Huszonhetedik éve adják át az Annals of Improbable Research (Valószínűtlen Kutatások Folyóirata) szerkesztői az Ig-Nobel-díjakat a Harvard Egyetem dísztermében. A ceremóniát ma már senki nem tekinti a szerencsétlen tudósok szándékos megalázásának. Sőt vannak, akik megtiszteltetésnek érzik a kitüntetést; bár valószínűleg még mindig ők vannak kevesebben. A nyertesek kapnak egy oklevelet, amelyet – a díj félig komoly voltát alátámasztandó – mindig egy (igazi) Nobel-díjas ír alá. De a legnagyobb jutalom a tízbillió dolláros pénzdíj. Igaz, hogy zimbabwei dollárban: körülbelül egy vekni kenyeret kapunk érte, ha találunk olyan bankot, amelyik hajlandó átváltani.
Ennyi bevezető után lássuk hát a díjazottakat! Kezdjük Marc-Antoine Fardin és munkatársai korszakalkotó felfedezésével! Mint a tudós elmondta, a kérdéssel először az interneten találkozott. Valaki azt vetette fel ugyanis a világhálón, hogy ha a folyadékok definíciójuk szerint mindig fölveszik a rendelkezésükre álló tartály alakját, akkor a bárhová bebújni, majd ott elterpeszkedni képes macskák nem tekinthetők-e folyékony halmazállapotúnak. A kutató így gondolkozni kezdett, amiből egy félig-meddig tudományos rövid tanulmány lett A macskák reológiájáról címmel (a reológia a fizika folyással foglalkozó ága). Így kezdődik: „Ebben a levélben a Felis catus reológiáját illető új fejleményekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek esetlegesen alkalmazhatók a macskafélék családjának egyéb képviselőire is.” A cikkhez rengeteg bizonyító erejű illusztrációt mellékelnek borospoharat, mosdót, akváriumot kitöltő, rácson átfolyó macskákról.
A békedíj teljes joggal került Milo Puhanhoz, a Zürichi Egyetem intézetigazgatójához. Ő ugyanis – a házasságok békéjét megóvandó – rájött arra, hogy a kórosan erős horkolást okozó alvási apnoéban (légzéskimaradásban) szenvedők tüneteit enyhítheti, ha az ausztrál őslakosok hangszerén, a didzseridun játszanak.
Különösen fontos lehet az emberiség sorsát illetően az ausztrál Matthew Rockloff és Nancy Greer kutatása, akik azt vizsgálták, hogyan hat a krokodillal való személyes találkozás az emberek hazardírozási kedvére. Krokodilfarm látogatóit kérték meg, hogy vagy még a látogatás előtt, vagy miután egy egyméteres sós vízi krokodilt tartottak a kezükben, vegyenek részt egy szerencsejátékban. Úgy találták, hogy a krokodilos élmény bátrabbá teszi az embereket, és nagyobb tétekkel kezdenek játszani, de csak akkor, ha a krokodil kellemesen bizsergető izgalmat jelentett nekik, és nem negatívan élték meg a találkozást.
Egy másik nagyon hasznos cikk végre lerántotta a leplet a mindenkit érdeklő rejtélyről: miért van az öreg férfiaknak olyan nagy fülük? James Heathcote háziorvos és kollégái felfedezése szerint azért, mert a harmincévesnél idősebb férfiak füle valamiért tízévente két milliméterrel nő. Jár az anatómiai Ig-Nobel! Ehhez csak lazán kapcsolódik a biológiai díj, amelyet a modern tudományt működtető globális összefogás jegyében japán, svájci és brazil kutatók együttesen nyertek el. Brazil barlangokban leltek rá a Neotrogla nevű rovarra, amelynek nemi szervei nem úgy alakultak az evolúció során, mint az az állatok többségénél megszokott. Az ugyancsak tekintélyes Current Biology lapban megjelent tanulmány címe nem árul zsákbamacskát: Női pénisz, hímvagina és ezek összekapcsolódó evolúciója egy barlangi rovarban.
A folyadékdinamikai díjat annak vizsgálata érdemelte ki, hogy miért lötykölődik ki a kávé az egyenes falú bögréből, ha négy hertzcel (másodpercenként négyszer) rázzuk, ellentétben a borral, amelyet nyugodtan rázhatunk ugyanilyen intenzitással a gömbölyű falú borospohárban. A táplálkozási díj a Brazíliában élő denevérek diétájának vizsgálatáért járt. A tudósok Mi legyen vacsorára? – Az első jelentés a farkatlan vérszopó denevérek étrendjében megjelenő emberi vérről című tanulmányukban a denevérek ürülékében megjelenő idegen DNS-t elemezték, és emberi vérre bukkantak. Magyarul e denevérek, némiképp megerősítve a legendákat, időnként valóban szívják a mi vérünket is.
Más nyertesek az agyműködés tényleges idejű nyomon követését lehetővé tévő funkcionális mágnesesrezonancia-képalkotás segítségével derítettek fényt arra, hogy egyesek miért undorodnak a sajttól, vagy azt vizsgálták, hogy az egypetéjű ikrek képesek-e megkülönböztetni saját arcukat ikertestvérükétől (utóbbi valóban nagyon érdekes, és nehezen érthető, hogy a zsűri miért találta „humorosnak” vagy meghökkentőnek). Végül a szülészeti díjat egy újonnan kifejlesztett és szabadalmaztatott eszköz nyerte el (rácáfolva arra, hogy az alapkutatás soha nem eredményez valódi találmányt, gazdaságilag is hasznosuló tudást). Ez egy vaginába helyezhető szerkezet, amely zenével, hangokkal stimulálja a fejlődő magzatot. Az eszközt tesztelve 106 magzat arckifejezését vizsgálták 3D-s és 4D-s ultrahang segítségével, miközben édesanyjuk hasára, illetve máshová hangadókat helyeztek. Az eredmények alapján úgy tűnik, a babák hallását lehetővé tévő idegpályák már a terhesség 16. hetére kialakulnak.
