Más kutatók 437 keleti prérifarkas genomját elemezték, és úgy találták, hogy bár génjeinek több mint fele a prérifarkasőstől származik, tíz százalékukat a kutyától, negyedüket pedig a farkastól örökölte.
A farkas- és kutyagének nagy előnyt jelentenek a keleti prérifarkasnak a fajtiszta prérifarkasokkal szemben. Minthogy ősei között nagy testű kutyák (dobermann és német juhász) voltak, és a farkas is nagyobb, mint a prérifarkas, így a hibrid 25 kilogrammos átlagos testsúlyával kétszer olyan nehéz, mint a klasszikus prérifarkas. Ezzel együtt állkapcsa is nagyobb, izmai erősebbek, lába gyorsabb. Mindez nem csupán azt jelenti, hogy szemtől szembeni konfrontációk alkalmával az keleti prérifarkas lesz a nyerő, de a prédáért folytatott versenyben is szinte behozhatatlan előnyt élvez. A magányos állat is képes leteríteni egy kisebb szarvast, de többen már akár a hatalmas jávorszarvast is leölik.
Miközben a sima prérifarkasok a nyílt területeken szeretnek vadászni (ahogy a nevük is mutatja), addig a farkasok inkább az erdőket kedvelik. A keleti prérifarkas ebben a tekintetben is a két vad ősének keveréke: a prérin és az erdőben is otthonosan mozog. Még az üvöltése is a farkasszerű mélyebb és a kojotra jellemző magasabb vonításból áll össze. Mára a keleti prérifarkas az USA teljes északkeleti részén honos. Olyan területeken is, ahová soha korábban nem merészkedtek a prérifarkasok, a farkasokat pedig már rég, mind egy szálig kiirtották. Ahogy sok más, a természetes élőhelyének megszűnése miatt üldözött állat, ők is beköltöztek a városokba. Bostonban, Washingtonban is élnek, illetve az Economistnak nyilatkozó (gyanúsan magyar nevű) Chris Nagy zoológus szerint már New Yorkban is van belőlük vagy húsz példány.
Sok kutató arra gyanakszik, hogy a keleti prérifarkas kutya felmenőitől örökölte a városi boldogulás képességét, ugyanis a prérifarkas és a farkas kifejezetten utálják az ember közelségét. Emellett a kutyagének miatt a hibrid étrendje is változatosabbá válhatott, ami különösen hasznos, amikor az állatnak alapvetően a szemétből kell fenntartania magát. A városi keleti prérifarkasok gyakorlatilag mindent megesznek, amit találnak: a töktől és görögdinnyétől kezdve az összes ételmaradékon keresztül a rágcsálókig, sőt a háziállatokig. Nem válogatósak, zsákmányolásuk után nem marad semmi, tehát szőröstül-bőröstül megesznek mindent. Ürülékükből azonban kiderül, hogy a macskákat is szeretik.
