Hatvan éve indult el a emberiség a világűr felé. Ekkor, 1957. október 4-én lőtték fel ugyanis Bajkonurból a világ első műholdját, a Szputnyik–1-et. A világ egy részén ezért ezt a napot tartják az űrkutatás napjának. Azért csak egy részén, mert az Egyesült Államokban július 20-ra, a holdra szállás napjára szívesebben emlékeznek, október negyedikéről és a Szputnyikról inkább a kudarc jut az eszükbe. Már csak azért is kellemetlenül érintette őket, hogy először a Szovjetunió érte el a világűrt, mert az USA őket megelőzve jelentette be, hogy műholdat bocsát majd pályára. Később persze a szovjetek is tettek hasonló kijelentést, de ezt az amerikaiak nem vették igazán komolyan.
A Szputnyik fellövését egyébként először október 6-ra időzítették, ám a program egyik atyjának, Szergej Pavlovics Koroljovnak a fülébe jutott, hogy az Egyesült Államok október 5-én akar pályára bocsátani egy műholdat. Rögtön felhívta a KGB-t, hogy ők mit tudnak erről. Ezt a választ kapta: a KGB nem tud arról, hogy az amerikaiak műhold fellövésére készülnek október 5-én. És arról sem tudnak, hogy nem készülnek műhold fellövésére október 5-én.
Ezt a történetet Almár Iván csillagász idézte fel szerdán a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont rendezett ismeretterjesztő előadás-sorozatot az űrkutatás napja alkalmából. Almár Iván egyébként úgy gondolja, hogy helyesebb lenne, ha ezt a dátumot nem az űrkorszak kezdetének, inkább az űrcivilizáció kezdetének neveznék. Ennek a korszaknak ugyanis a csillagász szerint nem lesz vége. Amíg az emberiség létezik, addig folyamatosan tevékenykedünk majd az űrben.
A Szputnyik–1 egyébként a katonai kutatásoknak és Koroljov zsenialitásának köszönheti a létét. A szovjeteknek olyan rakétákra lett volna szükségük, amelyek atomtöltetek hordozására alkalmasak és különösen magas pályán repülnek. Meg is építették az első interkontinentális ballisztikus rakétáikat. Csakhogy ezek orr része a sűrűbb légkörbe való visszatérés során túlforrósodott és megrongálódott. Szó sem lehetett arról, hogy ezeket töltetekkel lássák el. Ekkor jutott eszébe Koroljovnak, hogy a megmaradt rakétákat fel lehetne használni: műholdakat lehetne velük pályára állítani. Úgyhogy a szovjetek gyorsan megépítették a Szputnyik–1-et, és amint lehetett, fellőtték. A másodikra sem kellett sokat várni, Lajka kutya november harmadikán jutott ki az űrbe a Szputnyik–2 fedélzetén.
