„Az egész növényzet kesernyés, szaga erős s kellemetlen. Sok orvos szerint mérges. A gyökere kámforszagú és mint izgató gyógyszer, vízben vagy borban főzve, idegbajnál, altesti bántalmaknál, köszvénynél, és tüdőbajnál használható. A füve kevésbé kesernyés, de hatása is gyengébb. Külsőleg sebek tisztítására, borogatásképpen alkalmazható. Régi orvosok szerint, megakadt női bajoknál e növény főzete ( 1-1 decis csészével naponként ) jó hatású:, fulladozásnál hasonlóképpen használható. Mérgező, csak külsőleg használható” – olvasható a nyelvezete alapján vélhetőleg egy régi könyvből kimásolt leírás a közönséges farkasalmáról egy magyar gyógynövényes honlapon.
A leírtakkal szemben kifejezetten ellenjavallt a farkasalmához akár hozzáérni is, minthogy mára tetemes tudományos eredmény gyűlt össze az Aristolochia (farkasalma) nemzetség megannyi fajának rákkeltő hatásáról. Csaknem ötszáz van belőlük, a kínai gyógyászat százat alkalmaz a legkülönfélébb betegségek kezelésére. Minden részéből – a virágából, a szárából és a gyökeréből is – kivonatot készítenek, amelyet aztán főként Ázsiában külsőleg és belsőleg is alkalmaznak a betegek.
A növény biztonságosságával kapcsolatban már a kilencvenes években aggodalmak merültek föl, amikor a belőle kivont hatóanyagokkal gyógyszerkísérleteket folytattak. Csakhogy az egyik fejlesztés alatt álló gyógyszert kipróbáló nőnél veseelégtelenség alakult ki, és azóta a Boszniában, Szerbiában, Horvátországban és Bulgáriában előforduló vesebetegséget, az úgynevezett balkáni nefropátiát is a növény számlájára írják.
De a farkasalma bűnlajstroma csak ezzel kezdődik. Négy évvel ezelőtt felfedezték, hogy a benne található egyik vegyület, az aristolochiasav génmutációkat okoz a DNS egyik építőkövét, az adenint támadva. Márpedig a rák mindig génmutációk következtében alakul ki. A szingapúri Duke–NUS Egyetem kutatói arra figyeltek fel, hogy a májdaganatsejtekben hasonló génmutációk történnek, mint amilyeneket a farkasalma okoz. Innen jött az ötlet, hogy összefüggést keressenek a „gyógynövény” és a megbetegedések között.
A kutatócsoport e hipotézis helytállóságát két tajvani kórház betegein vizsgálta (minthogy Tajvanon különösen népszerű a farkasalmafélék orvosságként való fogyasztása). Kilencvennyolc májtumorból kaptak mintákat, és ahogy a vezető kutató a New Scientistnek nyilatkozta, „megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a tumorok 78 százalékában jelen volt az aristolochiasav”, ami arra utalt, hogy a vegyület – és így maga a növény – okozója a ráknak.
Tovább kutatva hasonló mutációkat fedeztek fel kínai, japán és dél-koreai májrákos eseteknél is, továbbá az észak-amerikai megbetegedések tíz és a brit esetek öt százalékánál. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy más ágensek is okozhatják ugyanezt a típusú mutációt, így nem egyértelmű, hogy ezen esetek mekkora hányadáért felelős az aristolochiasav és közvetett módon a kínai gyógyászat.
