Mindenki találkozott már mesterségesen, tehát nem a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hagyományos módszereivel, hanem laboratóriumban, vegyi gyárban, esetleg egy kifejezetten élelemszintetizációra tervezett készülékben előállított étellel. No, nem a valóságban, hanem a tudományos-fantasztikus filmek jeleneteiben. E filmek, regények, például a Szárnyas fejvadász, a Mátrix vagy a Zöld szója általában disztópikus, pesszimista jövőképet vetítenek elő (talán a Star Trek kivételével), ahol azért van szükség az élelem mesterséges előállítására, mert a természet erőforrásai kimerültek, elpusztultak. Ezek kulturális hatása miatt e rossz hangulat sokszor rátelepszik a még jórészt csak prototípus állapotban létező mesterséges élelmiszerek megítélésére is.
Pedig ezek nem feltétlenül ördögiek, nem feltétlenül kizárólag a nagy vegyi, biotechnológiai konszernek profitéhségét hivatottak kielégíteni, és semmi okunk azt gondolni, hogy minden mesterségesen előállított élelmiszer mérgező és rákot okoz. Ugyanakkor vannak szakemberek, akik szerint az intenzív mezőgazdaság gyakorlata sokáig már nem fenntartható, nemcsak hogy a természetes környezet rombolásával jár, de kapacitása sem győzi már sokáig az egyre sokasodó emberiség igényeit. Emiatt előbb-utóbb kénytelenek leszünk más (értsd: mesterséges) módon megoldani élelemellátásunkat.
Talán a hústermelést célzó állattartás bánik a legpazarlóbb módon az erőforrásokkal az összes élelmiszer-ipari ágazat közül. A szarvasmarhák nemcsak üvegházgáz-hatású metánt eregetnek az atmoszférába, de az előállított hústömeghez viszonyítva rettentően sokat esznek. A táplálkozási láncban felfelé haladva nagyjából a felvett energia (és tömeg) tíz százaléka épül be a szervezetbe, a fennmaradó kilencven százalék az életfolyamatok működésére megy el. Ez azt jelenti, hogy egy kiló marhahús előállításához a tehénnek tíz kiló takarmányt kell megennie, amely hatalmas legelőket, termőföldeket, öntözést, növényvédő szereket, energiafelhasználást, állatgyógyszereket, ivóvízfelhasználást feltételez.