Egy kiállítás, amit minden tanárnak látnia kéne

A diákokra nyitott tanárok keze alól kerülnek ki a legjobb tanulók. Bemutatjuk a múlt jövőbe látó duóját.

Sok vita övezi manapság a magyar közoktatást. Már az elnevezése is (köznevelés/közoktatás) ideológiai szekértáborok mentén történik. Van azonban néhány dolog, amelyben pártállásra való tekintet nélkül mindenki egyetérthet: mindig voltak és vannak olyan tanáregyéniségek, akik tevékenységükkel magát „az iskola” hivatását fogalmazzák újra saját maguk és a rájuk bízottak számára. Ilyen karakter volt a 120 éve született Öveges József és 20 évvel fiatalabb tanítványa, monográfusa, Kovács Mihály.

– Mérhetetlen nyitottságuk volt az új nemzedékre. Az egyszerűség, a hasznosság és a hatékonyság olyan elemei voltak pedagógiájuknak, amelyeket játékossággal és szemléletességgel ötvöztek – fogalmazott a tanárzseniknek emléket állító tárlat hétfői megnyitóján Labancz Zsolt rendi tartományfőnök a pesti Piarista Gimnáziumban. És hogy miért itt? Talán nem véletlen, hogy nem ismeretes: Öveges József – és hozzá hasonlóan Kovács is – piarista paptanár volt, csakhogy a pártállamban ez nem „hangzott jól”. Utóbbi tevékenysége területeként igen szemérmesen „a Mikszáth téri gimnáziumot” emlegették a sajtóban, persze a sorok közt azért sokan tudtak olvasni.

A két tanár igen eltérő utat járt be. Öveges 1935-ben fizikatankönyv-íróként mutatkozott be, majd felkérték a „Kis fizika” sorozat megírására. A tömör, alig 80 oldalas tankönyvek még a Rákosi-korszakban is minden iskola legszükségesebb kiadványai közé tartoztak. A professzor hamar a pesti főiskolai katedrán is találta magát. Harminckét könyve között megjelent időjárás-jelentésről szóló, ismeretterjesztő kiadvány (jelige: „Dobja el esernyőjét, vegye meg Öveges könyvét!”), de alig egy évvel a hirosimai atombomba ledobása után, 1946-ban már részletesen írt az atombombáról is. „Sugárözönben élünk”, „A fegyverek fizikája”, „Kísérletezzünk, gondolkozzunk!” című munkái máig hatóan és jóval a fizika világán is túlmutatóan érdekes, értékes olvasmányok, amelyeket tízezrével vásároltak az emberek akkor. Az ország tanára 1955 után lett: a rádióban 250 előadása ment le, a tévé élő adásában (100 kérdés, 100 felelet) pedig rengeteg érdekfeszítő titkot fejtett meg – a közmédiában műsoridő-arányosan azóta sem szórtak annyi reálismeret-terjesztést, ami kihatott arra is, hogy olyan sokan választották a műszaki-tudományos pályát – köztük az egykori Kovács-tanítvány, a Tücsök fantázianevű gép, a Mikromat kibernetikai építőkészlet diák konstruktőre, Woynarovich Ferenc, aki a hatvanas években járt a „piarba”, jelenleg az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa.

Öveges egyébként rengeteget készült és gyakorolt rádiós és tévés előadásaira is. Százezrek emlékezhetnek Hekire, a mágnesesrezonancia-kutyára, aki a megfelelő frekvenciájú hangra előjött, de érzékletes magyarázataival akár a szegedi parasztasszonyoknak sem maradt adós. Mert mégis hogyan működik a rádió?

– Gondoljon arra, hogy van egy macskája, amelynek Pesten rángatják a farkát, és magánál nyávog

– idézte fel a kiállításmegnyitón az anekdotát Görbe László, a budai Szent Margit Gimnázium piarista rendi fizikatanára, a két nagy előd munkásságának kutatója.

Kovács Mihály korszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1958-59-es tanévben, az első hazai számítógépek megjelenése idején meghirdette kibernetika szakkörét. Kozma László 1958-ban készítette el a MESz-1 elektromechanikus számítógépet a Műegyetemen, 1959. január 21-én pedig elkezdett működni a Magyar Tudományos Akadémián az M-3, az első magyar elektronikus számítógép, amit 1959. áprilisában Kovács Mihály már meg is mutatott diákjainak – mondta el a megnyitón Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársa, aki Kovács Mihályt az első magyar középiskolai számtektanárnak tekinti.

A szakkörön sorra jelentek meg saját és diákjai kibernetikai játékai (ezek közül a Mikromatot boltokban is kapni lehetett), amelyek az első hazai számítógépes oktató játékok előfutárainak tekinthetők. Nem panaszkodott eszközhiányra, cserkészi leleményéből „élt”: igazi személyi számítógépet viszont a 70-es évek végén szerzett az iskola, ez persze robbanást idézett elő a rá bízott tanulók informatikai alkotóerejében: a 80-as évek közepén sorra publikálták játékaikat a Mikroszámítógép Magazinban.

Kovács a hatvanas években ezenkívül a Mikszáth téri gimnáziumban konstruált túravitorlások építésével is a média fókuszába került. Ezekkel és még sok minden mással találkozni lehet a Piarista utcai gimnázium harmadik emeletén berendezett kiállításon, így megismerhető a Didaktomat feleltető gép, a Műegér, a Csodamalom és a Jóbarát nevű kalózvitorlás méretarányos makettja is, amelyet piarista diákok építettek és restauráltak is később, és amelynek eredetijével életre szóló kalandokat éltek át a Balatonon. Lélegzetelállító képes beszámoló elevenít fel egy 1968-as eseményt is, amikor is a Kovács tanár úr és a diákok által épített, Fiastyúk nevű beluga túravitorlást kiszabadították „méhéből”, a kibelezett fizika-szaktanteremből, az akkor épített Erzsébet híd ráérő építőmunkásainak felügyelete alatt a Mikszáth téri iskola Múzeum utcai frontja felől.

Övegestől mások mellett a tévéműsorok kérdezőkártyáit, saját készítésű előadásvázlatait csodálhatjuk meg a kiállításon. És amit még: a Csodák Palotája Öveges József álma volt, ezt Budapesten a halála után meg is nyitották.

Visszakanyarodva az iskola lényegére, Labancz Zsolt elmondja:

– Manapság sokat beszélünk az oktatásról és a nevelésről. Ha meg akarjuk fogalmazni, mi a lényege, talán azt mondhatjuk, a vágynak a felébresztése a tudás megszerzésére. Az igazi pedagógus képes erre. Öveges Józsefet a személyisége, Kovács Mihályt a tudás innoválása és a diákok bevonása tette alkalmassá; egy tankönyvbevezetőjében azt írta, egy évben sem tanított mindent ugyanúgy, mint az előzőben, kézzel foghatóan érezte, hogy a tudás elavul, és új irányokba kell indulni. Pedagógusként csodálhatjuk, hogyan tudott a munkájára így tekinteni. Ők ketten leépítették a mítoszt arról, mi a tanár szerepe.

Ami pedig a diákok bevonását illeti, Kovács Mihály szakkörbeosztása is látható a kiállításon: 9.-es diákoknak 10.-es nebuló adott elő az automatizálásról, a 10.-es szakkörbe pedig 11.-es tanuló segített be.

A mai kor Labancz Zsolt szerint arra hívja a (pedagógus)társadalmat, hogy ne is csak az óra, a szakkör vagy a tanrend legyen a gondolkodás tárgya, hanem maga az iskola mint intézmény, mint műfaj, mint hivatás is kérdőjeleződjön meg.

A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Jövőbe látó piaristák elnevezésű időszaki kiállítását, tudomány- és technikatörténeti bemutatóját szeptember 30-ig lehet megtekinteni előzetes bejelentkezés alapján, a [email protected] címre írt elektronikus levéllel. A kiállítás Borbás Péter és Farkas Emánuel keze munkáját dicséri.