Magyar robotsiker Amerikában – vannak azért olyanok, akik bejutnak Trumphoz

Magyar diákok jártak az amerikai elnöki rezidencián. Ehhez csak robotot kellett építeniük.

Molnár Csaba
2017. 08. 01. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakkör résztvevői számára a versenyekre történő folytonos felkészülés a mindennapok része, de a washingtoni robotversenyre való kijutás nem ment simán. – Amerikában már sok éve megrendezik ezt a megmérettetést, és most először nemzetközivé tették, afféle robotolimpiává változtatták. Először úgy tűnt, nem tudunk indulni rajta, mert egy országból csak egy csapatot fogadnak, és a balatonalmádi két tannyelvű gimnázium csapata már megelőzött minket – folytatja a szakkörvezető tanár. – Ebbe bele is nyugodtunk, de aztán a szervezők megkerestek minket, mert annyira tetszett nekik a bemutatkozásunk, hogy felkértek, képviseljük Európát. Így Magyarországról két csapat indult, mi hivatalosan az egész kontinens színeiben.

– A verseny hat fordulóból állt. Mindegyikben hat csapat robotjai dolgoztak, két darab háromtagú szövetségbe sorsolva. Előtte két napig tesztelhettünk a helyszínen, de akkor már csak apróbb változtatásokat kellett végrehajtanunk – emlékszik Zalán.

A győzelem után a csapat tagjai meglátogathatták a Fehér Házat, ahová azonban Karsai Zsuzsanna és az egyik résztvevő diák nem léphetett be, mert véletlenül elírták az adatait, miközben az egyik bevásárlóközpontban mobiltelefonon keresztül regisztráltak. Attól remélhetőleg nem kell azonban tartani, hogy ez a kellemetlenség eltántorítja a műszaki pályától vagy a robotoktól, mivel a csapattagok legtöbbje szinte biztosan ebben az irányban fog továbbtanulni.

– A hat tagból öt speciális matematikatagozatra jár, és a robotépítéssel ők már alaposan meg lettek fertőzve. Két tanuló (Martinák Zalán és Molnár-Sáska Zsófia) eleve járatos volt a Java programnyelvben, így ők írták a programot, a többiek inkább a gyakorlati építésben vettek részt – mondja Karsai Zsuzsanna. – A munka nagy részét önállóan végezték a gyerekek, alig valamit kellett nekik most, kifejezetten e verseny előtt megtanítani. Nagyon strapabíró robotot építettek – büszkélkedik a Fehér Házat is meglátogató győztes csapat felkészítő tanára.

Burundi robotosok

A First robotverseny azt volt hivatott hirdetni, hogy a tehetség a világ minden táján megtalálja az utat az érvényesülésre, illetve hogy a technológiai fejlődés megoldást jelenthet a világ környezeti és társadalmi problémáira. Ennek ellenére a versenyszervezők és a résztvevők nem függetleníthetik magukat a realitásoktól. A verseny előtt arról érkeztek hírek, hogy a csupa lányból álló afgán csapat nem kapott vízumot, és így jártak a gambiai diákok is. Az amerikai hatóságok a tiltakozás hatására mindkét esetben felülvizsgálták első, elutasító határozatukat, és mindkét csapat bemutathatta a robotját, írja a Quartz.

Mégsem ők, hanem a burundi hatos okozott problémát az idegenrendészet számára. A csapat mentora jelentette a hatóságoknak, hogy a 15–18 éves diákok a verseny záróünnepsége után nem érkeztek vissza a szállásukra. A szobáikat később kiürítve találták, a szobakulcsot pedig – jólneveltségről téve tanúbizonyságot – titokban betették a mentor táskájába. A hat ismeretlen helyre távozott diák közül kettő nem sokkal később már át is lépett az amerikai–kanadai határon.

Az incidens hátteréről érdemes tudni, hogy Burundiból április óta 400 ezer ember menekült el (főként a szomszédos országokba), miután a hatalmához ragaszkodó Pierre Nkurunziza elnök bejelentette, hogy harmadszor is indul a választásokon, ez pedig véres tiltakozásokat és hatalmi megtorlást váltott ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.