Mikor kitört a kongói polgárháború 1996-ban, már csak harmincegy északi szélesszájú orrszarvú élt az országban lévő Garamba Nemzeti Parkban. Nemsokára aztán elérték a parkot a lázadó milíciák, és néhány hónap leforgása alatt az ott élő elefántok fele, bivalyok kétharmada és vízilovak háromnegyede eltűnt. Az orrszarvúk pedig teljesen kivesztek a parkból. Jelenleg mindössze három északi szélesszájú orrszarvú él a Földön, egy kenyai rezervátumban – tehát az alfaj gyakorlatilag kihaltnak tekinthető, írja a The New York Times.
Bár már korábban is megjelentek esettanulmányok a háborúk természetromboló hatásáról, igazán átfogó, több évtizedet felölelő kutatás most készült először, és a Nature-ben jelent meg. A megállapításai nem olyan gyászosak, mint első hallásra hihetnénk: noha a háború az a tényező, amely legsúlyosabb hatással bír az állatfajok egyedeinek fogyatkozására, ez ritkán vezet teljes kihaláshoz – ilyenformán az északi szélesszájú orrszarvú esete a szomorú kivétel. A háború utáni rehabilitációs projektek ugyanis sokszor valóban hatékonyak, és képesek visszájukra fordítani az öldöklés beindította vészes trendeket.
Robert Pringle, a Princetoni Egyetem munkatársa és a tanulmány egyik szerzője odáig megy, hogy felveti: a háború az esetek egy részében akár használhat is az élővilágnak. „Két hipotézis képzelhető el. Az egyik szerint a háború katasztrófát jelent minden területen, így az élővilág számára is. A másik szerint viszont az állatoknak minden csak használ, ami eltünteti az embert az élőhelyükről” – nyilatkozta a The New York Timesnak. Erre jó példa a két Korea között húzódó demilitarizált övezet, amely olyan ritka állatfajoknak ad otthont, mint a vörös koronás daru és az ázsiai fekete medve.
Hogy kiderítsék, mely hipotézis a helyénvalóbb, átnyálaztak több mint ötszáz tudományos tanulmányt, kormányzati és civil szervezetek által készített jelentéseket. Populációs trendek után kutattak az 1946 és 2010 közötti időszakban, és ezeket összevetették a terület háborús viszonyaival. A növényevőkre koncentráltak, ezekből végül 36 faj 126 afrikai védett területen élő 253 különböző populációját vették be az analízisbe.
Az eredmények szerint már viszonylag ritka – akár több évtized alatt egyetlen – fegyveres konfliktus is képes jelentősen csökkenteni az állatok számát. És még akkor is jelentős negatív hatással van a háború az egyedszámokra, ha emberi szempontból nem nevezhető jelentősnek. A háborúk sokkal erősebben éreztetik a hatásukat, mint a többi vizsgált faktor – ilyenek voltak az aszályok gyakorisága, a védett területeken élő emberek száma és az országban jelen lévő korrupció mértéke.
Nem nehéz kitalálni, hogy a háború hogyan okozza az állatok vesztét. A vadhúst megeszik a katonák, az állam és a törvények uralmának megrendülésével eltűnnek az állatvédelmi szabályok, amelyek hellyel-közzel visszatartják a vadorzókat. A nemzetközi állatvédő szervezetek is elmenekülnek az országból, az állatok védtelenül maradnak. Sokkal könnyebb háború idején fegyverekhez és lőszerhez jutni, a menekültek milliói pedig a puszta életben maradás céljával leölnek, megesznek, eladnak mindent, ami kezük ügyébe kerül.
Reménykeltő azonban a tanulmány konklúziói között az, hogy bár a háború megtizedeli az élővilágot, ritkán irtja ki teljesen. A ritkává váló állatok vadászata ugyanis egyre több utánajárást igényel, amit háború idején nem engedhetnek meg maguknak a katonák. A háború végeztével pedig a gyors állatvédelmi beavatkozás gyakran visszahozza a sírból a fajokat. Egy korábbi kongói polgárháború lezárultával – pontosabban ideiglenes szüneteltetésével – a nyolcvanas években a nemzetközi szervezeteknek sikerült nyolc év alatt megduplázniuk a Garamba Nemzeti Park elefánt- és szélesszájúorrszarvú-állományát. Sajnos utóbbiak számára ez csak elodázta a véget.
A mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban a tizenöt évnyi polgárháború kiirtotta az állatok kilencven százalékát. Az elefántok kétszázan maradtak a kétezerből, gnúból és zebrából pedig mindössze ötven élte túl a harcokat, holott korábban több ezer volt belőlük. A nagy növényevők eltűnésével a korábban nyílt szavanna növényzete elkezdett beerdősülni, és a ragadozók is eltűntek a területről. Ez a körülmény később, a békekötés után lehetőséget biztosított a növényevők gyors regenerációjára. A Gorongosa Nemzeti Park ma már Afrika legnagyobb faunaregenerációs sikersztorijaként reklámozza magát. A park körül élő több száz ember segítségével – akik így munkához jutottak – leszorították a vadorzást, és jelenleg ötszáz elefánt, nyolcvan oroszlán és több tízezer antilop él ott.
