Az adat minden – így szól a Facebookot sok milliárd dolláros birodalommá tévő üzleti stratégia alaptézise. Ezt mindenki a saját bőrén érzékelheti, akinek hetekig olyan hirdetéseket kell a hírfalán nézegetnie, amelyeket az az online bolt adott fel, amelyre véletlenül rátévedt korábban. A közösségi hálózatok általánossá válásával a föld lakóinak milliárdjai tárulkoznak ki örömmel az arctalan hirdetők és manipulátorok előtt, naivan abban bízva, hogy a Facebook nem fogja kiárusítani legmélyebb, mégis az internetre feltöltött titkaikat. Hát dehogynem fogja. A mostani botrány így leginkább a hiszékenységgel való szembesülésről szól.
Ezzel nagy vonalakban mindenki tisztában van, aki követi a techvilág híreit. Akkor mi végre lett most ekkora botrány? Az egész úgy kezdődött, hogy a Facebook engedélyt adott a Cambridge-i Egyetem moldovai származású kutatójának, Alekszandr Kogannak, hogy saját minialkalmazásán, a This is your digital life-on (Ez a te digitális életed) keresztül adatokat gyűjtsön az azt letöltő felhasználókról. Ez afféle személyiségtesztet kínált, csakhogy a felhasználók tudta nélkül (vagy legalábbis anélkül, hogy erre különösebben felhívták volna a figyelmüket) a program szinte a teljes életükhöz hozzáférést kapott. Így megismerhette lakóhelyüket, kapcsolati hálójukat, és azt, hogy miket szoktak „lájkolni”, írja a CNN.
Eddig minden szabályosnak látszott – legalábbis a Facebook szabályzata szerint. Ekkor azonban Kogan, már a Facebook rendelkezéseit is megsértve, az összegyűjtött adatokat átadta a Cambridge Analytica nevű cégnek. Ebben tulajdonrészes volt és alelnökként működött Steve Bannon, az amerikai szélső jobboldali alt-right mozgalom szellemi atyja, a legutóbbi időkig Donald Trump legbefolyásosabb tanácsadója. A cég, noha nevében a patinás egyetem székhelyét viseli, egyáltalán nem tiszteletreméltó, hiszen azzal foglalkoznak, hogy a választók viselkedését befolyásolják megkérdőjelezhető és egyértelműen etikátlan online módszerekkel. Az ő működésükhöz elengedhetetlen a bődületes adattömeg. 2016-ban legfőbb projektjük az amerikai elnökválasztás befolyásolása volt, ehhez pedig aranyat ért nekik az 50 millió amerikai választó legféltetettebb adatait tartalmazó csomag.
A Facebook most azzal védekezik, hogy ők már 2015-ben kérték a céget az adatok megsemmisítésére, de csak most tudták meg, hogy a vállalat ezt a kérés ellenére sem tette meg. Sokan vitatják, hogy egy több száz milliárd dollárt érő cég illetékesei valóban ennyire naivak lettek volna. A Cambridge Analytica pedig azt állítja – hasonlóan hihetően –, hogy az ekkor kapott adatokat nem is használták fel a Trump-kampánynak nyújtott szolgáltatásaik során.
A cég szavahihetősége mára gyakorlatilag megszűnt. Nemrégiben az angol Channel 4 televíziós csatorna közölt egy rejtett kamerás riportot, amelyben a cég igazgatója, Alexander Nix kérkedik a neki potenciális kuncsaftokként (a Sri Lanka-i választást megnyerni szándékozó politikusokként) bemutatkozó tévéseknek, hogy a cél érdekében meg tudják szervezni a politikai ellenfelek lejáratását, lefizetését is.
Mark Zuckerberg már több mint egy éve támadásokkal kénytelen szembenézni azzal kapcsolatban, miért engedte, hogy orosz trollok a Facebookot felhasználva csaphassák be az amerikai választókat. A közösségi hálózat az utóbbi hónapokban valóban életbe léptetett néhány, egyelőre megkérdőjelezhető hatékonyságú intézkedést az álhírek és a gyűlöletkeltés visszaszorítására, de a mostani botrány láthatóan készületlenül érte őket. Mintha sokkot kaptak volna. Zuckerberg, aki egyébként gyakran és szívesen nyilatkozik meg közéleti kérdésekben, most néma csendbe burkolózott. A cég tőzsdei értéke percről percre zuhan, már 50 milliárd dollárt veszített piaci értékéből. Az alapító elveszítheti negyedik helyét a világ leggazdagabb embereinek rangsorában.
Az értékvesztés nem is az erkölcsi felháborodás közvetlen következménye (a befektetők nem szoktak nagyon finnyásak lenni a morálra, ha egyébként dől a pénz), hanem a várható ellenlépésektől való félelem érződik benne. A botrány ugyanis nem a Facebook egy véletlen hibája, félrelépése miatt alakult ki, hanem üzleti modelljének legmélyebb, központi jelentőségű mechanizmusának következménye. A Facebook ugyanis abból él, hogy kiárusítja a felhasználók adatait. Itt is ez történt. Ezt a gyakorlatot azonban nem tudják úgy megváltoztatni, hogy az ne sodorja veszélybe az egész vállalat létét. Senki sem fog fizetni a Facebookért, pláne ezek után. Akkor viszont kérdés, hogy hogyan tovább.
A cégen kívüli tényezők nem sokat gondolkodtak ezen. Egymást érik a magánvádas, illetve a vádhatósági eljárások a Facebookkal, a cambridge-i kutatóval (aki egyébként a The Guardian szerint magát természetesen ártatlan bűnbaknak tartja) és a Cambridge Analyticával szemben. Utóbbi cég felfüggesztette az igazgatót, mintha ő a saját szempontjukból bármi rosszat is csinált volna. A Facebook befektetői pénzük köddé válását látva a Facebookot perlik azon az alapon, hogy a cég „tényszerűen hamis és félrevezető állításokat tett azzal kapcsolatban, hogy a cég nem adja ki a felhasználók adatait harmadik félnek anélkül, hogy erről a felhasználókat tájékoztatná”.
Zuckerberg pedig hallgat. A kötelező bejelentéseket olyan sokadrangú alkalmazottakra bízzák, akik korábban soha nem léptek a nyilvánosság elé. A csúcsvezetők egyértelműen óvakodnak attól, hogy nevüket, arcukat összefüggésbe hozzák a botránnyal. Az alapító, aki néhány hónapja még az elnökjelöltséggel is kacérkodott, elbujdosott valahova. A politikai pályáról jó eséllyel lemondhat.
