Nyolcvan év után is kutatják a tasmán tigrist

Bár eddig úgy vélték, 1936-ban kihalt az erszényesfarkas, most mégis mintha a nyomára bukkantak volna.

Tasmánia szigetén húzta ki a ragadozó egészen az 1930-as évekig. Bár alig került az ember szeme elé, mégis őt tették felelőssé a birkanyájak pusztításáért. Az 1830-as évektől emiatt fizettek a kilövéséért, 1888 és 1909 között pedig a tasmán kormány példányonként egy font vérdíjat adott. (Ez mai árfolyamon alsó hangon száz fontot, közel negyvenezer forintot jelent.) Hivatalosan több mint kétezer állatért fizették ezt ki, de a gyakorlatban jóval többet lőhettek ki. Az utolsó ismert eset, amikor egy vadon élő tasmán tigrist pusztítottak el, 1930-ra tehető.

Az erszényesfarkas azon ritka állatok közé tartozik, amelyekről napra pontosan tudjuk, mikor haltak ki. A Benjamin névre hallgató példány 1936. szeptember 7-én pusztult el a hobarti állatkertben. Ironikus módon a tasmán kormány ugyanezen évben, július 10-én nyilvánította védetté az erszényesfarkast.

A mostani észlelések bizonytalanságát persze erősíti, hogy a 30-as évtizedek után számos ilyenről számoltak be. David Fleay és Eric Guiler lábnyomokra, feltehetőleg az állattól származó ürülékre is bukkantak Tasmániában, sőt, a ragadozó hangját is hallani vélték, de semmi bizonyítékát nem találták végül, hogy valóban léteznek még vadon élő példányok. A nyolcvanas évekig mindenesetre a veszélyeztetett fajok között tartották számon, kihalttá pedig 1986-ban nyilvánította a tasmán kormány.

A tasmán tigris, amíg biztosan létezett, a legnagyobb ismert erszényes ragadozó volt, hossza a farokkal együtt 150-200, marmagassága pedig 60 cm is lehetett. Csíkozásuk a tigrisekére hasonlított, de a farkasokhoz hasonló kinézettel és életmóddal rendelkeztek.

A mostani észlelésekre hagyatkozva ötven kamerás megfigyelőhelyet telepítenek a York-félszigetre, az esetleg életben lévő példányok utáni kutatást pedig Bill Laurance professzor vezeti. A Telegraphnak elmondta: a mostani megfigyelések éjszaka történtek, egy alkalommal pedig négy állatot is látni véltek lámpafénynél, rendkívül közelről. A leírásokat összevetették más ismert nagy testű queenslandi fajokéval, de egyik másikkal sem mutattak egyezést.

Korábban is többször véltek tasmán tigrist látni, de jobbára kutyákat, vadmacskákat kevertek össze velük. Az elmúlt nyolcvan évből közel négyezer ilyen megfigyelésről tudunk, de a legutóbbi kettő ennél komolyabbnak tűnik. Mindenesetre továbbra is kicsi az esélye, hogy valóban sikerül életben lévő példányokra bukkanni.