Sok tengerjáró hajó juthat a Titanic sorsára

Soha nem látott számú jéghegy lepte el az Atlanti-óceán északi hajózó útvonalát

Mindössze e két fotó készült az 1517 ember életét kioltó jéghegyről. Bár természetesen mindig a hajó pusztulásáról szólnak a történetek, maga a jéghegy összehasonlíthatatlanul hosszabb történetre tekintett vissza.

A Titanicot csak 1907-ben, elsüllyedése előtt öt évvel kezdték tervezni. A jéghegy viszont nagy valószínűséggel akkor már háromezer éves volt, írja a Wired. Élete valamikor (természetesen a feltételezések szerint) időszámításunk előtt 1000 körül kezdődhetett Grönland nyugati oldalán, amikor a rengeteg leesett hó jégpáncéllá kezdett összetömörülni az újonnan esett hó hatalmas súlya alatt.

A következő évezredekben a gleccsert alkotó jég lassan, de megállíthatatlanul haladt a tengerpart felé, míg talán a XIX. század vége felé elérte az óceánt. Valójában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy egyike volt azon kevés szerencsésnek, amelyek túlélték a hosszú utat dél felé. Az évente Grönland partjairól leszakadó 12–15 ezer jéghegy 99 százaléka ugyanis már jóval az előtt elolvad a meleg atlanti-óceáni áramlatok hatására, mielőtt elérné az ütközés helyszínét, az északi hajózó útvonalat. Az ugyanis majdnem nyolcezer kilométerrel volt délre az északi sarkkörtől. A Föld ugyanis gömbölyű, így a transzatlanti utat meg lehet rövidíteni, ha északra kerül a hajós.

A vízhőmérséklet a Titanic pusztulásának éjjelén nagyjából −2 Celsius-fok volt (ez egyébként nagyjából megegyezik a tengervíz olvadáspontjával, amely sótartalma miatt alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, mint az édesvíz). Ez 15 percen belül halálos a hajótöröttek számára, de ugyanígy halálos a jéghegyek számára is – persze az ellentétes okból. Az északi Atlanti-óceánon a jéghegyek nem élnek tovább két-három évnél a meleg víz miatt. Így több mint valószínű, hogy a Titanicot elpusztító jéghegy valamikor 1910-ben vagy 11-ben szakadt le Grönland partjairól, és az ütközés után egy éven belül teljesen eltűnt az óceánban.

Száz év telt el, és azt gondolhatnánk – mivel az Északi-sark a világ minden más tájánál gyorsabban melegszik a klímaváltozás hatására –, hogy ma már az egész északon haladó hajóknak sem kell félniük a jéghegyektől. Nos ennek pont az ellenkezője igaz. A múlt héten jelentette be az amerikai partiőrség nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálata, hogy soha nem látott mértékben emelkedett a Kanada keleti partjai mentén húzódó, hajók ezrei által használt kereskedelmi hajózási útvonalakra sodródott veszélyes jéghegyek száma – jelentette a Popular Science magazin.

Miközben március 27-én még csak 37 ilyen jéghegyet regisztráltak, addig egy héttel később már 455-öt, legutóbb pedig 481-et számoltak össze.

A nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálat a XX. század eleje óta (éppen a Titanic katasztrófájára adott válaszként) követi nyomon a jéghegyeket, de ilyen drasztikus növekedésre még sosem volt példa. Márciusban átlagosan 83 jéghegy szokott úszkálni az északi Atlanti-óceán nyugati partjainál. Most ennek több mint ötszöröse lebeg a vízben, ezért a hajóknak négyszáz tengeri mérföldes (720 kilométeres) kerülőt kell tenniük a biztonságosabb déli vizek felé. Ez természetesen plusz költségeket és időveszteséget jelent.

A szolgálat százöt éves története során soha egyetlen hajó sem ütközött jéghegynek, amelyik figyelemmel követte az általuk biztosított jéghegytérképeket, és betartotta a figyelmeztetéseket.

A feltételezések szerint a jéghegyek számának idei megugrása miatt főként a két évvel ezelőtti, Grönland partjai mentén fújt, hurrikán erősségű szelek a felelősek, amelyek rengeteg darabot törtek le a parti jégpáncélból. De közvetett módon a globális felmelegedés is okolható a jelenségért, mivel a meleg tengervíz hatására vékonyodik, ezáltal törékenyebbé válik a jég, amit a szél könnyebben le tud törni.

A jéghegyek azért csak mostanra értek el a hajózási útvonalakig, mert nem egyből dél felé sodródnak. A nyugat-grönlandi áramlás hatására először észak felé indulnak, majd hajtűkanyart vesznek, és délnek veszik az irányt.

Ugyancsak a múlt héten közölték európai és amerikai klímakutatók a Nature Communications című tudományos folyóiratban, hogy Grönland part menti jégmezőinek olvadása már húsz éve átlépte azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés. Magyarul előbb-utóbb biztosan el fognak olvadni. Mindez nagyjából 3-4 centiméterrel fogja megemelni a világtengerek vízszintjét. Eközben a Grönland belső területeit borító jégpáncél (amely a déli-sarkvidéki után a legnagyobb a földön) egyelőre még nem tekinthető elveszettnek. Ha ez is elolvadna, az több mint hat méterrel emelné a vízszintet mindenhol a világon.

Annak megértéséhez, hogy miért lépte át a jég olvadása azt a küszöböt, ami után a teljes pusztulás más visszafordíthatatlan, érdemes megismerkednünk a firnnel. A firn az a jeges hó, ami a jégpáncél, és a ráeső, folyamatosan tömörödő és jéggé alakuló hó között van. Az ebben lévő üregek korábban afféle szivacsként, pufferként felfogták a fölül olvadó hóból aláfolyó vizet, így időt biztosítottak neki, hogy az alsó hideg jég hatására visszafagyjon. A kutatások szerint azonban 1997-re már olyan sok hó olvadt el, hogy a lefolyó olvadékvíz teljesen telítette a firn üregeit. További vizet így már nem tud felvenni, így az visszafagyás nélkül folyik bele a tengerbe. Ezáltal a jégmezők fogyása soha nem látott mértékben felgyorsult, és gyorsul ma is.