Sok tengerjáró hajó juthat a Titanic sorsára

Soha nem látott számú jéghegy lepte el az Atlanti-óceán északi hajózó útvonalát

Molnár Csaba
2017. 04. 12. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindössze e két fotó készült az 1517 ember életét kioltó jéghegyről. Bár természetesen mindig a hajó pusztulásáról szólnak a történetek, maga a jéghegy összehasonlíthatatlanul hosszabb történetre tekintett vissza.

A Titanicot csak 1907-ben, elsüllyedése előtt öt évvel kezdték tervezni. A jéghegy viszont nagy valószínűséggel akkor már háromezer éves volt, írja a Wired. Élete valamikor (természetesen a feltételezések szerint) időszámításunk előtt 1000 körül kezdődhetett Grönland nyugati oldalán, amikor a rengeteg leesett hó jégpáncéllá kezdett összetömörülni az újonnan esett hó hatalmas súlya alatt.

A következő évezredekben a gleccsert alkotó jég lassan, de megállíthatatlanul haladt a tengerpart felé, míg talán a XIX. század vége felé elérte az óceánt. Valójában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy egyike volt azon kevés szerencsésnek, amelyek túlélték a hosszú utat dél felé. Az évente Grönland partjairól leszakadó 12–15 ezer jéghegy 99 százaléka ugyanis már jóval az előtt elolvad a meleg atlanti-óceáni áramlatok hatására, mielőtt elérné az ütközés helyszínét, az északi hajózó útvonalat. Az ugyanis majdnem nyolcezer kilométerrel volt délre az északi sarkkörtől. A Föld ugyanis gömbölyű, így a transzatlanti utat meg lehet rövidíteni, ha északra kerül a hajós.

A vízhőmérséklet a Titanic pusztulásának éjjelén nagyjából −2 Celsius-fok volt (ez egyébként nagyjából megegyezik a tengervíz olvadáspontjával, amely sótartalma miatt alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, mint az édesvíz). Ez 15 percen belül halálos a hajótöröttek számára, de ugyanígy halálos a jéghegyek számára is – persze az ellentétes okból. Az északi Atlanti-óceánon a jéghegyek nem élnek tovább két-három évnél a meleg víz miatt. Így több mint valószínű, hogy a Titanicot elpusztító jéghegy valamikor 1910-ben vagy 11-ben szakadt le Grönland partjairól, és az ütközés után egy éven belül teljesen eltűnt az óceánban.

Száz év telt el, és azt gondolhatnánk – mivel az Északi-sark a világ minden más tájánál gyorsabban melegszik a klímaváltozás hatására –, hogy ma már az egész északon haladó hajóknak sem kell félniük a jéghegyektől. Nos ennek pont az ellenkezője igaz. A múlt héten jelentette be az amerikai partiőrség nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálata, hogy soha nem látott mértékben emelkedett a Kanada keleti partjai mentén húzódó, hajók ezrei által használt kereskedelmi hajózási útvonalakra sodródott veszélyes jéghegyek száma – jelentette a Popular Science magazin.

Miközben március 27-én még csak 37 ilyen jéghegyet regisztráltak, addig egy héttel később már 455-öt, legutóbb pedig 481-et számoltak össze.

A nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálat a XX. század eleje óta (éppen a Titanic katasztrófájára adott válaszként) követi nyomon a jéghegyeket, de ilyen drasztikus növekedésre még sosem volt példa. Márciusban átlagosan 83 jéghegy szokott úszkálni az északi Atlanti-óceán nyugati partjainál. Most ennek több mint ötszöröse lebeg a vízben, ezért a hajóknak négyszáz tengeri mérföldes (720 kilométeres) kerülőt kell tenniük a biztonságosabb déli vizek felé. Ez természetesen plusz költségeket és időveszteséget jelent.

A szolgálat százöt éves története során soha egyetlen hajó sem ütközött jéghegynek, amelyik figyelemmel követte az általuk biztosított jéghegytérképeket, és betartotta a figyelmeztetéseket.

A feltételezések szerint a jéghegyek számának idei megugrása miatt főként a két évvel ezelőtti, Grönland partjai mentén fújt, hurrikán erősségű szelek a felelősek, amelyek rengeteg darabot törtek le a parti jégpáncélból. De közvetett módon a globális felmelegedés is okolható a jelenségért, mivel a meleg tengervíz hatására vékonyodik, ezáltal törékenyebbé válik a jég, amit a szél könnyebben le tud törni.

A jéghegyek azért csak mostanra értek el a hajózási útvonalakig, mert nem egyből dél felé sodródnak. A nyugat-grönlandi áramlás hatására először észak felé indulnak, majd hajtűkanyart vesznek, és délnek veszik az irányt.

Ugyancsak a múlt héten közölték európai és amerikai klímakutatók a Nature Communications című tudományos folyóiratban, hogy Grönland part menti jégmezőinek olvadása már húsz éve átlépte azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés. Magyarul előbb-utóbb biztosan el fognak olvadni. Mindez nagyjából 3-4 centiméterrel fogja megemelni a világtengerek vízszintjét. Eközben a Grönland belső területeit borító jégpáncél (amely a déli-sarkvidéki után a legnagyobb a földön) egyelőre még nem tekinthető elveszettnek. Ha ez is elolvadna, az több mint hat méterrel emelné a vízszintet mindenhol a világon.

Annak megértéséhez, hogy miért lépte át a jég olvadása azt a küszöböt, ami után a teljes pusztulás más visszafordíthatatlan, érdemes megismerkednünk a firnnel. A firn az a jeges hó, ami a jégpáncél, és a ráeső, folyamatosan tömörödő és jéggé alakuló hó között van. Az ebben lévő üregek korábban afféle szivacsként, pufferként felfogták a fölül olvadó hóból aláfolyó vizet, így időt biztosítottak neki, hogy az alsó hideg jég hatására visszafagyjon. A kutatások szerint azonban 1997-re már olyan sok hó olvadt el, hogy a lefolyó olvadékvíz teljesen telítette a firn üregeit. További vizet így már nem tud felvenni, így az visszafagyás nélkül folyik bele a tengerbe. Ezáltal a jégmezők fogyása soha nem látott mértékben felgyorsult, és gyorsul ma is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.