Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje légi hadműveleti szimpóziumán a floridai Orlandóban tett bejelentés a grafikán kívül csak hangzatos szavakat tartalmazott, illetve egy ígéretet, miszerint az új gépet a repülős katonáktól várt javaslatok alapján kívánják elnevezni.
A rajz ugyanakkor nagyon fontos jelzés arra nézve, merre mentek a légierő követelményszabói és az NG mérnökei, hogy elérhető áron olyan gépet alakítsanak ki, amely képes lehet a kor kihívásainak eleget tenni: korszerű légvédelem oltalmazta célokra hagyományos vagy nukleáris csapást mérni, opcionálisan pilóta nélküli konfigurációban is a magas kockázatú bevetéseken. A rajz tulajdonképpen az NG előző, B–2-es bombázójának kisebb, némileg átszabott változatát ábrázolja. Mint repülő eszköz, nem törhettek technológiai áttörésre megalkotói: a gép, ugyanúgy, mint elődje, szubszonikus, azaz hangsebesség alatti gyorsaságú lesz. A legfőbb változtatás minden bizonnyal úgymond a gép „bőre” alatt várható, új anyagok felhasználásával csökkentik tovább a gép rádiólokációs és infravörös tartománybeli észlelhetőségét, továbbá korszerű elektronikai hadviselési rendszert kap, illetve olyan csapásmérő robotrepülőgépeket indíthat, amelyekkel részben kívül maradhat a légvédelem megsemmisítési zónáján.
A visszafogott dizájn a gépenként 550 millió dolláros (150 milliárd forint) „limitált” darabárnak és a megszabott rövid fejlesztési időnek tudható be, amelyek miatt a ki nem próbált, kockázatos technológiákat kerülték. Valószínű, hogy az NG-vel szemben pályázati vesztes, a Boeing (a számvevőszék a minap utasította el a panaszát) ez utóbbi követelménynek nem tudott jól megfelelni: vagy túl futurisztikusnak, vagy túl konzervatívnak bizonyult az ajánlatuk – arról nem is beszélve, hogy míg az NG a nyolcvanas években tervezte a B–2-est, addig a Boeing utoljára az ötvenes években (!) tervezett bombázót a máig szolgálatban lévő B–52-es formájában. A B–21-es fejlesztése pont ezeknek a „dinoszauruszoknak” és a nyolcvanas években rendszeresített B–1-eseknek a leváltását célozza. A bombázóprojekt korlátozott technológiai céljai arra a kudarcra vezethetők vissza, amelyet az amerikai védelmi szektor az F–35-ös vadászbombázóval szenvedett el óriási költségtúllépések és késedelmek formájában.
Most, hogy a Pentagon kiterítette első kártyáit leendő új gépéről (amelynek szolgálatba állása a 2020-as évek közepén várható), nem kizárt, hogy rövidesen az orosz Minoboroni (védelmi tárca) is csepegtet némi információt az úgynevezett PAK DA-programjáról. Szakmai körökben úgy tudják, a terveken a Tupoljev Iroda dolgozik az úgynevezett nyolcvanas projektben: itt a hangsúly sokkal inkább olyan nagy hatótávolságú robotrepülőgépek hordozásán van, amelyek nem teszik szükségessé a behatolást ellenséges légtérbe. Ilyen fegyverekkel tartott bemutatót az orosz légierő az elmúlt hónapokban Szíriában is.
