A boszniai „piramisok” után itt az ősi kőgolyó

A botcsinálta régészt az elképzelt piramisok egyszer már híressé tették. Most egy sziklával próbálkozik.

A bosnyák Indiana Jones természetesen nem régész, hanem közgazdászként végzett a Szarajevói Egyetemen. Az utolsó jugoszláv békeévekben jól menő export-import vállalatot vitt, majd a háború kitörésekor az Egyesült Államokba emigrált. Ott is kereskedelmi területen kezdett dolgozni. Idővel saját gépipari céget alapított, jórészt ebből származik vagyona. No meg persze a pszeudorégészetből. Az elmúlt évtizedekben a soha nem létezett múlt szinte összes, jól ismert aspektusát kutatta. Kimutatta, hogy a maják a Fiastyúk-csillagképből érkezett idegenek leszármazottai (akik azért útba ejtették az elsüllyedt Atlantiszt is), de látóköréből nem maradhattak ki a szabadkőművesek és az Antarktisz alatti titkos bunkerbe menekült Hitler sem.

Legnagyobb „szakmai” és pénzügyi sikerét azonban az úgynevezett bosnyák nappiramisokkal aratta. 2005-ben azzal az állítással keltett feltűnést, hogy a Szarajevóhoz közeli Visoko térségében lévő dombok nem is dombok valójában, hanem piramisok. Méghozzá egy elfeledett, ősrégi, 12,5 ezer éves civilizáció művei (Osmanagic mostanában e kultúra kései leszármazottainak tulajdonítja a kőgolyót is). És ha már piramis, nem is akármilyen. A legrégibb és legnagyobb piramis a földön, ami kenterbe veri a gízai gyenge utánzatokat, és ráébreszt bennünket, hogy minden teljesen másképpen volt az emberiség történetében, mint azt eddig gondoltuk.

És az a siker titka is: kijelenteni, minden másképp volt. Kijelenteni legfőképp azoknak, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyébként mi volt másképpen.

A kilenc kérdéses domb némelyike valóban gúla alakú, ha jó szögből nézzük, és erősen hunyorítunk. A korábban és a legutóbb talált kőgolyók pedig természetesen nem mások, mint egy globális energiahálózat csomópontjai. (Jelentsen ez bármit is.)

Több se kellett a helyi vállalkozóknak. Az Osmanagic által gründolt alapítvánnyal együtt beszálltak a „boszniai nappiramisok” marketingjébe, és élvezték a meredeken emelkedő regionális turistaforgalom áldásait. Sőt a látogatókat a vaskalapos régészek által uralt lelőhelyekkel ellentétben nem kötelezik arra, hogy tétlen szemlélőként a kordonok mögül gyönyörködjenek a piramisokban. Hanem egyenesen buzdítják őket, hogy szálljanak be az ásatásba. Osmanagic értelmezése szerint az ő ásatásuk nem olyan arisztokratikus, mint a hivatalos régészek feltárásai, hanem mindenki számára hozzáférhető. A bosnyák és a nemzetközi régészszakma pedig hiába tiltakozik, ellenkezésük mögött csak kicsinyes irigység és a nagy világösszeesküvés takargatásának szándéka rejtőzik – már a bosnyák Indiana szerint.

Osmanagic Harison Ford karaktere mellett szereti magát a Trója romjaira rátaláló Heinrich Schliemannhoz is hasonlítani. Mondván, őt is kirekesztették a felfuvalkodott régészek, aztán tessék, neki volt igaza. Kritikusai erre gúnyosan megjegyzik, hogy az analógia annyiból mindenképpen helytálló, hogy Schliemann-nak pont ugyanúgy nem volt fogalma a tudományos régészetről, mint Osmanagicnak, és ásatásai közben hatalmas károkat okozott a lelőhely dokumentálatlan megbolygatásával, értéktelennek ítélt rétegek elpusztításával. (A probléma természetesen ennél még nagyobb: nevezetesen Osmanagicnak köze sincs a valódi régészethez.)

A bosnyák piramisok völgyében tehát minden adott a világszenzációhoz. Talán csak a piramisok hiányoznak. A dombok ugyanis mégis csak sima dombok, nem mesterséges építmények. Bár találtak a közelben egy néhány száz méter hosszú alagutat, amit Osmanagic és hívei megint csak ősréginek hisznek (vagy csak próbálnak beállítani), de a valóságban az középkori bányatárna lehet.

Ha önök most úgy érzik, hogy ebből a történetből még nagyon hiányzik a dilettáns magyar őstörténet, akkor nem kell csalódniuk. Az alagutakban ugyanis rejtélyes jeleket találtak. Bár még az sem biztos, hogy írásjelek lennének, az underground magyar őstörténet- és rovásírás-kutatók (itt szándékosan nem használjuk a félrevezető történész és nyelvész kifejezéseket) máris kimutatták, hogy azok természetesen székely rovásírással lettek belevésve a sziklába. Pontosabban a talált szimbólumok közül huszonegy rokonítható a megfelelő rovásírásos jelekkel. És mivel Semir Osmanagic „piramiskutató” megállapításai szerint az építmény több mint tízezer éves, a rovásírásos felirat azt is bizonyítja, hogy sokkal korábban itt éltek a magyarok ősei, mint ahogy azt a hivatalos honfoglalás-verzió propagátorai elhitetni próbálják velünk.

A szkeptikusok szerint ezzel szemben a rovásírásos feliratok (feltételezve, hogy azok valódiak, és tényleg léteznek) egyáltalán nem meglepőek egy, a Magyar Királyság déli határai mentén üzemelő középkori bánya falán. Lévén számos helyi népcsoport használhatott abban az időben a rovásírással rokonítható írásrendszert.