Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat

Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta 117 alkalommal ítélték oda. Idén Krasznahorkai László magyar írót tüntette ki a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Fotó: DYD FOTOGRAFOS/GEISLER-FOTOPRESS Forrás: Geisler-Fotopress

23 évvel azt követően, hogy Kertész Imre elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, ismét magyar szerzőt, Krasznahorkai Lászlót tüntetett ki a Svéd Akadémia. 

Krasznahorkai László (Fotó: Tt News Agency/Svd/ Johan Carlberg)

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán. Apja Krasznahorkai György ügyvéd, anyja Pálinkás Júlia tb-ügyintéző. 1960–1968 között a gyulai általános iskolába, majd 1968–1972 között a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium latin szakára járt. Ezt követően Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977–1983 között szerzett magyar–népművelő diplomát.

Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. Első regénye az 1985-ben napvilágot látott Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A kritika által nagy elismeréssel fogadott könyvet követte első novelláskötete, a Kegyelmi viszonyok 1986-ban. 

Először 1987-ben hagyhatta el a kádári Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A keleti blokk összeomlása óta állandóan változtatja lakóhelyeit, szinte állandóan „útközben” van. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.

Az ellenállás melankóliája című 1989-es regénye óta szinte minden évben új könyvvel jelentkezik, ezek között elbeszéléskötet (Az urgai fogoly, Megjött Ézsaiás, Seiobo járt odalent, Az utolsó farkas) és regény (Háború és háború; Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó; Rombolás és bánat az Ég alatt; Báró Wenckheim hazatér; Herscht 07769) egyaránt megtalálható. Művészeti írásaiból Este hat; néhány szabad megnyitás címmel 2001-ben publikált kötetet. 2010-ben jelent meg az ÁllatVanBent című könyve, amelynek megírására Max Neumann képzőművész egyik képe, egy négy fal közé bezárt állat kitörési kísérlete ihlette. 2012-es könyve, a Nem kérdez, nem válaszol az elmúlt húsz évben magyar és külföldi lapoknak adott interjúiból nyújt válogatást, és műhelytitkokról, keletkezéstörténeti érdekességekről is olvashatunk benne. 2019-ben jelent meg Mindig Homérosznak című, összművészeti alkotásként definiált műve, a szöveghez Max Neumann festett képeket és Miklós Szilveszter szerzett zenét. Legutóbbi munkája a tavaly januárban megjelent Zsömle odavan című szatirikus hangvételű regénye. 

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald így írt róla: 
 

Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja.

Egy amerikai bírálója pedig így fogalmazott: 
 

Őt olvasni kicsit olyan, mint elnézni egy városi téren az ott körben álló embereket, akik látszólag a kezeiket melengetik, és aztán, közelebb érve rájönni, hogy nincs is tűz és a semmi körül gyűltek össze. 

1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.
1996-ban a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége volt. A Háború és háború című regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét. 1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.

A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozott, első közös munkájuk, a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésüknek köszönhető az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, majd A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját.

Írói munkásságáért számos rangos hazai és külföldi elismerést kapott, többek között 1987-ben József Attila-, 1993-ban Krúdy Gyula-, 1998-ban Márai Sándor-díjat. 2004-ben Kossuth-díjat vehetett át „a kortárs magyar prózairodalom megújulásában és korszerűvé válásában játszott rendkívül fontos alkotói szerepéért, regényeiért és elbeszéléseiért, amelyeket a külföldi – elsősorban a német – szakirodalom is számon tart és nagyra becsül”. 2010 júniusában Berlinben megkapta a néhány évvel azelőtt alapított Brücke Berlin-díjat. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2013-ban és 2014-ben elnyerte a Rochesteri Egyetem (New York állam) Three Percent irodalmi magazinja által alapított Best Translated Book Award díjat a Sátántangó című regényének George Szirtes, illetve a Seiobo járt odalenn című elbeszéléskötetének Ottilie Mulzet által készített angol nyelvű fordításáért. 2014-ben megkapta a szlovén írószövetség Vilenica-díját, valamint az America Award irodalmi életműdíját. 2015-ben Nemzetközi Man Booker-díjjal ismerték el. 2019-ben a Báró Wenckheim hazatér című regényének angol nyelvű kiadása nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriájában. 2021-ben neki ítélték oda az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elismerést. 2022-ben Libri irodalmi díjjal tüntették ki, és elnyerte a szerb Milovan Vidakovic-díjat is posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművéért. 2023-ban Joëlle Dufeuilly fordítóval együtt elnyerte az év legjobb franciára fordított művéért járó Laure Bataillon-díjat.

Krasznahorkai László 2004-ben lett a Digitális Irodalmi Akadémia, 2010-ben pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.