Egy négylábú kell csak, és szinte kutya bajunk

A kutya nem helyettesíti az emberi társat, de sok mindenben épülésünkre és egészségünkre lehet.

B. Kovács Gergely
2018. 01. 04. 4:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokan követték figyelemmel Prince, a német juhászkutya karácsony környéki szomorú történetét. Az állat – miután szerencsésebb volt, mint társai – túlélt egy fagyállós mérgezést, ám azt már nem, hogy a gazdáját is elvesztette. Rengeteg hűség, szeretet és ragaszkodás rejlik az állatokban, amiből az ember is sokat tanulhat. A kutya emellett társként szolgál, és törődésre neveli az embert, akár már gyerekkorban is.

Egy Svédországban készült tanulmány, aminek keretében tizenkét éven át 3,4 millió emberen vizsgálták meg a kutyatartás előnyeit, rámutat, hogy azok a negyven és nyolcvan év közöttiek, akik kutyát tartanak, 23 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg infarktusban, illetve 20 százalékkal kisebb eséllyel bármilyen más betegségben. Korábban azt is kimutatták, hogy a kutyatartás enyhíti a társadalmi elszigeteltség érzetét és a depressziót.

A kutyatartók ellenállóbbak a stresszel szemben, vérnyomásuk kiegyensúlyozottabb, koleszterinszintjük alacsonyabb. Tove Fall, az említett kutatás vezetője elmondta, a lehető legalaposabban szerették volna feltérképezni az oktatásban, az egészségi állapotban, az esetleges betegségekben és az életmódban rejlő különbségeket kutyások és nem kutyások között. Arra a következtetésre jutottak, hogy a kutya a magányos emberek életében jelenti a legnagyobb segítséget. – Nagyon úgy fest, hogy az elhalálozás esélyének csökkentése tekintetében a kutya alkalmas lehet egy emberi társ helyettesítésére is – állítja Fall.

– Sétára kényszerít, melletted áll társként, értelmet is adhat az életednek. Akinek kutyája van, többet érintkezik másokkal. Aki kórházba kerül, sokkal nagyobb inspirációt kap, hogy igyekezzen meggyógyulni és hazajutni – sorolta a szakember.

Fallék tanulmánya rámutat, hogy a retriever- és vadászvizsla-tulajdonosok élnek igazán egészséges életet. Fall maga is napi tíz kilométereket futott vadászvizslájával. A kutyatartás tehát bizonyítottan jót tesz a szívnek, segít kondícióban maradni, ápolja a közösségi életet, csökkenti a stresszt, célt és értelmet ad az életnek, valamint enyhíti a depresszió tüneteit. És még egy bónuszérv: korábban általánosan elfogadott nézet volt, hogy az otthonunkban tartott kutya növeli a kisgyerekek allergiára való hajlamát, ám a Journal of Allergy and Clinical Immunology szaklapban 2004-ben megjelent kutatás szerint ez nemhogy nem igaz, de egyenesen csökkenti. A kutyás házban felnövekvő gyermekek 33 százalékkal kisebb eséllyel lesznek allergiásak a kisállatokra, házi kedvencekre.

Mindez elegendő érv ahhoz, hogy alapos megfontolás, átgondolt döntés, tudatos felelősségvállalás után az ember bátran lépjen be a kutyások széles táborába. A szemléletváltás talán a Prince és megmérgezett társaiéhoz hasonló esetek számát is csökkentené.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.