Végre valódi áttörés jöhet a rák elleni háborúban

Most úgy tűnik, éppen a legnagyobb veszélyre nem adtak választ az eddigi terápiák.

A rák minden fajtája és formája borzalmas hatással van a szervezetünkre. Mégis vannak károsabb és kezelhetőbb változatai. A rákos sejtek legveszélyesebbjei azok, amelyek nem maradnak egy helyben, hanem elvándorolnak a beteg testén belül, eredeti helyükön kívül máshol is tumorokat létrehozva. Ezt a jelenséget nevezzük áttétnek, és azért nagyon rizikós, mert minél tovább terjed a kór, annál nehezebb megszabadulni tőle, akár műtéti úton, akár gyógyszeres kezeléssel. Egy friss kutatás eredménye azonban most rávilágított arra, hogyan képesek a rákos sejtek egyéb, egészséges szövetek megtámadására. A Stony Brook Egyetem és a Duke Egyetem tudósai, David Matus és David Sherwood rájöttek: a terjedés előfeltétele, hogy közben a ráksejtek ne osztódjanak, tehát az áttétképződés és a szaporodás kölcsönösen kizárja egymást – olvasható a Developmental Cell című szakfolyóiratban publikált tanulmányban.

Ez azért lényeges körülmény, mert a jelenleg használatos terápiák általában az éppen osztódásban lévő ráksejteket célozzák, vagyis figyelmen kívül hagyják azokat, amelyek potenciálisan a szervezet újabb részeit fertőzhetik meg, tehát jóval veszélyesebbé tehetik a betegséget. A szakemberek egy áttetsző férget, a Caenorhabditis eleganst használták kísérletezésre. Ez egy a talajférgek rendjébe tartozó, nagyjából egy milliméter hosszú faj. Az 1970-es évektől tanulmányozták egyedfejlődését, genetikáját, molekuláris biológiáját, aminek következtében ma az egyik legfontosabb és legszélesebb körben használt modellszervezet. Ez az élőlény volt az első a soksejtűek közül, amelynek meghatározták a teljes genomszekvenciáját, így a kutatók viszonylag egyszerűen tudták genetikailag manipulálni és a szervezetét feltérképezni.

Az állat normális fejlődése során az úgynevezett horgonysejt áttör egy alapmembránnak nevezett struktúrát, s ez a folyamat hasonlít ahhoz, ami az emberi testekben végbemegy, amikor a rákos sejtek – szintén membránokon keresztül – behatolnak a véráramba, ami aztán elszállítja őket a szervezet egyéb részeibe. Miután Matus és Sherwood csapata több száz gént kapcsolt ki és be a talajféreg testében, találtak egy olyat, ami a horgonysejtek vándorlását szabályozta. Ha ki volt kapcsolva, a horgonysejt képtelen volt áttörni az alapmembránon, viszont váratlanul osztódni kezdett. Amikor azonban a gén működött, a sejtek azonnal felhagytak a szaporodással, és áthatoltak a membránon. A további próbálkozások során kiderült, hogy az osztódás megakadályozása szükséges és egyben elégséges feltétele az áttörésnek.Noha egyes patológusok empirikus megfigyelései már korábban utaltak erre a vagy-vagy helyzetre, a mostani eredményeknek köszönhető a mögöttes genetikai mechanizmusok feltárása. Immár fény derült a rákkutatók ama régi, de mindeddig titokzatosnak bizonyult megfigyelésére is, amely szerint a tumorok invazív „frontja” nem tartalmaz osztódó sejteket, ehelyett úgy tűnik, mintha a támadó, terjedő daganatrész törné az utat a „mögötte” egyre növekvő, szaporodó sejtcsoport számára.

– Mindez bizonyos mértékig megváltoztathatja a rákról kialakult gondolkodásunkat – nyilatkozta az eredményekkel kapcsolatban a Scientific Americannek David Matus. – A kórt eddig zabolázatlan sejtosztódásként fogtuk fel, s éppen ezért számos gyógyszert úgy alkottak meg, hogy ezeket a szaporodó sejteket támadja meg. A friss eredményeink szerint azonban módot kell találnunk rá, hogy az éppen nem osztódásban lévőket is megcélozhassuk, hiszen ezek terjesztik a szervezetben a daganatokat – tette hozzá a kutató. A kutatás tehát bizakodásra ad okot, de a gyakorlati alkalmazhatóságig még hosszú utat kell megtenniük az orvosoknak és biológusoknak. A fentebb vázolt egyszerű, elméleti modellt tovább kell tesztelni, és ki kell próbálni olyan bonyolultabb rendszerek esetében is, mint például az emlődaganatok. Áttétes mellrák következtében egyébként csak Magyarországon évente mintegy kétezer nő hal meg (az Egyesült Államokban nagyjából negyvenezer), miközben az ötéves túlélési arány csaknem százszázalékos, ha még a továbbterjedés előtt sikerül megálljt parancsolni a daganatnak.