá. Így a faj kihalása csak idő kérdése – olvasható a Wired magazinban.

De nincs minden remény veszve, hiszen a San Diegó-i Scripps Kutatóintézet munkatársai Jeanne Loring vezetésével azon dolgoznak, hogy rövid időn belül feltámasszák a fajt. Ehhez az orrszarvúk bőréből származó sejteket próbálnak felhasználni, amelyet a laboratóriumban „visszaalakítanak” őssejtekké. A már differenciálódott bőrsejtek a fejlődésük során elveszítették azon képességüket, hogy bőrsejteken kívül másfajta sejttípussá alakuljanak. A kezelés hatására azonban ellentétes irányú fejlődésen mennek keresztül, és visszanyerik a bármilyen sejtté való alakulás (pluripotencia) lehetőségét. Mindezért őket indukált pluripotens őssejteknek nevezik.

A következő lépésben a kutatók igyekeznek ezen őssejtekből petesejteket és hímivarsejteket létrehozni, amelyeket majd lombikban pároztatnak. A létrejövő megtermékenyített petesejtet (zigótát) vagy a néhány sejtes emb-riót ezután egy közeli rokon orrszarvú (gyaníthatóan a déli szélesszájú) „dajkanősténybe” ültetik, hogy az kihordja a kicsit. Az eljárás egyre közelebb jut a gyakorlati megvalósításhoz, mindamellett több kérdést is felvet. Ugyan nem klasszikus klónozásról van szó (hiszen nem testi sejtből, hanem ivarsejtekből jön létre az új egyed), mégis a petesejt és a spermium ugyanabból az őssejtből származik, olyan ez, mintha a „szülők” ikertestvérek lennének.

A szélesszájú orrszarvún túl több más faj feltámasztására is készülnek. Közülük a legnagyobb médiafigyelem a gyapjas mamut újraalkotásának jutott az elmúlt években. A tervek szerint a Szibériában jégbe fagyott, és ily módon megőrződött mamutokból vett örökítőanyag segítségével létrehozott embriókat majd elefántok hordják ki. Ezek mellett a tudomány jövőbeli fejlődésében bízva több létesítményben, afféle Noé bárkájában őriznek lefagyasztott DNS-mintákat a legveszélyeztetettebb fajokból.

A genetikai újraalkotási eljárás technikai nehézségein, illetve a születendő egyedek rendkívüli beltenyésztettségén túl sokan a vállalkozás indokoltságát is vitatják. Egyesek általában nem értenek egyet a konzervációbiológia alapelveivel. Ők úgy gondolják, hogy a fajok kihalása és új fajok megjelenése az evolúció természetes velejárója, így szükségtelen görcsösen ragaszkodni a „túlhaladott” állatokhoz, növényekhez. És az evolúcióba beleértik az emberi tevékenység okozta környezeti változásokat is.

Mások azzal érvelnek, hogy ha feltámasztjuk is például az északi szélesszájú orrszarvút, a létrehozott egyedeket nem engedhetjük szabadon, hiszen pontosan az történne velük, mint az elődeikkel: az élőhely elpusztulása, összezsugorodása, illetve az orvvadászok pusztítása miatt rövid úton újra kivesznének. Maradnának tehát állatkerti állatok, a csak fogságban létező élőlények. Az így újjáélesztett fajok összessége az orrszarvúőssejteken dolgozó Loring szerint is amolyan „Jurassic Park lenne, az ijesztgetős rész nélkül”.

Ugyanakkor az állatvilág konzervációjával foglalkozó szakemberek többsége más véleményen van.
– Az északi szélesszájú orrszarvú esetében biztosan van értelme a tőle vett genetikai anyagot úgy tárolni, hogy abból a későbbiekben embriókat tudjanak létrehozni, hiszen potenciális dajkaanyaként rendelkezésre áll az igen közeli rokon déli szélesszájú orrszarvú – mondja Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főállatorvosa. – Ugyanakkor rendkívül összetett kérdésről van szó, hiszen e faj természetes élőhelyén, Közép-Afrikában olyan bizonytalanok az állapotok, hogy a visszatelepítésre jelenleg kevés az esély.

Nem tudhatjuk azonban, hogy mit hoz a jövő. Az állatkerti tenyészprogramok végső célja mindig a vadon élő állomány gyarapítása. Volt már példa arra a közelmúltban, hogy olyan állatfaj egyedeit, amely korábban kihalt a természetben, és csak fogságban élő példányok maradtak fenn, idővel sikeresen lehetett visszatelepíteni eredeti élőhelyére, miután ott rendeződött a helyzet. Jó példa a Przsevalszkij-ló, amely Mongóliában élt egészen 1969-ig, amikor az utolsó vadon élő példányt látták. Ezután csak az állatkertekben élő populációk maradtak fenn, de a kilencvenes években Mongóliában nemzeti parkot hoztak létre a védelmére, és fogságban szaporított példányokat kezdtek visszatelepíteni. Mára több száz egyed él szabadon. Ma már a Hortobágyon is él belőlük mintegy háromszáz. A déli szélesszájú orrszarvú megóvásában a budapesti állatkert is fontos szerepet vállal.

Néhány évvel ezelőtt Sós Endre a társaival maga utazott Dél-Afrikába, hogy az ott vadon élő bikáktól hímivarsejteket vegyen, amelyet később az állatkerti nőstények termékenyítéséhez használtak föl.
– E „vad” sperma segítségével növelhetjük az állatkerti állatok közötti genetikai változatosságot, ezzel segítjük a tenyészprogram sikerét. Mindezt úgy, hogy nincs szükség afrikai hímek költséges importjára – érvel az állatorvos. – A budapesti állatkert úttörő volt a déli szélesszájú orrszarvú mesterséges termékenyítésében (ez nem lombikbébiprogramot jelent, hanem inszeminálást), ugyanis a világ első két ily módon fogant borja nálunk született. A második kis orrszarvú ráadásul fagyasztott spermából, amely bizonyítja ennek életképességét és használhatóságát.