1977. szeptember 5-én indították útnak a floridai Cape Canaveralből a Voyager 1-et, a világ első űreszközét, amely átlépett a csillagközi térbe, túljutott a helioszféra határán, vagyis elhagyta azt a régiót, amelyben a Napból kiáramló részecskék, a napszél összetevői vannak túlsúlyban.
„Kutatói szempontból a Voyager számomra az űrkutatás Apolló 11-e volt, és az is maradt a mai napig” – fogalmazott Thomas Zurbuchen, a NASA munkatársa kedden.
A Voyager 1 testvérszondáját, a Voyager 2-t két héttel korábban indították útnak. Teljesítményében kissé elmarad a rekorder szondától, kiindulópontjától mintegy 17 milliárd kilométerre jár.
Az „ikrek” tudományos célja a Naprendszer külső bolygóinak – a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak – a megfigyelése volt. Eredeti küldetésüket 1989-ben befejezték, de azóta is száguldanak tovább.
A Voyager 1 tehát másodikként indult, de gyorsabban halad. 2012. augusztus 25-én lépett át a csillagközi térbe. Becslések szerint a Voyager 2 ezt a határt a következő években lépi át – mondta el Suzann Dodd, a Voyager-projekt vezetője. Hozzátette: az ikerszondák „olyan egészségesek, amennyire a nyugdíjasok lehetnek, mindkettőjüknél kialakultak különböző betegségek az évek során”.
Az eszközök a projekt során megközelítették a Szaturnuszt és a Jupitert, vizsgálták egyebek közt a bolygók légkörének összetételét, szerkezetét, meghatározták tömegüket és alakjukat. A négy gázbolygó meglátogatásával járó Nagy utazás (Grand Tour) elnevezésű program keretében a Voyager 2-nek sikerült fényképeket készítenie az Uránuszról és a Neptunuszról is.
„A Voyager-program sok szempontból valóban az emberiség legnagyobbra törő felfedezőútja” – fogalmazott Ed Stone, a Voyager kutatója.
