Egy várandós ismerős nagyon megfázott. Bár a magas láz nagyon veszélyes a babára, a terhes nők szinte semmilyen gyógyszert nem vehetnek be, mert orvosetikai okokból állapotos önkénteseken és persze magzatukon szinte semmilyen gyógyszerkísérletet nem lehet végezni. Emiatt jórészt nem ismeretes, hogy akár a leghétköznapibb orvosságok is milyen hatással lesznek a fejlődő kisbabára. A kismama nőgyógyásza – ilyenkor teljesen megszokott módon – homeopátiás szereket írt elő számára. A hölgy el is ment a patikába, ahol a gyógyszerész eléggé vonakodva adta ki a kért „gyógyszert”. Többször megkérdezte, hogy biztos tud-e erről az orvosa, mert ő nem tudja, hogy szabad-e terhesen ilyen szert beszedni (hiszen ki tudja, mit tesz majd a magzattal).
E történet számos okból megkérdőjelezhető mindazok számára, akik akár a legelemibb tudással bírnak a természet működéséről, és megvan még a józan eszük. Miért adnak rutinszerűen egyes orvosok bizonyítatlan hatású homeopatikus szereket a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő betegeknek is? A gyógyszertárak miért árulnak minden tudományos ismeret alapján haszontalan készítményeket? De a hatályos jogi szabályozás a leginkább érthetetlen. Hogyan lehet az, hogy a gyógyszertárakban kapható orvosságok egy részére nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek más gyógyszerek engedélyezésénél megkövetelik, hogy a hatásosságot klinikai tesztekkel bizonyítsák?
A kutatások finanszírozásával foglalkozó ausztrál országos egészségügyi és orvosi kutatási tanács jelentése az eddigi legkomolyabb ütést vitte be a minap a homeopátiának. Rengeteg független kutatás eredményeit összevetve azt találták, hogy a homeopatikus szerek semmivel sem jobbak, mint a sima víz vagy a cukortabletták. A munkacsoport vezetője, Paul Glasziou egyenesen „terápiás zsákutcának” nevezte a homeopátiát. Hasonló véleményt a világ megannyi orvosi és egészségügyi szervezete megfogalmazott. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA) tavaly már közmeghallgatást is tartott arról, hogy a homeopatikus szerek engedélyezését a jövőben a többi gyógyszerhez hasonlóan a hatásosság bizonyításához kötnék (ami egyet jelentene a homeopátia betiltásával, hiszen gyakorlatilag kizártnak tekinthető, hogy a készítményeik teljesítenék e feltételt).
Hat évvel ezelőtt a brit parlament választott tudományos és technikai bizottsága is megvizsgálta a homeopátia hatékonyságát a szakirodalom és tanúk meghallgatásának segítségével. A jelentésük meglehetősen lesújtó volt. Mint írták, „nincs arra bizonyíték, hogy a homeopátia a placeboeffektuson túl is hatásos lenne és ezért nem indokolható a homeopátia további klinikai tesztelése” (tehát már arra sem találták elég jónak, hogy egyáltalán kipróbálják emberen). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) óva intette az orvosokat és a betegeket, hogy a homeopátiát – mint olyan kezelést, amelyet nem támasztanak alá bizonyítékok – a súlyos betegségek, például az AIDS, a tbc, a malária, a csecsemőkori hasmenés és az influenza kezelésére alkalmazzák.
Bár szinte mindenki hallott már az intenzíven reklámozott homeopátiáról, talán nem haszontalan áttekinteni, hogy mi is ez valójában, hiszen az iparág marketingje csak a szelídséget, a veszélytelenséget, a kíméletességet és a természetességet sulykolja. A homeopátiát a XVIII–XIX. század fordulóján alkotta meg Samuel Hahnemann német orvos. Elmélete szerint „a hasonló gyógyítja a hasonlót”, tehát úgy lehet egy tünetet megszüntetni, ha hasonló tünetet okozó hatóanyagot adunk a betegnek. Ez csak az első a homeopátia azon alapelvei közül, amelyek teljesen értelmetlenek, és nem bizonyítja őket semmi.
Noha már önmagában a fenti alapelv bizonyítatlansága is komolytalanná teszi az egész homeopátiát, ez még csak a kezdet. A homeopaták ugyanis úgy „növelik” a hatóanyagok erejét, hogy végletesen felhígítják azokat. Ez ellentmond a józan észnek. Szerintük ha fogunk valamilyen vegyületet, és vízzel vagy más oldószerrel százszorosára hígítjuk, majd összerázzuk (a rázásnak nagyon fontos szerepe van, ettől válik ugyanis hatásossá a szer), ettől erősebben fog hatni. Ezek szerint ha egy centiliter tiszta alkoholba 99 centiliter vizet öntünk, akkor ezzel erősebb alkoholt kapunk.
A százszoros hígítást nem egyszer, hanem sokszor (legtöbbször harmincszor) végzik el. Ennek végére az eredeti anyag koncentrációja gyakorlatilag nullára csökken. Ha például kezdetben egy literben egy gramm anyag volt, a harmincszor elvégzett százszoros hígítás után a literenkénti grammok számát olyan mérhetetlenül kicsi törtszámmal írhatnánk le, amelyben a nulla utáni tizedesvesszőt még 59 nulla követi. Bár az atomok rendkívül kicsik, és így kis tömegben is rengeteg lehet belőlük, számuk korántsem végtelen. A homeopátia viszont olyan nagy hígításokkal dolgozik, ami miatt az elkészült szerek nagy részében egyetlenegy hatóanyag-részecske sem marad. Erre vélhetően azért van a homeopatáknak szükségük, mert a hasonló tüneteket okozó hatóanyagok ha érezhető töménységben kerülnének az emberek szervezetébe, nagyon veszélyesek lennének.
Azt a némileg zavaró ellentmondást, miszerint az elkészült homeopátiás szerekben konkrétan egyetlen molekulányi hatóanyag sincs, az utóbbi években azzal próbálják az ebben érdekeltek feloldani, hogy
a vízmolekulák úgymond emlékeznek a közéjük kevert hatóanyag-molekulákra, és továbbviszik a hatást.
Talán mondanunk sem kell, hogy ez szöges ellentétben áll a fizika törvényeivel, teljesen légből kapott állítás, semmi sem bizonyítja a valóságtartalmát (annak ellenkezőjét annál inkább – a szerk.).
Persze létezik egy-két vizsgálat, amely kimutatta a homeopátia hatásosságát. Csakhogy amikor e kísérleteket más, független kutatók is megvizsgálták, azt az ítéletet hozták, hogy szakmai hibákat vétettek, esetleg csak a nekik tetsző eredményeket hozták nyilvánosságra, és gyakran az egészet valamelyik homeopátiás gyógyszer gyártója szponzorálta.
Amit tehát a laikus beteg megvesz drága pénzen, az valójában víz és cukor.
Semmi más. Ennek ellenére ez a nonszensz mind a mai napig elfogadott az orvosi diplomával rendelkezők egy része, a társadalom többsége és a politikai döntéshozók számára.
Hazánkban az állam nem támogatja a homeopátiát, mégis milliárdos üzlet, hiszen a megtévesztett emberek ezrei nap mint nap veszik a színes cukorgolyócskákat. Sőt egyes egyetemeken tartanak olyan előadásokat, amelyek a homeopátia elveire, gyakorlatára oktatják a hallgatókat. Sok száz orvos ír fel nap mint nap homeopátiás szert betegeinek, és ezzel sokan remekül keresnek. Természetesen a homeopátia oktatása hazánkban nem illegális, ahogy a homeopátiás szerek sincsenek betiltva. Engedélyezésük mikéntje azonban számos kérdést vet fel.
A homeopátiás szerek engedélyezési eljárása az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) korábbi tájékoztatása szerint kétféle lehet, legfőképpen aszerint, hogy a forgalomba hozatali engedély kérelmezője igényel-e javallatokat, vagy sem (a javallat az a betegség, tünet, amelyre a gyártó ajánlja alkalmazni a készítményt). Amenynyiben a kérelmező nem nevez meg javallatot, a forgalomba hozatali engedély egyszerűsített eljárással is kiadható. A homeopátiás készítmények döntő többségét pedig ezen egyszerűsített eljárással engedélyezik az európai gyógyszerhatóságok.
Nehezen érthető, hogyan létezhet a gyógyszereknek olyan privilegizált csoportja, amelyek engedélyezéséhez – más orvosságokkal ellentétben – nem szükséges igazolni, hogy jók bármire is. De az OGYÉI munkatársai nem tehetnek erről a visszás helyzetről, lévén ők nem törvényhozók, csak -alkalmazók. A homeopátiás szabályozás eredete ráadásul egy EU-jogszabály, ezt a tagállamoknak, így hazánknak is – a hazai jogrendszerbe történő átültetést követően – kötelező alkalmaznia.
Konklúzióként talán érdemes a magyar orvosok és gyógyszerészek figyelmébe ajánlani az ausztrál háziorvosok királyi kollégiumának korábbi állásfoglalását:
„Bizonyítékok hiányában semmi értelme annak, hogy a háziorvosok homeopátiás szereket írjanak föl, és a patikusok ilyen termékeket áruljanak, javasoljanak és támogassanak.”
