A cukorlobbi keserű győzelme

Egyszerűen megvették a kutatókat, akik dicsérő tanulmányokat publikáltak a cukorról.

Nos e hiba gyökere a Journal of the American Medical Association (JAMA) Internal Medicine folyóirat hétfőn megjelent száma szerint két korrupt harvardi tudós áldozatos munkásságában keresendő. A Harvard, az Illinois-i és más egyetemek könyvtáraiban bukkantak olyan dokumentumokra, amelyek arról tanúskodtak, hogy az amerikai cukoripar lobbiszervezete, a Sugar Research Foundation [Cukorkutatási Alapítvány] 1967-től kezdve lefizetett táplálkozáskutatókat, hogy ők szakcikkeikben a zsírokat hozzák ki a szívbetegségek és az elhízás fő okozóinak, miközben a cukrok szerepét kenjék el, és hiteltelenítsék az ezt bizonyító kutatásokat.

Az egész azzal kezdődött, hogy 1967-ben 14 millió mai forintnak megfelelő dollárt fizettek három elismert, a Harvard Egyetemen dolgozó kutatónak, hogy írjanak a korábbi kutatások eredményeit átfogó és összességében értékelő (úgynevezett review) cikket a zsír kontra cukor témában. A felhasználandó cikkeket a lobbisták válogatták össze, a tanulmányt pedig az egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapban, a New England Journal of Medicine-ben közölték, olvasható a The New York Timesban. A tanulmány végkövetkeztetései kitalálhatók: a bűnös a zsír, miközben a cukor és az elhízás kapcsolata nem bizonyítható. Bár elég hamar fény derült arra, hogy a kutatókat a cukorlobbi pénzelte, erre nem sokan figyeltek, a tanulmány (és az elkövetkező évtizedek hasonlóan irányított irományai) viszont meghatározó jelentőségű maradt ötven évig.

A hajdani cikk szerzői már meghaltak. Egyikük az amerikai szövetségi mezőgazdasági minisztérium táplálkozástani igazgatója lett, és közreműködött a táplálkozási ajánlások kialakításában is. Másikuk a Harvard Egyetem táplálkozástani tanszékének vezetője volt. A mostani leleplező tanulmány mögött álló kutatók több ezernyi dokumentumot találtak arról, hogy hogyan egyeztettek ők a cukoripar megbízottjaival.

Az összeesküvés központi alakjának egy bizonyos John Hickson tetszik, aki cukoripari vezetőként kitalálta, hogy szponzorált kutatással és az emberek „tájékoztatásával” ellensúlyozhatják azokat a kezdeti eredményeket, amelyek elkezdték pedzeni a cukor igen ártalmas hatásait. 1965-ben meg is találta az erre legmegfelelőbb embereket a harvardi kutatók személyében, és le is írta nekik kerek perec, elvárja, hogy a végkonklúzió a cukorra nézvést pozitív legyen (más idők jártak akkor, manapság az efféle ügyekben minden szereplő szavak nélkül is megérti egymást).

A kutatók pedig válaszoltak a megbízásra: „Mi mind tisztában vagyunk az önök különleges érdekeivel, és igyekszünk a lehető legjobban megfelelni ennek” – írták a válaszukban. Az írás közben minden korai vázlatot megmutattak Hicksonnak, aki kijavíthatta a „hibákat”, de nem volt szükség sok javításra. A tanulmány tökéletes lett. A megbízó ezzel nyugtázta a végső verziót: „Hadd biztosítsam önöket afelől, hogy ez [a tanulmány] pont olyan, mint amilyenre gondoltunk. Alig várom már, hogy megjelenjen nyomtatásban is”. A megjelenés átütő sikert hozott, és évtizedekre elnyomta a vitát a zsír és a cukor szerepéről.

De korántsem ők voltak az egyetlenek. Korábban már nyilvánossá vált, hogy annak idején a Coca-Cola is fizetett kutatóknak azért, hogy kimutassák: nincs kapcsolat a cukros üdítők és az elhízás között. A cukorkákat gyártó cégek pedig olyan tanulmányokat vásároltak, amelyek egyenesen azt bizonygatták, hogy a sok cukorkát fogyasztó gyerekek körében ritkább az elhízás.

A Cukorkutatási Alapítvány utódszervezete és a többi, most igen kellemetlen helyzetbe került egyetem, kutatóintézet és hatóság azzal védekezik, hogy a hatvanas években még nem voltak olyan szigorú szabályai annak, hogy egy kutató kitől fogadhat el támogatást, és ezt mennyire kell bevallania. Meg különben is, ha elég állami támogatást kapnának, akkor nem lenne szükségük ipari szponzorációra.

De a hazugság ettől még hazugság marad.

###HIRDETES2###