Tavaly augusztusban egy hetvenéves nőt szállítottak a nevadai Reno egyik kórházába. Nem sokkal korábban tért haza hosszú indiai útjáról. Szisztémás gyulladásos szindrómát állapítottak meg nála: egész szervezetében gyulladások alakultak ki, és szinte minden szerve leállni készült. A laborban kimutatták, hogy nagyon veszélyes baktérium, a Klebsiella pneumoniae támadta meg. Ez a kórokozó az összes ismert antibiotikumnak ellenáll. A beteget azonnal elkülönítették a kórházon belül, és előírták, hogy csak különleges védőfelszerelésben szabad megközelíteni. Hiába tesztelték a beteg kitenyésztett mintáit 26 különféle antibiotikummal, meg sem kottyantak a baktériumoknak. A nőnél hamarosan szepszis, más néven vérmérgezés lépett fel, az orvosoknak pedig tehetetlenül kellett végignézniük, amint szeptember elején meghal. Az amerikai betegség-ellenőrző központ (CDC, nagyjából az ottani tisztiorvosi hivatal) most hozta nyilvánosságra az esetet.
Bár évek óta hallani antibiotikumoknak ellenálló (multirezisztens) baktériumtörzsekről, közülük eddig egy sem ölt meg Amerikában senkit. Némi megnyugvást adhat ugyan a helyieknek, hogy a tesztek szerint a nő egyértelműen Indiából hurcolta be a fertőzést, és a kórházban nem kapta el tőle senki, de ez nem lesz így örökké. A világjárványok sok évezredes története bizonyítja, hogy a kórokozók nem ismernek országhatárokat, és még azokban a korokban is eljutottak a föld legeldugottabb zugaiba, amikor nem röpködhettek az emberek néhány óra alatt a világ egyik végéből a másikba. Arra ugyan nem kell számítani, hogy egy-két hónapon belül az összes baktérium megtanul védekezni az antibiotikumok ellen, de bizonyos értelemben épp a fenyegetés alattomos lassúsága teszi még égetőbbé a veszélyt.
Az emberek a múlt század közepe óta megszokták, hogy az antibiotikumok megvédenek a baktériumoktól. A második világháború idején elkezdték tömegesen alkalmazni az Alexander Fleming által felfedezett penicillint, amely maga volt az ellenállhatatlan csodaszer. Azok a fertőzések, amelyek korábban jórészt halálosak voltak, a penicillin hatására néhány nap alatt tünetmentesen gyógyíthatóvá váltak. A bakteriális betegségek egyik napról a másikra lekerültek a vezető halálokok listájának elejéről, nem csoda, hogy sokan a védőoltások mellett az antibiotikumokat tartják az emberiség legnagyobb felfedezésének. Csakhogy az evolúció nem állt le. A baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak. És minden egyes nemzedékük kissé más genetikai állománnyal rendelkezik, mint elődei. A rengeteg baktérium között előfordulnak olyanok is, amelyeket a megváltozott (mutálódott) génjeik korábban ismeretlen védelmi apparátussal ruháznak fel, ezért nagyobb valószínűséggel maradhatnak életben a korábban totális méregnek számító antibiotikumok „támadása” közepette is. Az életben maradt baktériumok tovább osztódnak, és így generációról generációra nagyobb részét adják a teljes populációnak. A változások terjedésének sebességét azonban mi, emberek is befolyásolni tudjuk. Ha túl sok antibiotikumot használunk – gyakran teljesen szükségtelenül –, azzal számos alkalmat biztosítunk a baktériumoknak, hogy védelmet fejlesszenek ki a gyógyszerek ellen. Ha nem visszük végig az antibiotikum-kúrát, életben hagyunk néhány kórokozót a szervezetünkben, amelyek újra osztódni kezdenek, közöttük pedig többen lesznek az ellenálló változatok.
Fleming zsenialitását mutatja, hogy szempillantás alatt átlátta, milyen következményekkel járhat az antibiotikumok hibás használata. Még akkor szót emelt ez ellen, amikor senki sem törődött az akkor beláthatatlanul távolinak tetsző jövővel. 1945-ben, Nobel-díja átvétele után nem sokkal ezt nyilatkozta: „Az a meggondolatlan ember, aki az antibiotikum-kezeléssel játszadozik, morálisan felelős annak a haláláért, akit egy penicillinrezisztens baktérium támadott meg.” Ennek ellenére még ma is rendszeresen szednek az emberek antibiotikumokat vírusfertőzésre, holott már az általános iskolában is tanítják, hogy ezeknek a szereknek semmi hatásuk nincs a vírusokra. Tévhit, hogy az antibiotikumok örökre védelmet biztosítanak nekünk.
Sokan csak most, a nevadai nő halálhírére kapták fel a fejüket, pedig a baj sok-sok évvel ezelőtt kezdődött. Mára ott tartunk, hogy az egyáltalán nem túlzó előrejelzések szerint 2050-re a rezisztens baktériumok több embert fognak megölni a világon, mint a rák. Amint a Forbes szerzője is kiemeli, az új antibiotikumok fejlesztői nem képesek lépést tartani az újabb és újabb multirezisztens baktériumtörzsek megjelenésével. Meglepően kevés új antibiotikum várakozik arra, hogy a sikeres tesztelést követően bekerüljön a klinikai gyakorlatban alkalmazható szerek közé. Ennek főként gazdasági okai vannak. Antibiotikumot fejleszteni nem éri meg a nagy multinacionális gyógyszercégeknek.
A bakteriális fertőzések (egyelőre még) főként olyan, harmadik világbeli helyen szednek tömegesen áldozatokat, ahol rossz a higiénia, és alapvetően szegények élnek. Ők nem fogják megvenni dollárezrekért a legmodernebb készítményeket. Emellett a közegészségügyi hatóságok (természetesen nagyon helyesen) csak akkor kezdenek új antibiotikumot alkalmazni, amikor a régi már hatástalanná válik, így próbálják a rezisztencia kialakulását késleltetni. Viszont a raktárba helyezett és nem fogyasztott gyógyszerek nem hoznak bevételt a gyógyszercégeknek, így ez az üzletág nem jövedelmező számukra.
A nyugati civilizáció csak most kezd ráébredni a mindennek ellenálló baktériumok jelentette fenyegetésre. De még – hangozzék ez bármily szívtelenül – nem halt meg elég nyugati (fehér) ember ahhoz, hogy a társadalom hajlandó legyen sok milliárd dollárt áldozni erre a célra. Ez a hozzáállás akkor is általános, ha valójában csak illúzió, hogy a rezisztens baktériumok nyugaton még nem jelentenek problémát. Amerikában évente 26 ezren halnak meg ellenálló kórokozók miatt, amelyeket legtöbbször a kórházakban szednek össze. A gyógyszercégeknek mégis sokkal jobban megéri az idős (és nagyobb eséllyel tehetős) embereket támadó betegségek, például az Alzheimer-kór vagy a rák elleni szereket fejleszteni, hiszen azokra van fizetőképes kereslet.
Néhány napja a nevadai halálesettől függetlenül közöltek egy tanulmányt a világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az Amerikai Tudományos Akadémia Közleményeiben (PNAS) arról, hogy a kórházakban a korábban gondoltnál nagyságrendekkel szélesebb körben terjedhetnek a rezisztens baktériumok, olvasható a The Wall Street Journalban. Négy, amerikai kórházban ápolt, ellenálló baktériummal fertőzött beteg mintáiból tenyésztettek ki kórokozókat, és kiderült, hogy a baktériumok genetikailag eléggé távol állnak egymástól. Ez arra utal, hogy a betegek nem egymást fertőzték meg, hanem sok köztes baktériumhordozón keresztül jutott el hozzájuk a fertőzés. Minthogy a baktériumok nem mindenkiben okoznak betegséget, könnyen előfordulhat, hogy sokan úgy terjesztik a mikrobát, hogy maguk sem tudnak róla, milyen fenyegetést jelentenek másokra. Ez hatalmas veszélyt jelent, hiszen a fertőzés láthatatlanul alakulhat járvánnyá.
De nem csak az emberek által szükségtelenül, szakszerűtlenül szedett antibiotikumok okoznak bajt. Az Egyesült Államokban ma az antibiotikumok nyolcvan százalékát az állattenyésztésben használják. Mintha nem lenne holnap. A teljesen egészséges állatokat antibiotikumokkal kezelik, megelőzendő, hogy egy esetleges bakteriális járvány nagy pénzügyi veszteséget okozzon, pedig az antibiotikumokat kezdetben senki nem megelőző kezelésnek szánta.
A haszonállatoknak adott antibiotikumok veszélyességét az MCR–1 aggasztó története világítja meg igazán. Létezik egy egészen régi antibiotikum, a kolisztin. Sokáig nem használták emberen, mert súlyos mellékhatásai vannak, például veseelégtelenséget okoz, írja a The Atlantic. Helyette sokkal „jobb” antibiotikumokat fejlesztettek ki. Mára azonban a baktériumok rezisztenssé váltak a jó antibiotikumokra, a kolisztin viszont – minthogy évtizedekig nem találkozhattak vele – továbbra is ellátja a bajukat. Eljött a kolisztin reneszánsza, mert sok bakteriális fertőzéssel szemben az jelenti az utolsó mentsvárat.
Kínában soha nem kezeltek embert kolisztinnel, viszont mindig is tonnaszámra adták a szert a disznóknak, mert az alacsony dózisú antibiotikumok hatására javul az állatok termelékenysége. (Ugyanezen okból a világ minden táján használják.) Ennek a gyakorlatnak meg is lett az eredménye. Két éve kongatta meg a vészharangot a The Lancet orvosi folyóirat: Kínában felfedeztek egy gént, az MCR–1-et, amely könnyen terjed, és rezisztenssé teszi a baktériumokat a kolisztinre. De ez még nem a legrosszabb hír. Kínai kutatók azt is kimutatták, hogy a rezisztens baktériumtörzs rövid idő után az emberben is megjelent. A következő évben kiderült, hogy a gén Malajziában, Vietnamban, Dániában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban is megjelent, és az érintett országok listája hetente bővül.
Az antibiotikumnak ellenálló mikrobákkal folytatott harc tipikus példája az evolúcióban gyakori „Vörös királynő” effektusnak. Az elnevezés Lewis Carroll Alice Tükörországban című regényéből származik: a Vörös királynő birodalmában mindenkinek folyamatosan futnia kell ahhoz, hogy egy helyben maradjon. Az elmélet szerint a folytonosan evolválódó ellenséggel teli környezetben csak akkor képes egy élőlény életben maradni, ha maga is folyamatosan alkalmazkodik az állandóan változó kihívásokhoz. Nincs elvi okunk azt gondolni, hogy képtelenség új, hatékony antibiotikumokat kifejleszteni az ellenállóvá vált baktériumok ellen, de ehhez folyamatos fejlesztésekre van szükségünk. A kutatásokra pedig hatalmas erőforrásokat kellene áldozni.
