Nyolcvan év után is kutatják a tasmán tigrist

Bár eddig úgy vélték, 1936-ban kihalt az erszényesfarkas, most mégis mintha a nyomára bukkantak volna.

Lakner Dávid
2017. 03. 28. 5:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lázban ég a tudományos világ, miután meglehet, a tasmán tigris mégsem halt ki 1936. szeptember 7-én – derült ki az Independent, illetve számos világlap cikkeiből. Az erszényesfarkasnak is nevezett állatot Észak-Ausztráliában figyelték meg, a tudósok pedig most hajszát indítottak az erszényes ragadozó után.

Vannak, amiket keresnek még

Ötven év biztos észlelés nélkül: ennyi kellett 1995-ig, hogy egy állatot kihaltnak lehessen nyilvánítani. Mára már a minden lehetséges élőhelyre vonatkozó kielégítő vizsgálatok is elegendőek lehetnek, de ezekhez azért így is elég sok időre van szükség.

Tavaly sem örülhettünk: egy ritka ausztrál patkányfajt, a Bramble Cay szigeten előforduló korallszirti mozaikfarkú patkányt nyilvánították kihalttá. A faj pusztulásához az ember okozta klímaváltozás vezetett. 2008-ban még ötven példányról tudtak, 2009 óta viszont egyről sem. Szintén nemrég, 2008-ban nyilvánították kihalttá a szaúdi gazellát, amit már a nyolcvanas évektől nem sikerült észlelni a vadonban. A párosujjú patás vesztét a túlzott vadászat okozta. Említhetjük aztán a vadonban már fel nem lelhető állatokat is: az eredetileg a Szahara és a szavannák közt élő kardszarvú antilop is a mértéktelen vadászat miatt tűnt el. Fogságban még található több példány Csád és Niger területén.

Aztán ott vannak azok a fajok is, amik kihalásában még nem lehetünk biztosak. A tulokformájúak közé tartozó koupreyt utoljára 1988-ban, míg a kínai folyamidelfint 2002-ben látták. 

Mondhatni, nincs új a nap alatt, az elmúlt évezredekben a tasmán tigrisek hozzászokhattak a hajszához. Épp ez járt számukra halálos következményekkel. Új-Guineából már több mint kétezer évvel ezelőtt eltűntek, „köszönhetően” az emberi jelenlétnek és az erszényesfarkasokkal azonos erőforrásokért küzdő dingóknak. Bár ezt illetően kétségek is felmerültek, miután a dingók nappal, a tasmán tigrisek pedig éjszaka vadásztak. Ráadásul utóbbi erőteljesebb felépítéssel is rendelkezik, így kétséges, hogy egy szemtől szemben vívott küzdelemben a dingó győzedelmeskedett volna. Viszont a mindenevő dingó kétségtelenül könnyebben tudott alkalmazkodni az erszényesfarkasnál.

Tasmánia szigetén húzta ki a ragadozó egészen az 1930-as évekig. Bár alig került az ember szeme elé, mégis őt tették felelőssé a birkanyájak pusztításáért. Az 1830-as évektől emiatt fizettek a kilövéséért, 1888 és 1909 között pedig a tasmán kormány példányonként egy font vérdíjat adott. (Ez mai árfolyamon alsó hangon száz fontot, közel negyvenezer forintot jelent.) Hivatalosan több mint kétezer állatért fizették ezt ki, de a gyakorlatban jóval többet lőhettek ki. Az utolsó ismert eset, amikor egy vadon élő tasmán tigrist pusztítottak el, 1930-ra tehető.

Az erszényesfarkas azon ritka állatok közé tartozik, amelyekről napra pontosan tudjuk, mikor haltak ki. A Benjamin névre hallgató példány 1936. szeptember 7-én pusztult el a hobarti állatkertben. Ironikus módon a tasmán kormány ugyanezen évben, július 10-én nyilvánította védetté az erszényesfarkast.

A mostani észlelések bizonytalanságát persze erősíti, hogy a 30-as évtizedek után számos ilyenről számoltak be. David Fleay és Eric Guiler lábnyomokra, feltehetőleg az állattól származó ürülékre is bukkantak Tasmániában, sőt, a ragadozó hangját is hallani vélték, de semmi bizonyítékát nem találták végül, hogy valóban léteznek még vadon élő példányok. A nyolcvanas évekig mindenesetre a veszélyeztetett fajok között tartották számon, kihalttá pedig 1986-ban nyilvánította a tasmán kormány.

A tasmán tigris, amíg biztosan létezett, a legnagyobb ismert erszényes ragadozó volt, hossza a farokkal együtt 150-200, marmagassága pedig 60 cm is lehetett. Csíkozásuk a tigrisekére hasonlított, de a farkasokhoz hasonló kinézettel és életmóddal rendelkeztek.

A mostani észlelésekre hagyatkozva ötven kamerás megfigyelőhelyet telepítenek a York-félszigetre, az esetleg életben lévő példányok utáni kutatást pedig Bill Laurance professzor vezeti. A Telegraphnak elmondta: a mostani megfigyelések éjszaka történtek, egy alkalommal pedig négy állatot is látni véltek lámpafénynél, rendkívül közelről. A leírásokat összevetették más ismert nagy testű queenslandi fajokéval, de egyik másikkal sem mutattak egyezést.

Korábban is többször véltek tasmán tigrist látni, de jobbára kutyákat, vadmacskákat kevertek össze velük. Az elmúlt nyolcvan évből közel négyezer ilyen megfigyelésről tudunk, de a legutóbbi kettő ennél komolyabbnak tűnik. Mindenesetre továbbra is kicsi az esélye, hogy valóban sikerül életben lévő példányokra bukkanni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.