Csalfa madár éjjel dalol

Kiderült: az éjjel is aktív hímek nem véletlenül intézik ügyeiket akkor, amikor a riválisok már nyugovóra tértek.

Nem úgy a nőstények. A tojók, úgy tűnik, öröklötten érzékenyek ezekre a rövid dallamokra, éjjelente sokkal könnyebben felébrednek rájuk, mint a párjaik. És ha már fölébredtek, ki is repülnek a fészekből éjnek évadján megnézni, hogy mi történik kint. Nehezen lehet ezt máshogy magyarázni, mintsem hogy nagyon is kaphatóak a félrelépésre. A csábító hímek (amelyeknek sokszor maguknak is van „hivatalos” párjuk) hajlamosabbak éjszaka énekelni, amikor a tojók megtermékenyíthető állapotban vannak, és ilyenkor maguk a nőstények is aktívabban reagálnak, ha felébreszti őket egy másik hím.

Celis-Murillo és munkatársai most a fiókák genetikai vizsgálatával próbálja megállapítani a szüleik kilétét, mert nagyon valószínű, hogy sokuk félrelépés eredményeként látta meg a napvilágot.

A megcsalás korántsem ritka a madárvilágban. A német Max Planck Madártani Intézet kutatói például zebrapintyeket vizsgálva tárták fel a hűtlenség rejtett mozgatórugóit. A zebrapintyek hivatalosan monogámok, hosszú ideig párokban élnek, de a hímek és a tojók is gyakran megcsalják párjukat. Kérdés, hogy miért csinálják ezt. Végeredményben egy állat számára az a viselkedés előnyös, amelynek segítségével a saját génállománya terjedni tud a következő generációban. A hímek esetében ebből a szempontból viszonylag könnyen magyarázható a félrelépés. Ezáltal ugyanis növelni tudják a génjeiket öröklő utódok számát.

Sokkal rejtélyesebb azonban a tojók motivációi. A Max Plank Intézet több generáción keresztül figyelt egy zebrapinty-populációt, és kimutatták, hogy a csalfa hímek a várakozásoknak megfelelően több utódot nemzettek. A hasonlóan hűtlen nőstények viszont korántsem szaporodnak sikeresebben a hűséges tojóknál. Ugyanannyi utódjuk kel ki, sőt, az ő fiókáik kisebb testtömeggel jönnek a világra, ami rontja a túlélési esélyeiket. De akkor miért csinálják? Nos az elméletek szerint nem tudnak máshogy viselkedni, mert kényszeresen félrelépő apjuktól olyan géneket örökölnek, amely az ő magatartásukra is hatást gyakorol. Noha e gének a tojók számára nem jelentenek közvetlen nyereséget, a hímek számra olyan előnyösek, hogy önmagukban is garantálják a hűtlen viselkedés fennmaradását a populációban.