Vasárnap lesz kétszázhúsz éve, hogy a világon elsőként kísérelt meg ejtőernyős ugrást André-Jacques Garnerin egy párizsi park fölött – írja az MTI. Az 1769-ben született Garnerin fizikusnak készült. 1793-ban kapott lehetőséget arra, hogy a francia forradalmi hadseregben katonai feladatokat hajtson végre ballonokkal. Egy küldetéskor elfogták az osztrákok, ami neki hároméves budai raboskodást jelentett. Itt kezdett gondolkodni az ejtőernyős ugrás kivitelezésén. A bravúr már sikerült korábban valakinek, 1767-ben a várfogságra ítélt Vincent Lavini harmincméteres magasságból ereszkedett alá. Bár később elfogták, leleményességével kegyelmet érdemelt ki. Garnerin elődje nyomán lepedőkkel próbálkozott, ám cellatársa lebuktatta.
Tapasztalatból évezredek óta ismeretes volt, hogy a légellenállás le tudja lassítani a zuhanást. Leonardo da Vinci már a XV. század végén felvázolta a mai ejtőernyő elődjét (néhány éve el is készítették, és sikerrel próbálták ki). 1777-ben egy halálra ítélt gyilkossal próbáltatta ki egy francia tanár az általa tervezett „repülőköpenyt”. Az elítélt megúszta a kísérletet, mivel a légzsákszerű lebernyegekből összevarrt köpeny az esési sebesség növekedésével szétterült, és lefékezte az ugrást. 1783-ban Leonardo ötlete nyomán Louis-Sébastien Lenormand készített esernyőszerű, merevített vázú, 4,5 méter átmérőjű ejtőernyőjével előbb egy fáról, majd a 40 méter magas montpellier-i obszervatórium tetejéről ugrott le, és nem esett bántódása. Két évvel később egy kutya ejtőernyőzött sikerrel: a francia Jean-Pierre Blanchard egy léggömbből dobta ki.
Garnerin évekig tökéletesítette ernyőjét, a hét méter átmérőjű, rúdra erősített, selyem körkupolának elődeitől eltérően nem volt kerete, a kosarat, amelyben az utas tartózkodott, kötelekkel erősítették az aljára. 1797. október 22-én a párizsi Monceau park fölött próbálta ki találmányát. A léggömbhöz erősített ejtőernyőt egy kilométeres magasságban oldozták el, s miközben a ballon tovább emelkedett, Garnerin süllyedni kezdett. Az ernyő közepén nem volt lyuk, amelyen a levegő távozhatott volna, ezért imbolyogni kezdett, a látványtól az összegyűlt tömegben többen elájultak. A feltaláló végül nagy zökkenéssel, de épségben ért földet a felszállás helyétől fél kilométerre. Az ugrást végignézte a híres csillagász, Jérome Lalande is, és ő javasolta, hogy a lengés kiküszöbölésére a kupola közepén alakítson ki nyílást. Garnerin megfogadta a javaslatot, és a mutatványt rendszeresen megismételte. Amikor 1798 elején bejelentette, hogy a következő repülésére egy nőt is magával visz, valóságos hisztéria tört ki Párizsban. Előbb a rendőrségre idézték be, mert a hatóságok erkölcstelennek találták, hogy egy ismeretlen férfi és nő ilyen kis helyen szorongjon, de attól is tartottak, hogy az érzékeny női szervezet a csökkenő légnyomásra ájulással válaszol. Az ügy egészen a belügyminiszter asztaláig jutott, aki végül megadta az engedélyt. Az indoklás többek között leszögezte: „A kosárba beszálló két különböző nemű személy látványa nem botrányosabb, mintha egy hintóval tennék ugyanezt.” A megtiszteltetés „Henri polgártársnőt” érte, aki szép volt és fiatal, és így hatalmas taps kíséretében szállt be az ejtőernyő kosarába, az utazás is baj nélkül zajlott le (a földet érés ezúttal nem ejtőernyővel történt).
Garnerin 1799-ben egyik női tanítványa, egyben későbbi felesége társaságában is kipróbálta találmányát, Jeanne Geneviève Labrosse így az első női ejtőernyősként vonult be a történelembe. Az egyre merészebb francia 1802-ben egy angliai kiállításon már két és fél kilométeres magasságból hajtott végre látványos ugrást, ezúttal is sikerrel. 1823. augusztus 18-án egy új kialakítású ernyőt tesztelt éppen, amikor egy lezuhanó gerenda kioltotta az életét.
