A Lancet orvosi folyóiratban publikált kutatás arra az eredményre jutott, hogy a demens esetek 7-11 százalékáért a forgalom lehet a felelős azoknál az embereknél, akik egy forgalmas út 50 méteres körzetében élnek.
A kutatók, akik 11 éven át kísértek figyelemmel csaknem kétmillió kanadai lakost, azt állapították meg, hogy a forgalom miatti légszennyezettség és zaj is okolható a szellemi képességek hanyatlásáért.
Világszerte megközelítőleg 50 millió ember szenved demenciában. Az emlékezet és a szellemi képességek hanyatlásával járó betegség okait azonban egyelőre nem sikerült megállapítani.
A tanulmány szerzői a kanadai Ontario tartományban csaknem kétmillió ember állapotát követték 2001 és 2012 között. Ez idő alatt 243 ezer 611 demenciás esetet diagnosztizáltak. Kiderült, hogy a forgalmas utak közelében élők voltak kitéve a legnagyobb kockázatnak.
A kutatók szerint egy forgalmas út 50 méteres körzetében élőknél 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia. Az úttól 50 és 100 méter közötti távolságra élőknél 4 százalékkal nőtt a kockázat, a forgalomtól 101-200 méterre lakóknál pedig 2 százalékos rizikóemelkedést találtak.
A tudósok más kockázati tényezőket is figyelembe vettek, köztük a szegénységet, az elhízást, az iskolai végzettséget és a dohányzást is, hogy kiegyensúlyozottabb képet kapjanak.
A népsűrűség növekedése és az urbanizáció miatt egyre többen élnek a forgalmas utak közelében, így még a demencia kockázatának mérsékelt növekedése is komoly közegészségügyi problémát okozhat – mondta Hong Chen, az ontariói közegészségügyi szervezet (PHO) kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
Mint hozzáfűzte, további kutatásokra van szükség a kapcsolat megértéséhez, különösen a forgalom különböző következményei – légszennyezés, zaj – hatásainak vizsgálatával kapcsolatban.
A tanulmány szerint a zajnak, a levegőben szálló ultrafinom részecskéknek, a nitrogén-oxidoknak és a gumikról leváló részecskéknek is közük lehet a demenciakockázat növekedéséhez. A tudósok azonban a tanulmányban csak azt térképezték fel, hogy a demensek hol élnek, azt még nem tudták bizonyítani, hogy a forgalmas utak közelsége okozza a betegséget.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!