Minden, amit a Curiosity Mars-járó valaha látott

A robotokat irányító személyzet munkaideje nem a földi napokhoz, hanem a marsi szolokhoz igazodik.

Ma már megszokottnak számít, hogy az internetes térképalkalmazások nemcsak a térképészek által rajzolt stilizált objektumokat (utakat, épületeket, természeti képződményeket), sőt nem is csak a műholdak által készített nagy felbontású légi fotókat képesek megjeleníteni, de az utcák valós kinézetét is. Ezeket a Google (és más technológiai vállalatok) által üzemeltetett, tetejükön körkörös panorámaképet készíteni képes fényképezőgéppel felszerelt autói fotózzák.

Ugyanez a Marson még nem annyira megszokott. Pedig nem is elképzelhetetlen, hiszen a hozzánk legközelebb eső bolygón jelenleg is kettő üzemképes mozgó robot (rover) döcög a vörös homokban és sziklákon. Egyikük a lassan 14 éve működő Opportunity (Lehetőség), a másik pedig a több mint öt éve dolgozó Curiosity (Kíváncsiság). Ez utóbbi nagy felbontású panorámaképei gyakran feltűnnek az űrkutatási hírekben, most azonban látványos, a virtuális valósághoz hasonlatos formában is elérhetővé tették a legjobban sikerült felvételeket.

Az Acces Mars honlap nagyban hasonlít az ugyancsak a Google által üzemeltetett Utcakép (Street View) alkalmazáshoz. Haladhatunk benne a Curiosityvel, körbeforgathatjuk kameráját, ráközelíthetünk az érdekesebb sziklákra. Közben persze minden információt megkapunk, ami feltétlenül szükséges, hogy egy jövőbeli beszélgetés alkalmával elkápráztassuk ismerőseinket a NASA tudósait lefőző űrkutatási tudásunkkal.

A Curiosity 2012 augusztusában landolt a Mars Gale-kráterében, amelyről régóta gyanították a kutatók, hogy régen egy tó lehetett. Az automata küldetésének fő célja tehát az volt, hogy bizonyítékokat találjon a víz múltbéli jelenlétére. Ez nem sokkal később sikerült is, amikor a landolás helyszínéhez közel a talajban üledékes kőzetekre, homokra és a természetes vizek medrére jellemző kavicsokat fedezett fel. A Curiosity ezután felmászott a Mount Sharpnak (Éles hegy) nevezett 5600 méter magas hegy alacsonyabb lejtőire, és kiderítette, hogy ez a magaslat is üledékes kőzetekből áll. Az egykori víz bizonyítékai egyre csak gyűltek.

A Mars-járó haladt tovább, maximális sebessége 2,5 méter/perc lenne, de a valóságban sokkal lassabban halad, hiszen folyton megáll fényképezni vagy kémiai kísérletet végezni a talajmintákon.

Jelenleg a szonda a Vera Rubin Ridge nevű formációt vizsgálja. Ez a térség már a Curiosity megérkezése előtt is érdekelte az űrkutatókat, hiszen a Mars körül keringő űreszközök hematit (vasoxidérc) jelenlétét mutatták ki a kőzetben. A hematit pedig a Földön vizes környezetben jön létre. Az ott készített képek a sziklák felületén üledékrétegeket mutatnak, amelyeket fehér (kalcium-szulfátnak tartott) csíkok törnek meg.

A Curiosity bal első, akadályelkerülést segítő kamerájának képeiből készített videó. Forrás: NASA

Bár azt hihetnénk, hogy a sok évig eredményesen működő Mars-járók vezérlése szó szerint gyerekjáték, hiszen ezek csak nagy távirányítós autók, a helyzet ennél azért bonyolultabb. A legnagyobb nehézséget a Föld és a Mars közötti 200 millió kilométeres távolság okozza (ami a fénysebességgel közlekedő rádiójelek számára is 15 perces utat jelent), de a marsi nap hossza sem segíti a mérnökök napi munkáját – párkapcsolataikat és rendes alvásciklusukat sem. A marsi nap (az úgynevezett szol) ugyanis mintegy negyven perccel hosszabb a földi napnál (konkrétan 24 óra, 39 perc és 35 másodperc hosszú).

Így a rovereket irányító személyzet munkaideje sem a földi napokhoz, hanem a marsi szolokhoz igazodik, írja a The Atlantic. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkatársak munkaideje minden egyes nap negyven perccel tolódik. Ez egy-egy nap még kellemes lehet, hiszen kedden például negyven perccel később kell munkába menniük, mint hétfőn, de nagyon hamar megterhelővé válik. Az egyik mérnök a folyamatos időeltolódáshoz (jetlaghez) hasonlította az érzést. A Mars-járók irányítói rendszeresen dolgoznak éjszaka, hajnalban, bármikor, hiszen az általuk irányított automaták csak nappal végeznek értékes munkát, a (marsi) éjjel alszanak. Így kénytelenek követni a távoli bolygó napszakjainak váltakozását.

Az első mozgásra képes rover, a Pathfinder ugyan csak három hónapig üzemelt, és alig tett meg néhány métert, mégis hatalmas szenzációt okozott a NASA sikere annak idején. Az irányítók néhány hét elteltével már nem voltak annyira lelkesek, és nem is nagyon sajnálták, amikor három hónap múltán – a Spirithez, az Opportunityhez és a Curiosityhez képest nagyon hamar – a Pathfinder kilehelte a lelkét. Olyan pletykák is keringenek, hogy egyszer-egyszer a kialvatlan munkatársak mérge szó szerint lázadássá fajult. A sokat próbált roversofőrök szerint egyébként nem is az időeltolódás a legmegterhelőbb, hanem a 24 órástól eltérő marsi éjjel-nappal ciklus.

Persze ez nem új probléma, már a kilencvenes években is jelentkezett. Mivel az emberi cirkadián ritmusról az 1970-es években végzett kísérletek alapján úgy gondolták, hogy igazából 25 órás ciklusokat tartana, ha nem érzékelnénk a földi nappalokat és éjszakákat, a NASA is kezdetben úgy vélte, nem lesz baj az alkalmazkodással a marsi napokhoz. De aztán kiderült, hogy a régi kísérletek hibásak voltak, és a baj nagyobb, mint gondolták. Végül a Harvard Egyetem alváskutatóit kérték fel, dolgozzanak ki egy eljárást, amelynek segítségével hatékonyan állítható át a munkatársak napi ritmusa a 24 óra 40 percre. Ők végül rájöttek, hogy az esti fénymennyiség növelésével és a fény hullámhosszának változtatásával lehet a legkönnyebben átállítani az embereket egy másik bolygó ritmusára.

Mindez csak a munkavégzésük hatékonyságát növeli (és a kialvatlanságukat csökkenti), de a magánéleti következményeket nem enyhíti. Vannak alkalmazottak, akik a szülési szabadságról visszatérve álltak át a Marsra, amely olyannyira természetellenes volt a számukra, hogy az Atlantic riportjában is azt mondták erről, nem is emlékeznek szinte semmire gyermekük első éveiből. Ez a probléma itt, a Földön legfeljebb a munkavállalói elégedettséget ronthatja, de ha egyszer majd tényleg eljutnak az űrhajósok a vörös bolygó felszínére, a gondok szó szerint életbe vágóvá válnak majd. Amikor az egész legénység életben maradása azon múlik, hogy minden űrhajós a topon legyen a munkaidő minden egyes percében, nem mindegy, hogy a földitől eltérő hosszúságú napszakok miatt krónikus álmatlanságban vagy épp aluszékonyságban szenvednek-e.

Bár ahogy most állnak az előkészületek, illetve az űrkutatás népszerűsége a politikai döntéshozók körében, nem biztos, hogy ezzel a problémával a következő évtizedekben a gyakorlatban is találkozni fog az emberiség.