A madarak intelligenciájáról nincs túl jó véleménye az emberek többségének, ezt tükrözik az olyan kifejezések is, mint a tyúkagyú vagy a buta liba. Ugyanakkor létezik egy olyan madárcsoport, a varjúfélék, amely újra és újra lenyűgözi okosságával a kutatókat. Egész kutatócsoportok alakulnak a világ nagy egyetemein, amelyek a hollók, a varjak és társaik mentális képességeit mérik fel. Ez általában maguknak az alanyoknak sincs ellenükre. „Ha elég érdekesnek találják a feladatot, sorba állnak, és szinte verekedni kezdenek azért, hogy ki vegyen részt következőnek a kísérletben” – idézi a svéd Lundi Egyetem kutatóját, Mathias Osvathot a The Atlantic. Osvath és munkatársai legújabb tanulmányukban azt bizonyították, hogy a hollók képesek terveket készíteni a jövőre vonatkozóan. Egy újabb képesség, amelyről korábban azt gondolták a tudósok, hogy csak az ember és az emberszabásúak sajátja.
Az etológia történetében számos olyan „emberi” képességet találunk, amelyről korábban azt gondolták a szakemberek, hogy az kizárólag fajunkat jellemzi, és ez megkülönböztet minket a többi állattól. A jövőbe látás is ilyen volt sokáig. No itt persze nem a jövendőmondásra kell gondolni, hanem arra, hogy el tudunk vonatkoztatni a jelentől, és a jövőben várható feladatok megoldására tudunk koncentrálni. A régi felfogás szerint az állatok afféle ösztönlény robotok, amelyeket kizárólag aktuális késztetéseik (például az éhség vagy a szexuális vágy) képesek motiválni, és nem törődnek a jövővel. Azok a viselkedések, amelyek látszólag a jövőre való felkészülést szolgálják (például a mókusok táplálékrejtése), valójában csak öröklött, kevéssé tudatosuló magatartásformák.
Aztán a jövőt illető tervezés terén megdőlni látszott az ember egyedülállósága, amikor kiderült, hogy az emberszabásúak is képesek elképzelni, hogy mi fog történni a jövőben, és fel is készülnek erre. Egy állatkerti csimpánz például közismertté vált arról, hogy jóval a látogatók megérkezése előtt felhalmozta azokat a tárgyakat, amelyekkel később jól meg tudta dobálni az embereket. Ez annyira nem meglepő, hiszen szinte mindenki tudja, hogy a csimpánz és társai a legközelebbi evolúciós rokonaink. Ugyanakkor szinte érthetetlen, hogy miért képesek valami hasonlóra a varjúfélék, amelyek meglehetősen távol állnak tőlünk a törzsfán.
A Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kísérlet első fázisában az egyik kutató megtanította a hollóknak, hogy hogyan lehet egy trükkös dobozból megszerezni a jutalomfalatot, méghozzá egy meghatározott formájú követ használva. Ezután eltávolították a ketrecből a kísérleti dobozt, majd negyedóra múlva különféle tárgyakat ajánlottak fel nekik, amelyek közül választhattak. A madarak 86 százaléka pedig azt a formájú követ választotta, amelyet afféle kulcsként használva korábban kinyithatták az élelmet rejtő dobozt. Tették ezt annak ellenére, hogy akkor éppen nem volt a ketrecben a doboz, így a kőnek semmilyen aktuális értéke nem volt a számukra. A kutatók mindezt úgy magyarázzák, hogy a hollók elképzelték, a jövőben még viszontláthatják a finomságot rejtő apparátust, és akkor jól fog jönni nekik a kő.
Sőt az adott követ egy megismételt kísérletben nemcsak negyedóra elteltével, hanem 17 óra múlva is kiválasztották, magyarul egészen sokáig emlékeztek a hasznára, és még mindig bíztak abban, hogy visszatér a doboz egyszer a jövőben. Egy másik kísérletben arra tanították meg a madarakat, hogy a kék kupakokért cserébe ételt kaphatnak a gondozóktól. Ezután az adott ember, akivel a kupakokat élelemre lehetett cserélni, eltűnt a szemük elől, így a kupakok iránti kereslet is megszűnt. A később felajánlott tárgyak közül mégis a kék kupakok maradtak a legnépszerűbbek, talán azért, mert a hollók arra vártak, hogy visszatér az illető. Sőt még akkor is a jövőben értékessé váló tárgyat választotta a madarak többsége, ha a felajánlott objektumok közé gyengébb minőségű élelmet is tettek.
Nincs azonban meggyőződve minden kutató arról, hogy e kísérleti eredmények az igencsak absztrakt jövőbeli tervezés bizonyítékai lennének. Vannak, akik szerint egyszerűen arról van szó, hogy a madarak preferálni kezdik azokat a tárgyakat, amelyekkel kapcsolatban a múltban pozitív tapasztalatokat szereztek, így mindenféle gondolkodás nélkül ezeket fogják választani később. Osvath ugyanakkor megjegyzi, ez nem magyarázza azt, hogy miért nem képesek például a nem emberszabású majmok, sőt a négyévesnél fiatalabb gyerekek sem a megfelelő tárgyat kiválasztani, holott mindkét csoport nagyon jó egyébként az eszközhasználatban, és remekül tanul.
