Sok ember számára érthetetlen, miért kell évről évre újra beoltani mindenkit az influenza ellen, miközben több olyan oltás van, amelyet megkapunk gyermekkorunkban, majd életünk végéig védelmet nyújt. A dolog hátterében az influenzavírus rendkívüli változatossága és gyors evolúciója áll, illetve az, hogy a jelenleg elérhető vakcinák a vírus felszíni fehérjéit célozzák, amelyek szinte egyik napról a másikra átalakulhatnak. Az Oxfordi Egyetem Jenner Intézet nevű virológiai kutatóközpontjának tudósai tíz év kutatómunka után előálltak egy alapvetően más elv alapján működő oltóanyaggal. (Edward Jenner a 18–19. században élt angol orvos, aki kifejlesztette az első védőoltást a himlő ellen.) Az új működésű anyagtól nemcsak azt remélik, hogy az összes influenzavírus ellen hatásos lesz, de azt is, hogy több éven keresztül védelmet nyújt.
A virológusoknak minden évben hazardírozniuk kell: meg kell tippelniük, hogy az elkövetkező szezonban mely variánsok fognak fertőzni. Ez nem mindig – vagy inkább ritkán – jön be, és emiatt az oltások hatékonysága is korlátozott. Hiába kapja meg az ember, főként a gyerekek és a hatvanöt év fölöttiek, az oltást, az az esetek jelentős részében az hatástalan marad. Ugyanúgy elkaphatják a betegséget, mint bárki más, és a lefolyása sem lesz enyhébb, a szövődmények kockázata sem kisebb. A klasszikus oltások ugyanis olyan antitestek termelésére késztetik az ember immunrendszerét, amelyek az influenzavírus külső burkába ékelődött fehérjéket ismerik fel – ha nem olyan fehérjék vannak az aktuális víruson, amelyre az antitest érzékeny, nem vesznek róla tudomást.
Miután ezek az antitestek betolakodóként felismerték a kórokozót, az immunrendszer megsemmisíti őket – kivéve ha olyan idős emberről van szó, akinek a szervezete annyira gyenge, hogy képtelen erre. A tavalyi brit oltás például – tudósít a BBC – a hatvanöt éven aluliak körében negyven százalékkal csökkentette az influenza kockázatát, de az idősebbek esetében szinte egyáltalán nem hatott. A felszíni fehérjék vannak tehát a leginkább kitéve a környezet viszontagságainak, így ezek változnak a leggyorsabban. Gyakorlatilag nincs két egymást követő év, amikor ugyanazokkal a felszíni fehérjékkel jellemezhető vírusok okoznának járványt.
Az első influenzavakcinát az 1918-as spanyolnátha idején próbálták megalkotni, bár akkortájt ez a munka inkább kétségbeesett próbálkozásnak, kapkodásnak tűnt, mintsem átgondolt kutatási programnak. Az orvosok tehetetlenek voltak az emberek millióinak halálát okozó vírussal szemben, így mindent megpróbáltak ellene, ami csak eszükbe jutott, a betegek kivéreztetésétől a tiszta oxigén belélegeztetéséig. Csak annak volt némi hatása, ha a beteg olyan embertől kapott vért, aki már átesett a betegségen, és életben maradt. Másfél évtizeddel később már tyúktojásokban tenyésztették a vírust, és az elölt kórokozókból készítettek oltóanyagot. Ezt nagy tömegben először a második világháborúban harcoló amerikai katonáknak adták be, hiszen még élt az első világháború keserű emléke, amikor a lövészárkok poklában az influenza is tömegével szedte áldozatait. Az oltást ezután sokáig tojásokban állították elő, de manapság áttértek a sejtkultúrákra, sőt génmódosított növények segítségével is lehetséges a vakcinakészítés.
Ma tehát rutinszerű az influenzaoltás-tervezés és -gyártás, de ugrásszerű fejlődést jelentene, ha olyan oltóanyagot tudnának alkotni, amely nem az évről évre megújuló fehérjéket támadja, hanem a vírus egyéb, sokkal stabilabb összetevőit. Persze ezt nem mi találtuk ki most, hanem évtizedek óta ez az influenzaoltás-kutatás Szent Grálja. De könnyebb leírni, mint megvalósítani, hiszen eddig egyetlen kutatás sem vezetett sikerre.
Az Oxfordi Egyetem Jenner Intézetének munkatársai bejelentették, hogy univerzális influenzaoltás tesztelését kezdik meg nagyjából kétezer, hatvanöt évnél idősebb oxfordshire-i lakoson. Mit is jelent pontosan az univerzalitás? Influenzavírusból négyféle alaptípus – A, B, C és D – létezik. Az A és a B szokott járványokat okozni az embernél, a C enyhébb tüneteket vált ki, a D pedig marhákat fertőz. Minden fő típusnak számos altípusa van. Az A és a B vírus évente nagyjából egymilliárd ember fertőz meg, a betegség évi negyed-félmillió ember halálát okozza a szövődmények révén. Az új oxfordi vakcina – minden korábbi oltóanyaggal ellentétben – nemcsak egy vírustípus ellen biztosít védelmet, hanem a várakozások szerint az összes embert támadó fajtával (A , B és C) szemben is.
A kísérleti vakcina már átesett az új gyógyszerek esetében elsőként megkövetelt, biztonságosságot firtató teszteken – amikor kevés egészséges embernek adják be, és azt figyelik, hogy nem okoz-e maga a hatóanyag betegséget vagy mérgezést. Most jön a hatékonyság vizsgálata. A hatásmechanizmusa valóban gyökeresen eltér a szokásostól. Nem antitesttermelésre sarkallja ugyanis az immunrendszert, hanem olyan T-sejtek képzésére, amelyek specifikusan az influenzavírus kivégzésére születtek. Ilyen sejtjei mindenkinek vannak vakcina nélkül is, és a kutatások azt mutatják, hogy valóban többféle influenzavírus ellen hatékonyak, de általában olyan kevés van belőlük, hogy sok vizet nem zavarnak.
Az új szer nemcsak abban különleges, hogy sokféle vírus ellen véd – elméletileg, ha a tesztek is sikeresek lesznek –, hanem a hatásosság időtartama is jelentősen hosszabb lehet. Ha igazuk van a kutatóknak, a felfedezett vakcinával elég lesz négy-öt évente újraoltani, hiszen az általa serkentett T-sejtek a vírusok lassan mutálódó belső fehérjéit támadják, amelyek több évig is változatlanok maradhatnak, így a vírus is érzékeny marad. A klinikai tesztek két évig tartanak, az eredménytől függően kerülhet kereskedelmi fogalomba az új oltóanyag.
