Hatvan éve indult el a emberiség a világűr felé. Ekkor, 1957. október 4-én lőtték fel ugyanis Bajkonurból a világ első műholdját, a Szputnyik–1-et. A világ egy részén ezért ezt a napot tartják az űrkutatás napjának. Azért csak egy részén, mert az Egyesült Államokban július 20-ra, a holdra szállás napjára szívesebben emlékeznek, október negyedikéről és a Szputnyikról inkább a kudarc jut az eszükbe. Már csak azért is kellemetlenül érintette őket, hogy először a Szovjetunió érte el a világűrt, mert az USA őket megelőzve jelentette be, hogy műholdat bocsát majd pályára. Később persze a szovjetek is tettek hasonló kijelentést, de ezt az amerikaiak nem vették igazán komolyan.
A Szputnyik fellövését egyébként először október 6-ra időzítették, ám a program egyik atyjának, Szergej Pavlovics Koroljovnak a fülébe jutott, hogy az Egyesült Államok október 5-én akar pályára bocsátani egy műholdat. Rögtön felhívta a KGB-t, hogy ők mit tudnak erről. Ezt a választ kapta: a KGB nem tud arról, hogy az amerikaiak műhold fellövésére készülnek október 5-én. És arról sem tudnak, hogy nem készülnek műhold fellövésére október 5-én.
Ezt a történetet Almár Iván csillagász idézte fel szerdán a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont rendezett ismeretterjesztő előadás-sorozatot az űrkutatás napja alkalmából. Almár Iván egyébként úgy gondolja, hogy helyesebb lenne, ha ezt a dátumot nem az űrkorszak kezdetének, inkább az űrcivilizáció kezdetének neveznék. Ennek a korszaknak ugyanis a csillagász szerint nem lesz vége. Amíg az emberiség létezik, addig folyamatosan tevékenykedünk majd az űrben.
A Szputnyik–1 egyébként a katonai kutatásoknak és Koroljov zsenialitásának köszönheti a létét. A szovjeteknek olyan rakétákra lett volna szükségük, amelyek atomtöltetek hordozására alkalmasak és különösen magas pályán repülnek. Meg is építették az első interkontinentális ballisztikus rakétáikat. Csakhogy ezek orr része a sűrűbb légkörbe való visszatérés során túlforrósodott és megrongálódott. Szó sem lehetett arról, hogy ezeket töltetekkel lássák el. Ekkor jutott eszébe Koroljovnak, hogy a megmaradt rakétákat fel lehetne használni: műholdakat lehetne velük pályára állítani. Úgyhogy a szovjetek gyorsan megépítették a Szputnyik–1-et, és amint lehetett, fellőtték. A másodikra sem kellett sokat várni, Lajka kutya november harmadikán jutott ki az űrbe a Szputnyik–2 fedélzetén.
A Szputnyik–1-et nem bonyolították túl a szovjet mérnökök, orosz nyelvterületen még ma is legegyszerűbb műhold néven emlegetik. Egy 58 cm átmérőjű, 83,6 kilogrammos alumíniumgömb volt, egyik oldalán négy darab, 2,4 méteres antennával. Két rádióadót építettek bele, melynek jeleit az egész világon fogni lehetett. Az adókon kívül hőmérőt és nyomásmérőt is helyeztek el benne.
A Szputnyik–1 fellövése nemcsak tudományos szemmel számít nagy eredménynek, politikai szempontból talán még jelentősebb esemény. Az amerikaiakat sokként érte, hogy teljesen váratlanul megjelent a fejük fölött a „vörös űrhajó”. Az amerikai kormány nem tűrhette tétlenül a szovjetek győzelmét, ezért Eisenhower elnök megalapította a NASA-t és meghirdette az űrversenyt.
