Több száz millió éves erdőt találtak

A föld egyik legősibb erdejét fedezhették fel brit kutatók.

Az erdő a kutatók szerint hozzájárult a légkör szén-dioxid-szintjének drasztikus zuhanásához is – számolt be róla a Live Science.

A bolygó első magasabb fái a devon korban (358–416 millió évvel ezelőtt) emelkedtek, a légkör szén-dioxid-szintje pedig szintén ekkoriban zuhant drasztikus mértékben. Ezeknek a fáknak a növekedése járulhatott hozzá a levegő megtisztításához, elővezetve ezzel a devon végén lezajló globális lehűlési folyamatot is. (Tegyük hozzá: az akkori körülményekhez szokott élővilág számára ez a folyamat inkább hatott környezetszennyezésként, mint tisztulásként – a szerk.)

„Sokat foglalkoztam már a devonból itt maradt, megkövült fákkal: töredékes fosszíliákat vizsgáltam, próbálván őket egybevetni a korábban létezett növényekkel” – nyilatkozta a felfedezésről a Cardiff Egyetem munkatársa, Chris Berry, aki szerint ugyanakkor megtalálni terepen a fosszilizálódott törzseket jóval jelentőségteljesebbnek mondható, és ez többet is elárul a korai ökológiáról.

Az erdő korát akként számolta ki Berry kollégája, John Marshall (Southampton Egyetem), hogy kinyerte a spórákat a sziklákból, és összevetette őket a területen talált más spórákkal. Ezek után derült ki, hogy a megkövült erdő húszmillió évvel korábbra datálható, mint azt korábban sejteni lehetett. Arra gyanakodtak, hogy a fák egy egy kilométer széles, öt kilométer hosszú területen helyezkedtek el egy medencében, bár már csak néhány négyzetméternyi megkövült maradvány található a helyszínen. A kutatók feltártak három kisebb területet Svalbardban, a sarkvidéki Norvégiában, ahol a fosszilizálódott maradványok még látható módon fennmaradtak. A közelben lévő sziklákban pedig még többet fedeztek fel. „A sziklákban többrétegnyi megkövült fát találni egymás fölött. Látni sem lehet a többit a tetején lévőtől” – magyarázta a Live Science-nek Berry.

A ma az európai kontinenstől északra, körülbelül félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között fekvő Spitzbergák szigetcsoport ekkor még az Egyenlítőn feküdt. A szigetcsoporton feltárt erdőket főleg pikkelyfák alkották, amelyek rendkívül sűrűn nőttek – nagyjából 20 centiméteres távolságra egymástól –, és hozzávetőlegesen négyméteresek voltak.

Nem Svalbard erdeje az egyetlen ősi maradvány, Berry korábban vizsgált egy régebbit is a New York-i Gilboában, de az az erdő másként állt össze. Hatalmas, pálmaszerű fák jellemezték, korpafüvek ugyanakkor kevésbé voltak megtalálhatóak, szemben a Spitzbergákkal.