A jegesmedve a globális felmelegedés elleni küzdelem zászlóshajófajává lett az utóbbi évtizedekben. Ezek olyan állatok (ritkább esetben növények), amelyek „jól eladhatók” a médiában, az emberek azonosulni tudnak velük, és sorsuk jól illusztrálja egy nagyobb élőközösség – jelen esetben az egész bolygó – sorsát. Maguk a zászlóshajófajok nem minden esetben töltenek be fontos ökológiai szerepet a természetben (mint például az óriáspandák), de könnyű belőlük plüssverziót csinálni, rajzfilmeken és plakátokon szerepeltetni őket. Védelmük pedig csak úgy lehetséges, ha közben, mintegy mellékesen, az egész élőhelyet, annak minden, sokkal kevésbé látványos, de gyakran sokkal fontosabb elemével, részfolyamatával együtt megvédjük.
A jegesmedve tökéletesen betölti e feladatot, hiszen főként kölyökkorban megfelel a „cukiság” minden kritériumának. Fehér, pelyhes, bumfordi, nagy szeme van, viccesen esetlenül mozog. Felnőtt korban viszont hajlamos megenni az embert. Ez utóbbi körülmény nem feltétlenül használ a róla kialakított, aranyosságot hangsúlyozó közképnek, de elítélni sem lehet, hiszen végső soron a szaporodó jegesmedve-támadásokért is mi magunk vagyunk a felelősek – jelenti a Washington Post egy, a Wildlife Society Bulletin című szakfolyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva.
A legkülönfélébb északi országok állami természetvédelmi hivatalainál dolgozó szerzők, akik összesen 73 jegesmedve-támadás adatait elemezték, egyszerű megállapításra jutnak: minél inkább melegszik az északi sarkvidék, a jegesmedvék annál többször kerülnek interakcióba az emberrel. E találkozások pedig a legritkább esetben nevezhetők barátiaknak. Sokkal valószínűbb, hogy véres támadásokká fajulnak, amelyekben sok esetben mi húzzuk a rövidebbet.
Az adatokból elsőként az tűnik ki, hogy eddig nem mondható gyakorinak az, hogy a jegesmedve emberre támadott volna. A hetvenhárom incidens legrégebbije ugyanis 1870-ben történt, és a kutatók igyekeztek minden dokumentált esetet összegyűjteni. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy a feljegyzett támadásoknál jóval több történt a valóságban, hiszen az Északi-sarkörön túli területek általában meglehetősen ritkán lakottak, így elképzelhető, hogy sok halálos támadás tanuk nélkül zajlik le, és nyomokat sem találnak később. Az ismert esetek közül 20 végződött az ember halálával, 63 pedig sebesüléssel. Vannak sokkal veszélyesebb medvefajok is. A fekete- és grizzlymedvék 1960 és 1998 között 42 súlyos sebesüléssel vagy halállal járó támadást intéztek az ember ellen a kanadai Alberta államban egyedül.
Az utóbbi időszakban viszont nagyon megugrott a jegesmedve-támadások gyakorisága. 2010 és 2014 között 15 incidens történt, miközben történelmi mélyponton volt abban az időben a nyári eljegesedés kiterjedtsége. A kevés jég pedig egyet jelent az éhező jegesmedvékkel. E ragadozók ugyanis legfőképpen fókát esznek és általában úgy vadásznak, hogy a jégtáblák nyílásainál várakoznak, mert tudják, hogy a fókák ott fognak felbukkanni, amikor levegőt vesznek. Ha elolvad a jég, azzal a medvék elveszítik vadászterületeiket, és ilyenkor ráfanyalodnak egyéb táplálékokra is – például ránk.
A legtöbb támadás – kevéssé meglepő módon – a lakott területektől távol eső helyeken történik, miközben az incidensek 27 százalékát okozzák a városokba bemerészkedő, és főként kukák felborogatásával élelmet kereső jegesmedvék. Az embert egyre jobban megközelítő jegesmedvék a helyiek bevallása szerint már életformájuk megváltoztatására kényszeríti őket. Egyre gyakrabban látni jegesmedvét, így a vidéken utazó embereknek sokkal óvatosabbnak kell lenniük, és kétszer is meggondolják, hogy ki merjenek-e szállni a kocsiból az út szélén. Többen teljesen lemondtak a nyári kempingezésről a természetben a medvék támadásától tartva.
A jég olvadása kétszeresen is növeli az ember és a medve találkozásának valószínűségét. Egyrészt a medve több időt tölt a szárazföldön és éhségében más táplálékforrás után kénytelen nézni. Másrészt a jég visszahúzódásával az emberi aktivitás is megnövekszik olyan messzi északi területeken is, amelyek korábban szinte megközelíthetetlenek voltak az állandó hó és jég miatt. Így a jegesmedvék, még ha nem is vándorolnak el eredeti élőhelyükről, sokkal több turistával, olajásóval, bányásszal, matrózzal találkozhatnak, érvel Geoff York, a Polar Bears International nevű szervezet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője, aki már három agresszív jegesmedve-támadást élt túl.
Az éhezés a jegesmedvék viselkedését is megváltoztatja. Normális körülmények között nem kockáztatják a sérülést, mert az egyéb medvefajokkal ellentétben kizárólag húst esznek, és sérülten nem tudnak vadászni, ami a halálos ítéletet jelenti számukra. Az éhező medvék azonban kénytelenek sokkal nagyobb kockázatot vállalni, és hajlamosabbak akár a saját életük kockáztatása árán is támadni az embert – vagy bármilyen más eléjük kerülő táplálékforrást.
